A lélekvándorlás a zsidó gondolkodásban

A lélekvándorlás a zsidó gondolkodásban

Bibliográfia

DAVID, N. E.: Karma and Reincarnation in Israelitism (1908)
BEER,P.: Geschichte und Meinungen aller bestandenen und noch bestehenden Sekten der Juden und der Geheimlehre oder Kabbalah (1823)
BLOCH, Ph.: Geschichte der Entwickelung der Kabbala (1894)
Encyclopedia Mythica. Dybbuk. http://www.pantheon.org/articles/d/dybbuk.html
Encyclopaedia Judaica: Hereafter, Immortality, Purgatory, Reincarnation, Soul, Transmigration of souls (CD-ROM 1992)
GINSBURG, Ch. D.: The Kabbalah (1865)
GRÓZINGER S.: A feltámadás hite (1999)
JOEL, C.: Die Religionsphilosophie des Sohar. Leipsic (1849)
KAPLAN, A.: Zsidó meditáció - gyakorlati útmutató. ford. TARNÓC J.(2004)
KAPLAN, A: Széfer Jecírá. Az Alkotás könyve. A zsidó filozófia a középkorban.(2006)
KARPPE, S.: Etude sur les Origines et la Nature du Zohar (1901)
KLEIN, E.: Kabbalah of Creation: The Mysticism of Isaac Luria (2005)
MARMORSTEIN, A.: The Doctrine of the Resurrection of the Dead in Rabbinic Theology (1950)
NEWTON, M.: Jewish Tales of Reincarnation (2002)
PEDERSEN, J.: Old Testament Theology (1962)
RUBIN,S.: Gilgulei Neshamot (1899)
SCHOLEM, G.: Major Trends in Jewish Mysticism (1961)
SCHOLEM,G.: Von der mystischen Gestalt der Gottheit (1962)
SCHOLEM, G.: Kabbalah (1987)
SCHWARTZ, H.: Lilith's Cave: Jewish Tales of the Supernatural (1991)
SILBERFELD J.: Lélekvándorlás a zsidóságban. (1999)
SZÁDJA Gáon, Hittételek és vélemények könyve. ford. HEGEDŰS Gy. (2005)
Zóhár, a ragyogás könyve. ford. BÍRÓ D. - RÉTI P. (1990)
THOLUCK,F.A.: De ortu Cabbalae (1837)
VAJDA, G.: Kutatások a filozófiáról és a kabbaláról a középkori zsidó gondolkodásban (2000)
WOLFSON, H. A.: Philo (1947–48)

Lábjegyzetek

1 Elhangzott a Keszthelyi Helikon Kastélyban a Keresztény-Zsidó Társaság által rendezett Judaisztikai Szimpozionon 2010. május16-án.
2 Numeri 16:33; Zsoltár 6:6; Izaiás 38:18
3 ld. még Izaiás 26:19 „Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat.”
Ezékiel 37:1 „Az ÚR megragadott engem; elvitt engem az ÚR lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal.”
4 2Makkabeusok 7:14.23; 4Makkabeusok 9:8; 17:5.18
5 vagy Gé-Hinnam, görögül: geenná
6 Dicsőség Trónja – kisszé há-kávod, az a trón, melyen Isten ül a mennyben.
7 Exodus Rabba 52:3; Tánchumá Ki Tiszá, 33; Ketubbót 77h, 104a; Beráchót 18b–19a
8 2Makkabeusok 7:14.23; 4Makkabeusok 9:8; 17:5.18
9 Szánhedrin 10:1; Szánhedrin 90b–91a; Josephus Flavius: Bellum Judaeorum 2:162
10 Beráchót 34b; Sábbát 63a; Rási írásai
11 Isteni jelenlét – Sekhina, az isteni jelenlét, Isten jelenvalósága.
12 Száádjá ben Jószef gáón: Hittételek és vélemények könyve 9:5
13 Az neoplatonizmus (kb. 250–550) a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson meg, amely kielégíti az ember minden szellemi igényét. Tanításuk célja bölcseleti és vallásos újjászületés egy időben, ami legtisztábban Plótinosz műveiben jelentkezett. Az ő tana föltétlen idealizmus, ami szerint csakis az ideális világnak van igazi létezése. Mindennek központja az istenség, először, mint legfőbb jó, másodszor mint szellem, mely önnönmagát mint ideális világot gondolja, harmadszor mint lélek, mely az értelem ideái szerint alakít egyedi tárgyakat az anyagban. Minden, ami érzéki, a gonosztól ered, amitől nem ment meg más, mint az extázis, melyben a világtól elszakadt én az Istennel egynek tudja magát, és meglátja az Istent. Az istenség látása a legfőbb cél, melynek elérésére tiszta élet, folytonos öntökéletesítés, valamint az ős-jónak benső tisztelete képesítik az embert.
14 manicheizmus: iráni, buddhista és keresztény elemekből vegyített, szinkretista vallás. Alapítója Mani. Az ősi iráni vallásból merítette a manicheizmust meghatározó dualizmust: az örök és abszolút jóval szemben áll az örök és abszolút rossz, ennek képe a világosság és a sötétség. A két elv harcban áll egymással. A sötétség a világosságból részecskéket ragad magához, ebből keletkezik a világ, mely sötétség és világosság keveréke. A világhoz tartozik az ember is, akinek lelke (világosság) a testhez (sötétség) van kötve
15 Az orfikus hiedelmek megjelenése körülbelül a i.e. III. századra tehető. Az orfikus teogóniának fontos eleme az újjáteremtésről szóló elv: Zeuszt Kronosz és Uranosz nemzették. Amikor azonban Kronosz után Zeusz kerül a trónra, jóslatot kap az Éjszakától, az orfikus teogónia ős-istennőjétől: ahhoz, hogy hatalma biztos legyen, Zeusznak újra kell teremtenie a világot, annak minden létezőjével együtt. Ehhez pedig Zeusznak le kell nyelnie azt, ami a születések forrása. A lenyelés következtében Zeusz magába fogadja az egész akkor létező világot. Ebben a pillanatban, Zeuszban egyesül az egész fizikai világ és az azt benépesítő istenekkel. Zeusz minden, ami van, és minden, ami van : Zeusz. Ezt követően, Zeusz újra megteremti a világot és az isteneket, azonban nem teljesen ugyanolyan állapotában, minthogy azt lenyelte, hanem mindig kieszel valami újat. Az orfikus költeményben a fizikai világ megteremtése is része annak a műveletnek, amelynek révén az uralkodó főisten megszervezheti, biztos alapokra helyezheti királyi hatalmát. Az orfikus teogónia ezzel azt is hangsúlyozza, hogy ugyanaz az erő kormányozza az istenek és emberek közösségét, mint amelyik létrehozta, megszervezte a fizikai világot.
16 Kalám és mutakallimún (iszlám filozófia): Nemcsak a vallási problémákkal foglalkoztak, hanem metafizikai kérdésekkel is, azokat az arab filozófiatörténet a mutakallimun, azaz: „beszélők” szóval jelöli meg. A mutakallimun a vallás által vitathatatlannak tartott kérdéseket vitatták meg. Tevékenységüket a kalám (beszéd) névvel jelölték meg. Az ortodox tanítókkal szemben ellenvetésekkel léptek fel, amikor a hitben olyan dolgokat találtak, amelyek az észnek nem feleltek meg. A mutakallimun aszkéták voltak, mutazila, azaz (minden földitől) visszahúzódók, akik elutasították az ortodoxia képzeteit. A mutazili teológia a VIII. században a Bászrából származik (Irak).
17 Száádjá ben Jószef gáón: Hittételek és vélemények könyve 6.7; Abraham ibn Daud, Emuná Rámá 1.7; Joszéf Albo (1380–1444): Ikkárim 4.29
18 Ábrahám bár Chijjá há-Nászi : A szomorú lélek meditációja, 46–47; Megillat haMegalle 50–51.
19 Katharoknak (vagy kataroknak) nevezték a X. sz. közepén a dél-franciaországi Languedocban feltűnő, a gnoszticizmushoz hasonló, dualista alapállású eretnek vallási mozgalom tagjait. Nevüket maguk a görög „katharosz” =tisztultak (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik, míg ellenségeik, a római katolikusok, a latin „cattus” = „macska” szóból származtatják a mozgalomnak az eretnekséggel és boszorkánysággal való összekapcsolása érdekében. A név első írásos emléke a Kölnben 1181-ben Eckbert von Schönau által az eretnekségről írt „Hos nostra germania catharos appellat” című könyvében található. Egyik legkorábbi dél-franciaországi központjukról, Albiról albigenseknek is nevezték őket.
20 Girona (katalán), spanyolul: Gerona, - város Katalóniában, Spanyolországban.
21 nicocot: az isteni léleknek az emberben van egy „szikrája”
22 A szefirák a tíz isteni struktúra, mely az emanáció révén létrehozza a világot, és megalkotja a valóság különböző szintjeit.
23 Talán a gilgul tételének ilyen verzióját az Arisztotelész felfogásán alapuló filozófia kritikájaként is érthetjük, mert Arisztotelész a lelket a test „formájának” tekintette, ami így nem lehet egy másik test formája is egyúttal.
25 Kréta szigetének olasz neve Candia, jelentős zsidó közösséggel a XVI. században.
26 Széfer Kevod Elóhim, 2, 10–14, Constantine (1585)
27 Az Ámidá (Tefilat háÁmidá - Az állandó imádság), más néven a Smone Eszré (A tizennyolc) központi imádság a zsidó liturgiában.