Talmudi átkok és sértések

A Talmud a zsidóság egyik legszentebb könyve, egy hatalmas gyűjtemény rabbinikus jogi érvelésekből (valamint legendákból, mondásokból, életrajzi anekdotákból, orvosi tanácsokból, receptekből és még sok másból). Minden egyes oldalon rabbik vitatkoznak a törvény, a gyakorlat vagy a teológia legapróbb részleteiről. A legtöbb vita barátságos és dicséretre méltónak számít, mert a vita l’sém sámájim – „az ég érdekében folytatott vita”. Néha azonban a rabbik elveszítik a türelmüket.

A Talmud szerint különösen a Babilóniában élő rabbik voltak hajlamosak a heves vitákra. A Peszáhim 113b így fogalmaz: A rabbik minden igyekezete ellenére időnként egy-egy talmudi vita nem tiszteletteljes nézeteltérés maradt, hanem ádáz veszekedéssé fajult.

Hogyan fejezték ki a nemtetszésüket? A rabbik nem szűkölködtek a választékos kifejezésekben. Íme néhány különösen színes példa.

Ecet, a bornak fia!

A Bábá Mecia 83b szerint Rabbi Elázár, Rabbi Simon bár Joháj fia önként adott tanácsot egy birodalmi rendfenntartónak, hogyan fogja el a zsidó tolvajokat. A királyt annyira lenyűgözte az ötletessége, hogy azonnal a birodalmi rendfenntartó helyére nevezte ki. Rabbi Elázár tehát zsidó bűnözőket fogott el, és adta át őket a birodalomnak. A kortársai ezt hatalmas árulásnak tekintették, hiszen a zsidók sokat szenvedtek az uralkodók kezétől, és általában saját közösségükön belül rendezték ügyeiket.

Rabbi Jehosua ben Korcha egy maró üzenetet küldött Rabbi Elázárnak:

A bor erjedt szőlőből készül. Ha a bor túl sokáig erjed, ecetté válik – ami sokkal kevésbé kellemes és kevésbé értékes. Rabbi Jehosua ben Korcha ezzel azt mondta, hogy míg Rabbi Elázár apja, a nagy tiszteletnek örvendő Rabbi Simon bár Jocháj kiváló bor volt, addig a fia csupán egy savanyú csalódás lett.

Sátán elsőszülöttje!

A zsidó jog egyik legnagyobb rivalizálása Sámáj iskolája és Hillél iskolája között zajlott. A Sámáj-tanítványok szigorúbbak, a Hillél-tanítványok engedékenyebbek voltak. Bár végül a Hillél iskolájának nézetei váltak dominánssá, a vita évszázadokkal később is folytatódott – és nagyon éles volt. A Beráhot 11a szerint Rabbi Náhmán bár Jichák azt mondta, hogy aki Sámáj iskoláját követi, az halált érdemel.

Ez a heves rivalizálás még a családokat is megosztotta. A Jevámot 16a szerint Rabbi Dosza ben Hirkánoszt azzal gyanúsították, hogy Sámáj követője. Kérdésről kérdésre kellett bizonyítania, hogy valójában Hillél iskolájához tartozik. Egyik kérdezője azonban kételkedett: „De nem azt mondták-e a nevedben, hogy a halaha (törvény) a Bét Sámmái véleménye szerint van?”

Rabbi Dosza ben Hirkánosz, akinek meg kell védenie a hírnevét. így válaszolt: „Azt hallottad, hogy 'Dosza ben Hirkánosz' adta ki ezt a döntést, vagy azt hallottad, hogy ezt egyszerűen 'ben Harkinasz' mondta ki? ... Van egy öcsém, aki a Sátán elsőszülöttje. Jonátánnak hívják, és Sámmái tanítványai közé tartozik”.

Más szóval, Rabbi Dosza ben Hirkanosz azt állította, hogy nem ő, hanem az öccse, Jonatán az, aki Sámáj iskoláját követi – és hogy hangsúlyozza a távolságot kettőjük között, egyszerűen „Sátán elsőszülöttjének” nevezte testvérét.

Elmeháborodott strucc!

A Szánhedrin 59b egy különös történetet mesél el Rabbi Simon ben Halaftáról, aki egyszer találkozott néhány éhes oroszlánnal. Gyorsan egy zsoltárverset idézett: „A fiatal oroszlánok üvöltenek zsákmányukért.”  (Zsoltárok 104:21) A vers egyfajta varázsigeként működött, és két darab hús hullott alá az égből, hogy jóllakassa az oroszlánokat. Sőt, az oroszlánoknak elég volt egyetlen darab, így Rabbi Simon ben Halafta hazavihette a másikat.

Visszatérve a tanházba, elmesélte csodálatos kalandját, majd megkérdezte kollégáit, hogy vajon az égből hullott hús kóser-e. A rabbik egyhangúan válaszoltak: "Minden kóser, ami az égből hull alá".

