Napi Talmud - Szánhedrin 21: "A király tórája"

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat   itt   találják meg.

Ahogy tovább vizsgáljuk a királyra vonatkozó törvényeket, emlékezzünk arra Mózes ötödik könyve 17:18–20 előírására, miszerint Izrael királyának saját Tóra-tekercset kell írnia és azt uralkodása alatt magánál kell tartania:

Amikor királyi trónjára ül, írjon magának egy tekercsre egy másolatot (misné) e tanításról (Tóra)... Maradjon nála, és olvasson benne egész életében, hogy megtanulja tisztelni az Urat, az ő Istenét, hogy hűségesen megtartsa e tanítás minden szavát, valamint e törvényeket. Így nem fog gőgösen viselkedni embertársaival szemben, és nem tér el a tanítástól sem jobbra, sem balra, hogy ő és utódai sokáig uralkodhassanak Izráel közepén.

A héber torá szó jelenthet„tanítást” vagy „Tórát”. Mózes ötödik könyve szerint a saját példány birtoklása segíti a királyt abban, hogy megmaradjon istenfélelemben, igazságosan uralkodjon, és ezáltal hosszú uralkodásban legyen része.

A mai daf egyik braitája a második jelentés – Tóra –  révén értelmezi  a Deuteronomium verseit, és megismétli annak állításait, miszerint a királynak saját kezűleg kell megírnia az egész tekercset:

Nem szépíti meg magát ősei Tóra-tekercsével.

Más szóval, a király nem használhatja a családja által ráhagyott Tórát, hanem saját magának kell írnia egy újat. 

Talán nem csak a királyok kötelesek Tóra-tekercset írni, ahogyan azt az amorájim most megvitatják:

Rava azt mondja: Még ha egy hétköznapi ember ősei hagytak is ráj egy Tóra-tekercset, akkor is kötelessége, hogy írjon egy saját tekercset, ahogyan az meg van írva: „Most tehát írjátok meg magatoknak ezt az éneket”. (5Mózes 31:19)

Abáje ellenvetést tett ellene: És ő (a király) ír magának Tóra-tekercset a maga kedvéért, hogy ne szépítse magát mások Tóra-tekercsével. Egy király igen, de egy közönséges ember nem.

Ráva szerint, aki a sírát (éneket vagy verset) a Tórával teszi egyenlővé, az 5Mózes 31:19 azt jelzi, hogy nemcsak egy király, hanem valóban minden zsidó köteles Tórát írni magának. Ez szép gondolat, de talán kissé rendkívüli követelmény, tekintve a Tóra megírásával járó időt és költségeket. Ezzel szemben Abájé, visszautalva az eredeti szövegre, az 5Mózes 17:18-ra, úgy gondolja, hogy az új Tóra írásának kötelezettsége csak a királyra vonatkozik. Az egyszerű zsidók használhatják az őseiktől kézről kézre kapott Tórákat.

Mózes 5. könyve azt mondja, hogy a királynak rendelkeznie kell egy Misné Tórával. A Gemara megjegyzi, hogy a mishné szó, amelyet ebben az összefüggésben általában másolatnak fordítanak, jelenthet másodikat is. Ha így olvassuk, akkor egy harmadik pozíció is lehetséges: Igen, mindenkinek kötelessége saját magának Tórát írni. Egy király azonban köteles kettőt írni. Tehát bizonyos értelemben Rávának és Abaye vitájában mindkettőnek igaza van.

Mit csinál egy király a két Tórájával? Egy braita megmagyarázza:

Az egyik mindig vele megy ki és be, a másikat pedig a kincstárába helyezi. Az egyik, amelyik kimegy és bejön vele, nagyon kicsi, mint egy amulett, és a karjára akasztja.

A király egyik Tóráját – feltehetően azt, amelyik a mindenkire háruló kötelezettséget teljesíti – egy biztonságos helyen tárolja. A másik Tórát, amely iránymutatásra szolgál, magánál tartja. Ennek megkönnyítése érdekében a második Tórát kicsinyítik, és a karjára erősítik, mint egy ékszert. A király tehát szó szerint Tórával díszíti magát.

Legalábbis legtöbbször, amire a braita ezután rámutat:

Nem megy be vele a fürdőházba, sem a fürdőszobába, ahogyan az áll: „És legyen nála, és olvasson belőle” (5Mózes 17:19), vagyis olyan helyen kell maradnia, amely alkalmas arra, hogy felolvassanak belőle.

Rabbinikus ideál, hogy a zsidók elmerüljenek a Tóra tanulmányozásában, a királyi és a köznép egyaránt. De vannak korlátok. És ez a határ, ahogyan az a Bráhot traktátusban áll: a mosdó.

A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla