1. Brésit 1,1-6,8 (Genezis)

1. Brésit 1,1-6,8 (Genezis)

Mózes első könyve
HÉBER és ANGOL nyelven 
itt olvasható

GENEZIS

Mózes első könyvének héber neve: Berésith. Eredetileg Széfer máászéh berésith-nek (= A teremtés könyve) nevezhették. Ennek a görög megfelelője: Genesis kosmou. Röviden (magyaros átírásban): Genezis. Mivel e tartalomjelző név a könyv kezdőszavával azonos, már az ókorban azt hitték, hogy a kezdőszó miatt nevezték így, és e tévedés nyomán a többi könyveket is a kezdő szavakkal jelölték. Ha a Pentateuchus (Mózes öt könyvének görög neve) csak polgári és vallási törvénykönyv lenne, akkor a második könyv (Exodus) 12-ik fejezetével kezdődnék, mert itt találkozunk az első törvénnyel Izráel számára (Rási). 

A Pentateuchus azonban sokkal több, mint törvénykönyv. Ez a „Tóra” az „Isteni tan”, amely Izráelnek adatott, és a zsidó népnek kötelessége azt az egész emberiségnek átadni. Ezért, amidőn elmondja Izráel népének eredetét, megállapítja rokonságát az egész emberiséggel, hogy kiemelje az egész emberi nem közös eredetét és együvétartozását. Hogy minden kétséget kizárjon e tekintetben, visszamegy a világ teremtéséig, mert ez a Mindenható és Jóságos Isten alkotása. Egy az Isten, egy az emberiség. Ez az alapgondolat a Genezis tizenegy fejezetében jut kifejezésre. A többi harminckilenc fejezet a zsidó nép alapítóinak Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak és gyermekeinek történetét mondja el.

Forrás: Mózes öt könyve és a haftarák, szerkesztette dr. Hertz J. H., a Brit Birodalom főrabbija. A magyar kiadást szerkesztették: dr. Hevesi Simon, dr. Guttmann Mihály, dr. Balassa József, dr. Lőwinger Sámuel, dr. Guttmann Henrik.

Gen 1,1 Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.

Gen 1,2 A föld pedig puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység színén; és Isten szelleme lebegett a vizek színén.

Gen 1,3 És mondta Isten: „Legyen világosság!”. És lett világosság.

Gen 1,4 És látta Isten, hogy a világosság jó, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.

Gen 1,5 És nevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig nevezte éjjelnek. És lett este és lett reggel: első nap.

Gen 1,6 És mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza a vizeket egymástól”.

Gen 1,7 És megalkotta Isten a boltozatot és elválasztotta a vizeket, melyek a boltozat alatt voltak, azoktól a vizektől, melyek a boltozat fölött voltak; és úgy lett.

Gen 1,8 És nevezte Isten a boltozatot égnek. És lett este és lett reggel: második nap.

Gen 1,9 És mondta Isten: „Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy látható legyen a szárazföld”. És úgy lett.

Gen 1,10 És nevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig nevezte tengereknek. És látta Isten, hogy jó.

Gen 1,11 És mondta Isten: „Hozzon a föld sarjat, magtermő füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt terem a maga faja szerint, amelyben benne van a magva, a földön!” És úgy lett.

Gen 1,12 És hajtott a föld sarjat, magtermő füvet a maga faja szerint és gyümölcstermő fát, melyben a magva benne van a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.

Gen 1,13 És lett este és lett reggel: harmadik nap.

Gen 1,14 És mondta Isten: „Legyenek világító testek az égboltozaton, hogy elválasszák a nappalt az éjjeltől és szolgáljanak jelekül és időjelzőként a napok és az évek számára.

Gen 1,15 És legyenek világítók az égboltozaton, hogy világítsanak a földre!” És úgy lett.

Gen 1,16 És alkotta Isten a két nagy világítót, a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék éjjel, meg a csillagokat.

Gen 1,17 És elhelyezte őket Isten az égboltozaton, hogy világítsanak a földre.

Gen 1,18 És hogy uralkodjanak nappal és éjjel és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És lett este és lett reggel: negyedik nap.

Gen 1,20 És mondta Isten: „Nyüzsögjenek a vizek élőlények sokaságától és röpködjenek a madarak a föld fölött, az égboltozat színén”.

Gen 1,21 És teremtette Isten a nagy tengeri szörnyetegeket és mind a mozgó élő lényt, melyekkel nyüzsögtek a vizek, a maguk faja szerint és minden szárnyas madarat a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.

Gen 1,22 Ekkor megáldotta őket Isten, mondván: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a vizeket a tengerekben, a madarak pedig sokasodjanak a földön”.

Gen 1,23 És lett este és lett reggel: ötödik nap.

Gen 1,24 Ekkor mondta Isten: „Teremjen a föld élő lényt a maga faja szerint, barmot, csúszó-mászót és szárazföldi vadat a maga faja szerint!”. És úgy lett.

Gen 1,25 És Isten megteremtette a szárazföldi vadat a maga faja szerint, meg a barmot a maga faja szerint és minden földi csúszó-mászót a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.

Gen 1,26 Ekkor mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre, hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszó-mászón, amely a földön mozog!”.

Gen 1,27 És teremtette Isten az embert az ő képére. Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

Gen 1,28 És megáldotta őket Isten és szólott hozzájuk Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hódítsátok meg; és uralkodjatok a tenger halain és az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön”.

Gen 1,29 És szólott Isten: „Íme, odaadtam nektek minden magtermő füvet, amely az egész föld színén van, és minden fát, amelynek gyümölcse magot terem; tiétek legyen eledelül.

Gen 1,30 A föld minden vadjának és az ég minden madarának és mindennek, ami a földön mászik, amelyben élő lélek van, mind a zöld füvet adtam eledelül”. És így lett.

Gen 1,31 És látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme nagyon jó volt. És lett este és lett reggel: hatodik nap.

Gen 2.

Gen 2,1 Így bevégeztetett az ég és a föld és minden seregük.

Gen 2,2 És a hetedik napon Isten bevégezte művét, melyet alkotott, és megnyugodott a hetedik napon minden művétől, amelyet alkotott.

Gen 2,3 Ekkor megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte, mert ezen megnyugodott Isten minden művétől, amelyet teremtett és alkotott.

Gen 2,4 Ez az ég és a föld teremtésének története, azon a napon, amelyen az Örökkévaló Isten a földet és az eget alkotta.

Gen 2,5 De a mezőnek semmi növénye nem volt még a földön, sem a mezőnek füve nem sarjadt még ki, mert az Örökkévaló Isten nem hullatott esőt a földre és nem volt ember, aki megművelje a földet.

Gen 2,6 De köd szállott fel a földről és megáztatta az egész föld színét.

Gen 2,7 És megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és az élet leheletét lehelte orrába; és az ember élő lénnyé lett.

Gen 2,8 És az Örökkévaló Isten kertet ültetett napkeleten, Édenben és odahelyezte az embert, akit alkotott.

Gen 2,9 És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, a szemnek kedveset és táplálékul jót; az élet fája ott volt a kert közepén, valamint a jó és a rossz tudásának fája is.

Gen 2,10 Édenből pedig folyó áradt ki, hogy öntözze a kertet; onnan pedig szétvált és négy ágra szakadt.

Gen 2,11 A z egyiknek neve Pisón, ez körüljárja Havila egész országát, ahol az arany van.

Gen 2,12 És annak az országnak aranya jó; ott van a bedellium és az ónixkő is.

Gen 2,13 A második folyó neve Gihón, ez körüljárja Ethiópia egész országát.

Gen 2,14 A harmadik folyó neve Hiddekel, ez Assziria keleti előtt folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.

Gen 2,15 És vette az Örökkévaló Isten az embert és odahelyezte az Éden kertjébe, hogy azt művelje és őrizze. 

Gen 2,16 És megparancsolta az Örökkévaló Isten az embernek, mondván: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz.

Gen 2,17 De a jó és a rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen belőle eszel, meg fogsz halni!”.

Gen 2,18 És mondta az Örökkévaló Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat!”.

Gen 2,19 És megalkotta az Örökkévaló Isten a földből a mező minden vadját és az ég minden madarát és elhozta az emberhez, hogy lássa, minek nevezi őket, és bárminek nevezi az ember mindegyik élőlényt, az legyen a neve.

Gen 2,20 És az ember nevet adott minden baromnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának; de az ember számára nem talált hozzávaló segítőtársat.

Gen 2,21 És az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott az emberre, és ő elaludt; ekkor kivett bordáiból egyet és húst zárt helyébe.

Gen 2,22 És az Örökkévaló Isten asszonnyá alakította a bordát, melyet az emberből kivett és odavitte az emberhez.

Gen 2,23 És az ember így szólt: „ez immár csont az én csontjaimból és hús az én húsomból, azért neveztessék némbernek, mert az emberből vétetett”.

Gen 2,24 Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és egy testté lesznek.

Gen 2,25 És mindketten az ember és felesége, mezítelenek voltak s nem szégyellték magukat.

Gen 3.

Gen 3,1 A kígyó pedig ravaszabb volt a mező minden vadjánál, amelyet az Örökkévaló Isten alkotott, és így szólt az asszonyhoz: „Valóban azt mondta Isten, hogy ne egyetek a kertnek egy fájáról sem?”

Gen 3,2 És felelte az asszony a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;

Gen 3,3 csak annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, mondta Isten, ne egyetek és ne nyúljatok hozzá, hogy meg ne haljatok”.

Gen 3,4 És mondta a kígyó az asszonynak: „Nem fogtok meghalni;

Gen 3,5 mert Isten tudja, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik szemetek és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és rossznak tudói”.

Gen 3,6 És midőn látta az asszony, hogy a fa jó táplálékul és gyönyörűsége a szemnek és kívánatos volt, hogy bölccsé tegye őket, tépett gyümölcséből és megette; adott férjének is, aki vele volt, és ő is evett.

Gen 3,7 Erre megnyílt mindkettőjük szeme és megtudták, hogy meztelenek és összefűztek fügefaleveleket és csináltak maguknak öveket.

Gen 3,8 És meghallották az Örökkévaló Isten hangját, mikor hűs alkonyatkor a kertben járt; és elrejtőzött az ember és a felesége a kert fái közé az Örökkévaló Isten elől.

Gen 3,9 És megszólította az Örökkévaló Isten az embert, mondván neki: „Hol vagy?”.

Gen 3,10 És felelt az ember: „Hallottam hangodat a kertben és féltem, mert meztelen vagyok; azért rejtőztem el”.

Gen 3,11 És Ő szólt: „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél a fáról, melyről azt parancsoltam neked, hogy ne egyél?”.

Gen 3,12 És mondta az ember: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról és én ettem”.

Gen 3,13 Erre az Örökkévaló Isten odaszólt az asszonynak: „Mit tettél!”. És az asszony felelt: „A kígyó rászedett engem és én ettem”.

Gen 3,14 És mondta az Örökkévaló Isten a kígyónak: „Mivel ezt tetted, átkozott légy minden barom között és minden mezei vad között, hasadon járj és homokot egyél életed minden napjában!

Gen 3,15 És ellenségeskedést teszek közéd és az asszony közé, a te magzatod és az ő magzatja közé; ő megsért téged fejeden, te pedig megsérted őt a sarkán”.

Gen 3,16 És az asszonyhoz így szólott: „Megsokasítom terhességed fájdalmát, fájdalommal fogsz szülni gyermekeket, vágyakozni fogsz férjed után és ő uralkodik rajtad”.

Gen 3,17 Az emberhez pedig így szólt: „Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról, amelyről azt parancsoltam neked, mondván: ne egyél belőle! átkozott legyen a föld miattad, fáradsággal táplálkozzál belőle életed minden napjában.

Gen 3,18 Tövist és bogáncsot is terem majd neked, és enni fogod a mező füvét.

Gen 3,19 Arcod verejtékével fogod enni kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél, mert por vagy és porrá leszel”.

Gen 3,20 És elnevezte az ember feleségét Évának, mert ő lett minden élőnek anyja.

Gen 3,21 És csinált az Örökkévaló Isten az embernek és feleségének állatbőr köntösöket és felöltöztette őket.

Gen 3,22 És mondta az Örökkévaló Isten: „Íme, az ember olyan lett, mint egyik közülünk, tudja a jót és a rosszat; de nehogy kinyújtsa kezét és vegyen az élet fájáról is, hogy egyék belőle és örökké éljen,"

Gen 3,23 kiűzte tehát őt az Örökkévaló Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.

Gen 3,24 Tehát kiűzte az embert és az Éden kertjének keleti oldalára állította a kerubokat és a mindenféle forduló lángpallost, hogy elállják az élet fájának útját.

Gen 4.

Gen 4,1 Az ember megismerte feleségét, Évát; s viselős lett Éva és szülte Káint, mondva: férfit kaptam az Örökkévaló segítségével.

Gen 4,2 Ezután szülte testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Káin pedig földmíves.

Gen 4,3 És idő múltával történt, hogy Káin áldozatot mutatott be a föld gyümölcséből az Örökkévalónak.

Gen 4,4 Ábel szintén hozott juhai elsőszülöttjei közül, mégpedig a kövérjéből. És kedvesen tekintett az Örökkévaló Ábelre és áldozatára,

Gen 4,5 de Káinra és áldozatára nem tekintett. Ez igen bosszantotta Káint és arca elborult.

Gen 4,6 És szólott az Örökkévaló Káinhoz: „Miért bosszant ez téged és miért borult el arcod?

Gen 4,7 Hiszen ha helyesen cselekszel, felemelkedsz; ha pedig nem helyesen cselekszel, az ajtónál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta.”

Gen 4,8 És Káin szólt testvérének Ábelnek. És történt, hogy mikor a mezőn voltak, Káin rátámadt testvérére Ábelre és megölte őt.

Gen 4,9 És szólott az Örökkévaló Káinhoz: „Hol van testvéred Ábel?” Ő pedig felelt: „Nem tudom; testvérem őrzője vagyok-e én?”

Gen 4,10 És szólott Ő: „Mit tettél? testvéred kiontott vére hozzám kiált a földről.

Gen 4,11 És most átkozott legyél a földről, amely kinyitotta száját, hogy felvegye kezedből testvéred kiontott vérét.

Gen 4,12 Ha műveled a földet, ne adja neked többé erejét. Kóbor és bujdosó légy a földön.”

Gen 4,13 És felelt Káin az Örökkévalónak: „Nagyobb az én büntetésem, semhogy elviselhetném.

Gen 4,14 Íme elűztél ma a föld színéről és színed elől el kell rejtőznöm; kóbor és bujdosó leszek a földön, megeshetik, hogy megöl majd, aki rám talál.”

Gen 4,15 És mondta neki az Örökkévaló: „Azért bárki öli meg Káint, hétszeresen bűnhődjék miatta!” És jelt tett az Örökkévaló Káinra, hogy ne üsse agyon senki, aki rátalál.

Gen 4,16 Ezután elment Káin az Örökkévaló színe elől és letelepedett Nód országában, Édentől keletre.

Gen 4,17 És Káin megismerte feleségét, ki viselős lett és szülte Hanókot és épített egy várost és elnevezte fiának, Hanóknak nevéről.

Gen 4,18 És Hanóktól született Irád és Irád nemzette Mehujáélt, Mehujáél nemzette Metusáélt, Metusáél nemzette Lemeket.

Gen 4,19 És Lemek vett magának két feleséget, az egyiknek neve volt Áda, a másiknak neve volt Cilla.

Gen 4,20 Áda szülte Jábált; ő a sátorlakók és baromtenyésztők őse.

Gen 4,21 Testvérének neve volt Jubál, ő minden hárfásnak és fuvolásnak őse.

Gen 4,22 Cilla pedig szülte Tubal-Káint, aki bronzból és vasból kovácsolt mindenféle eszközt. Tubal-Káin nővére pedig Naáma volt.

Gen 4,23 És szólt Lemek feleségeihez: „Áda és Cilla, halljátok szavamat.Lemek feleségei figyeljetek beszédemre,bizony embert öltem sebemért és gyermeket sérülésemért;

Gen 4,24 mert ha hétszer bosszultatik meg Káin, Lemek bizony hetvenhétszer”.

Gen 4,25 És Ádám újból megismerte feleségét és ez szült fiút; ezt Sétnek nevezte, mert úgymond, adott nekem Isten más magzatot Ábel helyett, mivelhogy őt Káin megölte.

Gen 4,26 Sétnek szintén született fia és elnevezte Enósnak. Ekkor kezdte az ember szólítani az Örökkévaló nevét.

Gen 5.

Gen 5,1 Ez Ádám nemzetségeinek könyve. Amely napon Isten az embert teremtette, Isten hasonlatosságára teremtette őt.

Gen 5,2 Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta őket és elnevezte embernek azon a napon, amelyen megteremtette őket.

Gen 5,3 És élt Ádám százharminc évet; akkor nemzett egy fiút a maga hasonlatosságára és képére és elnevezte Sétnek.

Gen 5,4 És Ádám napjai, miután nemzette Sétet, voltak még nyolcszáz év; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,5 És Ádám összes napjai voltak, amelyeket élt, kilencszáz és harminc év, azután meghalt.

Gen 5,6 Sét élt százöt évet, akkor nemzette Enóst.

Gen 5,7 És élt Sét, miután nemzette Enóst, nyolcszázhét évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,8 Sétnek összes napjai pedig voltak kilencszáztizenkét év; ezután meghalt.

Gen 5,9 És Enós élt kilencven évet; akkor nemzette Kénant.

Gen 5,10 És Enós élt, miután nemzette Kénant, nyolcszáztizenöt évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,11 Enós összes napjai voltak kilencszázöt év; azután meghalt.

Gen 5,12 Kénan élt hetven évet, akkor nemzette Mahalalélt.

Gen 5,13 És élt Kénan, miután nemzette Mahalalélt, nyolcszáznegyven évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,14 Kénan összes napjai voltak kilencszáztíz év, azután meghalt.

Gen 5,15 Mahalalél élt hatvanöt évet, akkor nemzette Jeredet.

Gen 5,16 És élt Mahalalél, miután nemzette Jeredet, nyolcszázharminc évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,17 Mahalalél összes napjai pedig voltak nyolcszázkilencvenöt év, azután meghalt.

Gen 5,18 Jered százhatvankét évet élt, akkor nemzette Hanókot.

Gen 5,19 És élt Jered, miután nemzette Hanókot, nyolcszáz évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,20 Jered összes napjai pedig voltak kilencszázhatvankét év, azután meghalt.

Gen 5,21 Hanók pedig élt hatvanöt évet; akkor nemzette Metuselahot.

Gen 5,22 És Hanók járt Istennel, miután nemzette Metuselahot, háromszáz évig; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,23 Hanók összes napjai pedig voltak háromszázhatvanöt év.

Gen 5,24 Hanók pedig járt Istennel, és nem volt többé, mert magához vette Isten.

Gen 5,25 Metuselah élt száznyolcvanhét évet; akkor nemzette Lemeket.

Gen 5,26 És élt Metuselah, miután nemzette Lemeket, hétszáznyolcvankét évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,27 Metuselah összes napjai pedig voltak kilencszázhatvankilenc év, azután meghalt.

Gen 5,28 Lemek száznyolcvankét évet élt, akkor nemzett egy fiút.

Gen 5,29 És elnevezte őt Nóénak, mondván: ez majd megvigasztal minket munkánkban és kezünk fáradalmában a földön, melyet elátkozott az Örökkévaló.

Gen 5,30 És élt Lemek, miután nemzette Nóét, ötszázkilencvenöt évet; és nemzett fiakat és leányokat.

Gen 5,31 Lemek összes napjai pedig voltak hétszázhetvenhét év, azután meghalt.

Gen 5,32 És Nóé ötszáz éves lett és nemzette Nóé Sémet, Hámot és Jefetet.

Gen 6.

Gen 6,1 Történt, hogy mikor az emberek elszaporodni kezdtek a földön és leányaik születtek,

Gen 6,2 az Isten fiai látták az emberek leányait, hogy szépek és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket választottak.

Gen 6,3 És az Örökkévaló mondotta: „Ne maradjon szellemem az emberben örökké, mivel ő is csak hús, legyenek tehát napjai százhúsz év.”

Gen 6,4 Az óriások voltak a földön azokban a napokban és még azután is, midőn Isten fiai eljöttek az emberek leányaihoz és ezek szültek nekik gyermekeket; ők voltak azok a hősök, akik ősidőktől fogva hírneves férfiak voltak.

Gen 6,5 És az Örökkévaló látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön és hogy szívének minden indulata és gondolata mindig csak gonoszság,

Gen 6,6 megbánta az Örökkévaló, hogy alkotta az embert a földön és elszomorodott szívében.

Gen 6,7 És mondta az Örökkévaló: „Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a föld színéről, embert és barmot, csúszó-mászót és az ég madarait, mert megbántam, hogy alkottam őket.”

Gen 6,8 Nóé pedig kegyelmet talált az Örökkévaló szemében.

* * *

MAGYARÁZATOK A HETISZAKASZHOZ

„AZ EMBER ELHAGYJA APJÁT ÉS ANYJÁT”:
A LEVÁLÁS ÉS A FELNŐTTEK KÖTŐDÉSE

A Teremtés első felvonását nézzük újra és azt hisszük, hogy már ismerős minden jelenet. A sztorit tényleg eléggé jól ismerjük, de épp ilyenkor van idő figyelni a néha nem is annyira apró meglepetésekre. Isten elrejtett egy-két nagyobb teljesítményű patront a szövegben, hogy a századik alkalommal se unatkozzunk.

– És ezért elhagyja az ember apját és anyját, hogy a feleségéhez kötődjön és legyen vele egy testté – szól a Tóra egyik slágermondata. Nemigen van mit magyarázni rajta, ha csak azt a kérdést fel nem szeretnénk vetni, hogy mit jelent az „és ezért”

Azt értjük, Ádám hogyan talált rá Évára, hogyan esküdött hűséget neki (ő immár csont a csontomból, hús a húsomból), hogyan lettek egy testté, de az elsőre nem teljesen világos, hogy kik voltak Ádám szülei, akiket el kellett volna ehhez hagynia, hogy példát mutasson nekünk önálóságból, leválásból. És hogy tulajdonképpen miért, hogyan kéne pontosan „elhagyni” a szüleinket a Tóra szerint, ha később meg azt tanítja, hogy tiszteld apádat és anyádat?

Hogyan lehet „elhagyni” és „tisztelni” egyszerre?

Az „elhagyós” mondat – a zsidó és keresztény esküvői szertartások sztárja – éppen ezt teszi feladatunkká: a jáázov  ige, amelyet „elhagyjá”-nak fordítunk, ugyanis kettős jelentésű, mutat rá Ziony Zevit  Biblia-kutató: 

a héber nyelv végtelen lélektani bölcsessége folytán egyszerre jelenti  azt, hogy „elhagyni valakit” és azt, hogy „gondoskodni róla”. 

Ez a két dolgunk van egyszerre felnőttként a szüleinket illetően és ezek nem hogy kizárnák, egyenesen feltételezik egymást. Aki nem nő fel, nem válik le, nem válik önállóvá, az nem képes senkiért felelősséget vállalni. Az autonómia és a szabadság a Tóra szerint a valódi szeretet előfeltétele, a valódi szereteté, amelyben immár jól különválasztható a megbocsátás és a hála. Azért kell elhagynunk a szüleinket, hogy felnőttként szerethessük őket és gondoskodhassunk róluk.

A szeretet első megnyilvánulása az anya és a gyereke közötti szimbiózis, amely – ahogy lazul – épp ahhoz segít hozzá, hogy már ne kiszolgáltatott, hanem partnerségre alapuló kapcsolatokban is megtaláljuk az érzelmi biztonságunkat. Hogy elhagyjuk, aki önállóvá nevelt és a partnerünkkel legyünk egy testté. A nevelés folyamata, ha jól működik, a leválás elősegítése és egy olyan új kapcsolat felépítéséé, amelyben mi leszünk képesek helytállni majd idősödő szüleink segítőjeként.  Ezért jelenti egyszerre a jáázov leválást  és a gondoskodást .

Ezt a folyamatot jól ismerte Ádám is, őt is világra hozta Valaki, kenyérkeresethez segítette az Édenkert kertész munkakörben foglalkoztatott alkalmazottjaként („hogy művelje és őrizze azt”), kicsit túlbuzgó, bár nehéz helyzetben lévő édesapaként Ő mutatta be még a „jövendőbelijének” is. Őt kellett „elhagynia”, az Örökkévalót ahhoz, hogy aztán Őt is, akárcsak Évát, igazán szerethesse (és mindez talán más megvilágításba helyezi a „kiűzetés” történetét is). Egyike lehet ez a teremtésről szóló elbeszélés nehéz, de végső soron mégis megnyugtató, titokzatos „tanulságainak”.

(Forrás: Mazsihisz.hu)

* * *

RADNÓTI ZOLTÁN FŐRABBI:
LEGYÜNK ALKALMASAK A LÉLEK MÉLTÓ BEFOGADÁSÁRA!

Furcsa a zsidó ember reggele… Kinyitja a szemét és elmond egy mondatot: mode áni lefánéhá… Megköszönöm a felébredést… Mert ne gondoljuk, hogy evidencia felkelni minden reggel… 

Majd gyorsan megmossa a kezét, arcát, és áldást is mond erre a rendkívül hétköznapi tevőlegességre (...ál netilát jádáim.) Után elvégzi a dolgát, majd ismét kézmosás és elhangzik a harmadik áldás a bölcs teremtésről: ...áser jácár et háádám… És legvégén egy áldással zárjuk le ezt a pár percet: „BÁÁ, rofe kol bászár umáfli láászot... Magyarul: „Áldott vagy Te, Örökkévaló, minden test orvosa, kinek csodásak művei”.

A teremtéstörténetet olvassuk fel szombat reggel a Tórából. Ennek a csúcspontja az emberi test megformázása és az isteni lélek bele, át-lehelése. Azaz van bennünk a lélek, ami egy csodálatos és tökéletes rész az Örökkévalóból, és ott a lélek „lakása”, ami azonban egy sérülékeny alkotás: a test.

Amiről ma szeretnék írni, az ennek a kettősségnek a csodája.

A földből formált test az Örökkévaló műve. Azaz tökéletes, ám a működésében könnyen állnak elő zavarok (nem termel, túltermel, elfárad, túlpörög, stb.) A Tóra azt állítja, hogy az ember 120 esztendeig képes az Örökkévalótól kapott feladatainak ellátására – ha egészségesen élünk…

Ez természetesen nemcsak a mindennapi gimnasztikai gyakorlatokat jelenti, hanem spirituális egészséget is. Nevezzük nyugalomnak vagy önazonosságnak. 

Az elmúlt évszázadok orvosai egzakt módon mutatták ki a lelki és a testi egészség totális szimbiózisát.

A zsidó ébredési szertartások néhány másodpercesek, ám pontosan emlékeztet bennünket mindarra, ami mibennünk isteni: az életünk fontosságára. Arra, hogy mennyire kell arra figyelni, hogy a testünk alkalmas maradjon az Örökkévalótól kapott feladat ellátására – a rendelkezésünkre álló 120 éven át. 

Megkaptuk a széppé és kívánatossá formált gólem-testünket, és kaptunk hozzá egy nagyon egyszerű parancsolatot: vigyázzunk rá, hogy egész életünkön át alkalmas legyen a tökéletes Istenrész, a lélek méltó befogadására! 

Elkezdjük Mózes első könyvét… Talán lehet ez olyan kiindulópont, amikortól az életünk spirituális részével is hasonló igényességgel foglalkozunk, mint ahogyan a fizikai részével, amit ízletes ételekkel, édes italokkal, kényelmes lakással, autókkal kényeztetünk. 

A zsidó tanulás, a zsidó étkezés, vagy a zsidó ünneplés mind-mind a lelkünk eledele. Csakis ezzel tudjuk fenntartani az Isten által számunkra ajándékba adott életminőségünket, hogy az élet:– tartalmas életté váljék és otthon érezük magunkat abban a testben, amire sokszor oly’ büszkék vagyunk, és annyira vigyázunk rá! 

Tartsunk egyensúlyt, és szeressük életünk mindkét összetevőjét!

Sábát Sálom!

Forrás:  Radnóti Zoltán főrabbi (Bét Sálom) hírlevelei

* * *

SZERDÓCZ ERVIN FŐRABBI: HOGYAN LEHET
A „GYENGÉBB" NŐ AZ „ERŐS” FÉRFI SEGÍTŐTÁRSA?

„….férfinak és nőnek teremtette őket…..” (I.M. 1/27.)

Örök talány: férfi és nő! Teljesen másak és teljesen másmilyennek teremtette őket Isten. Vonzás és taszítás! Se vele, se nélküle….! „Nem jó, hogy az ember (férfi) egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat.”  ( I.M.2/18)

Férfinak segítőtárs? „Gyengébb" nem az „erős” férfi mellé segítőtársnak? Hogyan segíthet a „gyenge” az erősnek? És miben?

A reggeli ima kezdetén külön áldás van férfinak és nőnek. A férfiak azt mondják: „Áldott vagy Te, aki nem teremtett nőnek!” A nők azt mondják: „Áldott vagy Te, aki kedvére teremtett!” Teljes zavar! A férfi hálás Istenének, hogy nem született nőnek! A nő hálás, hogy Isten kedvére teremtette! E szerint csak a nőt teremtette kedvére Isten?

További áldás: „Áldott vagy te, aki irányítja a férfi lépteit!” Egyre zavarosabb! E szerint Isten csak a férfi lépteit irányítja? A nőnek nincsen szüksége irányításra, önmagát irányítja megérzése alapján! Irányítja önmagát és férfitársát a felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, félelmetes női képességgel, aminek a neve: INTUICIÓ! 

 „Az asszony hozza az áldást, az asszony miatt kerüli a baj a házat; az asszonnyal jön a boldogság."

Tiszteljétek az asszonyt, mondta rabbi Chelbo, ne csak szeressétek. Tiszteljétek asszonyaitokat,  mondta máskor Rovo, a nagy zsidó bölcs a machuzabeli zsidóknak, mert csak így lesztek erősekké és gazdagokká.” (Gyöngyszemek a Talmudból) 

Egyszer szárazság volt és a bölcsek két rabbit küldtek rabbi Abba Chilkijáhúhoz, hogy imádkozzon esőért. Nem találták otthon, ezért kimentek a mezőre, ahol szántott. Köszöntötték, de ő nem felelt. Estefelé fát vett vállára, másik kezében ruháját vitte. Bogáncsok között járva felemelte ruháját. Szárazföldön mezítláb járt, folyóhoz érve felvette a saruját. Hazaérve a felesége díszesen öltözve jött elébe. Házához érve előreengedte feleséget és ő ment utána, végül betessékelte a rabbikat. Leült az asztalhoz enni, de a rabbikat nem kínálta. A nagyobbik fiának egy, a kisebbik fiának két szelet kenyeret adott. Evés után azt mondta feleségének: 

– Tudom, azért jöttek, hogy imádkozzam esőért. Gyere, menjünk a padlásra, hogy ott imádkozzunk, a rabbik ne tudják meg, hogy Isten a mi imánkra adja az esőt. 

Fölmentek a padlásszobába, egyik sarokban ő, a másikban felesége imádkoztak. Felhő keletkezett azon az oldalon, melyen felesége volt. Azután lementek vendégeikhez és barátságos beszédbe kezdtek, kérdezve látogatásuk céljára. Elmondták, hogy bölcseik kérték, imádkozzon esőért. 

A rabbi ezt mondta: hála Istennek, már nincsen szükség imánkra, mert már eleredt. A rabbik szóban megerősítették meggyőződésüket, hogy imájára jött meg az eső. Majd kérték, magyarázza meg furcsa viselkedését. 

Kérdezték: miért nem válaszolt köszönésükre?Rabbi Abba erre mondta: „Napszámos vagyok, tudom, ha valakivel szóba eredek, megzavarta volna munkámat, megrövidítve béradómat". 

– Miért vitted válladon a fát, a ruhát viszont kezedben? 

– A ruhát kölcsönkértem, ha a fát a ruhán vittem volna, megrongáltam volna felebarátom tulajdonát. 

– Miért mentél mezítláb, a folyóhoz érve viszont miért vetted fel a sarudat? 

– A szárazföldön magam elé nézek. Látom az akadályt, amiben megbotolhatok. A vízben viszont nem látom, mire lépek. 

– Miért emelted meg ingedet bogáncsok között járva, hisz azok megsebezhetik lábad? 

– A lábamon a bogáncs okozta sérülés meggyógyul magától. A ruha viszont elszakadhat és „nem gyógyíthatom” meg. 

– Miért jött a feleséged díszes ruhában eléd? 

– Azért, hogy tessék nekem, és ne gondoljak más nőre. 

– Miért engedted előre feleséged, követted és csak utána mehettünk mi ketten? 

– Nem ismerem a  jellemeteket, ezért közé és közétek álltam. 

– Miért nem kínáltál minket eledellel? 

– Alig volt elég ennivaló családom részére. Ha megkínáltalak volna benneteket, csalás lett volna részemről, szívemben azt kívántam volna, hogy bárcsak ne fogadnátok el. 

– Miért adtál nagyobbik fiadnak egy szelet kenyeret, a kisebbnek viszont kettőt? 

– Nagyobbik fiam itthon tartózkodott. Ehetett bármikor, amikor éhes volt. Kisebb fiam viszont iskolában volt, nem ehetett kedve szerint. 

– Végül miért lett felhő azon az oldalon, melyen feleséged imádkozott? 

– Mert neki nagyobb érdeme van. Ő eledelt ad a szegényeknek. Én csak pénzt. A pénzért vehet ennivalót, de az külön fáradtságba kerül. (Taanit 19a.)

„Ha eszel a tudás fájáról, meghalsz te azon a napon!” – hangzott Isten parancsa Ádámhoz. Éva evett, mégsem halt meg. Még élt kilencszázharminc évig. Mi változtatta meg Isten akaratát?Éva!Mikor Isten tilalma elhangzott, Ádám még egyedül volt a földön. Mikor evett a fa gyümölcséből, már mellette volt Éva. Ezért nem hajtotta végre Isten a büntetést, ezért nem halt meg Ádám, ezért nem teljesült Isten szava.

Ádám megmaradt. De csak Éva miatt. Éva is megmaradt, pedig ő evett először és utána adott Ádámnak! Éva miért nem halt meg? Azért, hogy ne hagyja egyedül, támasz és hozzávaló segítőtárs nélkül a hitvesét!! 

Igen! Az asszony, a férfi társa, támasza és irányítója! De nem barátja! Örök dichotómia: „Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?”    (Karinthy Frigyes)

(Forrás: Mazsihisz.hu)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Pályázatok
Pályázati felhívás folyadékhűtő beépítésre
Élet + forma
Itt az első kóser mesterséges hús?
2023. Január 30. / 12:24

Itt az első kóser mesterséges hús?