Rabbi Shimon igazán szerencsés! Nemcsak a véres haláltól kímélte meg magát, de most egy válogatott vacsorát is készíthet. Boldogan nekilátott volna, de egyik kollégája, Rabbi Zeira nem hagyta ennyiben. Egy másik rabbihoz, Rabbi Abbahuhoz fordult és megkérdezte: „Ha egy szamárra hasonlító húsdarab (ami nem kóser) leesik az égből, meg lehet-e enni?”  Talán mert nem volt kedve az efféle csodákkal kapcsolatos szőrszálhasogatáshoz, a hitetlenkedő rabbi Abbáhu visszaszólt neki: „Elmebeteg strucc! Neked már megmondták, hogy semmi nem kóser nem száll le az égből!” (Megjegyzés: a strucc csak találgatás. Az állat itt egy jarud, egy azonosítatlan sivatagi madár, amely valószínűleg hasonlít a struccra).

Sértések özöne

Ez csak néhány példa a különösen színes szidalmak közül. A Talmud számos olyan esetet tartalmaz, ahol a rabbik keményen bántak egymással. Idiótának (Bába Kámmá 105b, Bába Mecia 20b), agyalágyultnak (Jevámot 9a, Menáchot 80b), bolondoknak (Béicá 16a), értelmetlennek (Moed Katan 26b), rosszul tanulónak (Zevachim 2a), hanyagnak (Szukká 26b) nevezték egymást, vagy egyszerűen nullának (Bába Bátrá 111a). Gyakran vádolják egymást azzal, hogy átalusszák az órákat (Jevamot 109b, Bechorot 23b, Niddá 60a stb.), és kegyetlenül kinevetik egymást (Nazir 42a, Beitzá 38a, Gittin 55b stb.). Olyan sértéseket használnak - például „fekete edény” (Peszáchim 88a) -, amelyek teljes jelentése elveszett számunkra. („Fekete edény” utalhat valakire, aki piszkos vagy csúnya).

A rabbik saját felsőbbrendű intelligenciájukat (Hullin 137b) és felsőbbrendű származásukat (Baba Metzia 109a) bizonygatják. Gúnyolódnak (Szanhedrin 3b), méltatlannak nevezik egymást (Jevamot 95b) és kirúgják egymást a bét midrásból, a tanulás házából (Beitzá 12b, Joma 42a, Beráchot 30b). Szó szerint sárdobálják egymást (Sevuot 18b, Peszáchim 62b), és néha kiátkozzák a másikat (Menachot 37a). Átvitt értelemben a szemétbe dobják az eszméket és egymást a „tövisekre vetve” kifejezéssel (Beitzá 29b), megátkozzák egymás gyermekeit (Baba Metzia 108a) és megjósolják egymás halálát (Peszáchim 69a). Még egymást is megölik - bár az a mód, ahogyan ezt elmesélik, egyértelműen folklorisztikus:

Több helyen is előfordul, hogy az egyik rabbi a másikra (szó szerint) lesújtó pillantást vet, és a célpontot „csonthalommá” zúzza (Berachot 58a, Sábát 34a, Baba Batra 75a, Szanhedrin 100a).

Találunk olyan rabbikat, akik azt kívánják rabbitársaiknak, hogy skorpió csípje meg őket (Bechorot 31b), és kollégáik szavait „ecetnek a fogakra és füstnek a szemekre” nevezik (Taanit 4b, Kiddusin 45b). Az egyik esetben egy rabbi azt kívánja, hogy egy másiknak szarv nőjön ki a szeméből (Sábát 108a). A Gittin 41a-ban rabbi Náhmán bar Jichak több mint féltékenynek hangzik, amikor mosolyogva kérdezi: „Azért nem tetszenek a tanításai, mert Ami kellemesen jóképű?”. 

Mit gondoljunk ezekről a sértésekről?

Vajon a rabbik egyszerűen csak durva emberek voltak, akik nem tudtak vitázni? Egyáltalán nem. A Babiloni Talmudot alkotó 63 traktátusban (2711 oldalon) számos példát találunk arra, hogy a rabbik kedvesen, együttérzően, tisztelettel, érzékenységgel, sebezhetőséggel és bűntudattal bántak egymással. Mint a családtagok, egyszerre tudtak rendkívül szeretetteljesek és borzasztóan kemények lenni egymással.

A Talmud a nyilvános megszégyenítést a vérontáshoz hasonlítja (Baba Mecia 58b), és azt állítja, hogy aki megszégyeníti embertársát, annak nincs része az eljövendő világban.

Bár a Talmud ezeket az eszményeket fogalmazza meg, a rabbikat nem szenteknek, hanem hibákkal bíró, tökéletlen embereknek mutatja be, akik nagyon is képesek olykor csípős megjegyzéseket tenni. Rabbi Hijja bar Abba tanítása a Kiddusin 30b-ben szépen összefoglalja ezt:

„még apa és fia vagy tanár és diák, akik egy kapunál tanulják a Tórát, egymás ellenségeivé válnak; mégsem mennek el onnan, amíg meg nem szeretik egymást”.

A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla