A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe. A My Jewish Learning úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.
A hagyomány szerint a zsidó nagykorúság a lányoknál tizenkét, a fiúknál tizenhárom év. Azonban, ahogy láthattuk, a rabbinikus ítéletek nem kizárólag az életkort veszik figyelembe, amikor eldöntik, hogy valaki nagykorúnak számít-e. Figyelembe veszik a fizikai érettséget és a szellemi képességeket is. Vannak olyan helyzetek, amikor az ilyen tulajdonságokkal rendelkező személyeket már az életkori határ elérése előtt nagykorúnak tekintik, míg máskor azokat, akik ezekkel nem rendelkeznek, bizonyos felelősségek vagy előjogok elől elzárják, még akkor is, ha már elérték a nagykorúságot.
A tegnapi dáfban azt tanultuk, hogy Ráv Náhmán késlelteti az árva gyermekek jogát, hogy eladják az apjuktól örökölt ingatlanokat egészen 18 éves korukig (Rává szerint), vagy 20 éves korukig (Ráv Huná bár Hinnáná szerint). Ez a korlátozás azzal a céllal született, hogy megóvják őket az elhamarkodott üzleti döntésektől. Rává azonban felmenti azokat, akik értenek az ingatlanügyletekhez, és lehetővé teszi számukra az eladást már 14 éves kortól, feltételezve, hogy a nagyobb üzleti ismeretekkel rendelkezők képesek megvédeni érdekeiket.
A mai dáfban Améimár azt mondja, hogy bár egy árva gyermek nem adhatja el az örökölt ingatlanát, ajándékozhat belőle:
Ami azt illeti, hogy valaki, aki még nem elég idős ahhoz, hogy eladja az apjától örökölt ingatlanokat, ha ajándékot ad ezekből az ingatlanokból, az ajándéka érvényes.
Ráv Ási nem elégedett ezzel a döntéssel, és rámutat Améimárnak:
Ha az eladások esetében, amelyek során az árva pénzt kap, azt mondjuk, hogy a bölcsek rendelkezése szerint nincs felhatalmazása eladni, nehogy csökkentse az ingatlan árát, és ezzel kimerítse apja hagyatékát, akkor még inkább igaz ez az ajándékozás esetén, amikor semmit sem kap cserébe.
Egy rossz üzleti érzékkel bíró árva legalább valamit kapna cserébe, ha eladná az örökségét. De ha elajándékozza, még gyorsabban csődbe mehet. Ha az a logika, hogy nem engedjük eladni, mert attól tartunk, hogy túl alacsony áron adja el, és ezzel csökkenti az örökség értékét, hogyan engedhetjük, hogy ajándékba adja, mikor cserébe semmit sem kap?
Améimár egy másik logikával válaszol: Ha az árváknak engedélyezzük az eladást, azzal arra ösztönöznénk a potenciális vevőket, hogy pénzt ajánljanak nekik, és ezzel csábítsák őket arra, hogy túl alacsony áron adják el az örökségüket – ezért a tiltás. Az ajándékozás esetében azonban az árvák csak akkor adják ajándékba az ingatlanjukat, ha úgy érzik, hogy a megajándékozott méltó rá, így ebben az esetben nincs kár. Továbbá a bölcsek remélik, hogy az ajándékozás lehetősége arra ösztönöz másokat, hogy kedvezően viszonyuljanak az árvákhoz. Ha megtiltanánk az ajándékozást, ez az ösztönző hatás megszűnne, és csökkenhetne az árvák iránti jóindulat.
A zsidó hagyományban az árvák védett kategóriát képeznek. Ebben az esetben a bölcsek megpróbálják megvédeni az árvákat azoktól, akik kihasználhatnák őket, amikor érzelmi állapotuk vagy üzleti tapasztalatlanságuk által sebezhetővé válnak. Ennek érdekében a rabbik korlátozásokat vezettek be az árvák piaci tevékenységeire vonatkozóan.
Ahogy Ráv Ási rámutat, lehet azzal érvelni, hogy kissé naiv feltételezés azt mondani, hogy a földjüket megvásárolni akaró csalók veszélyeztetik őket, de azok a cselszövők nem, akik ajándékba akarják megszerezni azt. Ennek ellenére a Talmud kimondja, hogy a törvény Améimárt követi, és megengedi az árváknak, hogy ajándékozzanak 14 éves kortól, jóval azelőtt, hogy eladhatnák az örökölt földet.
My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
A Bava Batra 156 ITT olvasható.