Ima az ellenségeink ellen

A judaizmus egyik központi imája ősidők óta tartalmaz egy átkot a belső és külső ellenségeink ellen. A hétköznapi amida 12. áldása a következőképpen hangzik:

„A besúgóknak ne legyen reményük, és minden gonoszság egyből tűnjön el, összes ellenségeid pusztuljanak ki hamarosan, a gonosztevőket tépd ki gyökerestül, törd össze, igázd le és alázd meg gyorsan napjainkban! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki letöri ellenségeket és megalázza a gonosztevőket.”

Ezt az áldást már régóta vita övezi. A középkortól kezdve a világi hatóságok több alkalommal is kikényszerítették az átírását, amely eredeti formájában (amelyet Rav Szaadja Gáon 1000 éves Szidurja őrzött meg) „a szemtelenség országára” utal, nem pedig „a szemtelenekre”.

Ez a megfogalmazás egyértelműen jelzi, hogy a szóban forgó külső ellenség egy politikai entitás volt.

Jeremiás könyvében található meg az el első utalás egy szemtelen királyságra (50:31-32), ahol a babilóniaiakról beszél a szöveg, akik lerombolták az Első Templomot. Később ezt a királyságot Egyiptommal, a zsidó nép kínzóival azonosították, később pedig Rómával, amely lerombolta a Második Templomot.

Az imarész a zsidók körében is ellentmondásos volt, akik a 19. századtól tulajdonképpen öncenzúrázták a szöveget. Amerikában több mint 100 évig hiányzott a reform liturgiából, és a rekonstrukciós liturgiában sem jelent meg soha. A konzervatív és a legtöbb ortodox imakönyv a középkorból származó cenzúrázott szövegeket követve egyszerűen elhagyta a királyságra való utalást.

Fontos megjegyezni, hogy valójában miért imádkozunk ebben az áldásban – és miért nem. Ez nem a bosszúra való öncélú felhívás, nem ellenségeink nyílt haláláért szól (bár néhány későbbi változatban ennél keményebb szavak is szerepelnek). A 14. századi imakönyv-kommentátor, Dávid Ábrahám rabbi megkérdezte, hogyan lehetséges az Amidában bárkit is megátkoznunk. Saját kérdésére válaszolva megjegyzi, hogy imánk nem szólít fel kifejezetten ellenségeink elpusztítására (amit a Talmud tilt). Csak azért imádkozunk, hogy megállítsák őket.

Az biztos, hogy egyes szélsőségek szó szerint értelmezik a bosszúról szóló részeket. De ez az ima szellemének elferdítésének tűnik. Egy 19. századi tekintély, Yaakov Tzvi Mecklenberg rabbi azt állította, hogy nem imádkozhatunk a gonosz emberek haláláért, inkább azért, hogy a gonosz emberek tetteit meghiúsítsuk. Ez feltehetően magában foglalja a háborút és más fizikai cselekedeteket, hogy megállítsuk őket, ami valóban a halálukhoz vezethet, de magában foglalhatja a tárgyalásos megoldásokat is. A konkrétumok nincsenek törvénybe iktatva. Az ima lényege az, hogy az országot gyökerestül ki kell tépni – vagyis hatástalanná kell tenni az Izrael elleni támadásait.

A legalapvetőbb imánk elismeri a zsidó sebezhetőség realitását; vannak ellenségeink, és meg kell őket állítani. Mindazonáltal e kérés erkölcsi szemlélete a semlegesítés korlátozott megközelítését teszi szükségessé: olyat, amely a leigázáshoz szükséges lépésekre, de nem a véres bosszúra összpontosít. Az ellenséggel szembeni imáinknak hangot adni egyensúlyozás: imádkozni a feloszlatásukért, miközben fenntartjuk etikai értékeinket.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla