Amikor gyerek könyörög egy csepp vízért: „hát értitek ezt?!"

2020. Június 15. / 15:16


Amikor gyerek könyörög egy csepp vízért: „hát értitek ezt?!"

Szerző: Kácsor Zsolt

A holokauszt áldozatainak emlékére a miskolci zsidó temetőben tegnap mártír megemlékezést tartottak, amelyen részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Veres Pál, a borsodi megyeszékhely polgármestere is. A rendezvényen megindító beszédet mondott Markovics Zsolt főrabbi, a helyi zsidó hitközség vallási vezetője, közreműködött Nógrádi Gergely főkántor.


– A zsúfolt marhavagonban egy alig hatéves kisfiú így könyörgött egy gyűszűnyi vízért: ha csak annyi vizet kaphatnék, soha többé nem lennék rossz! Majd a mellette ülő tanárember felnézett, és így szólt: hát értitek ezt?! Majd összeesett és meghalt. Néhány óra múlva egy édesanya a krematórium előtt ezt írta naplójába: keservesen sír a gyermekem, nem akar meghalni – így kezdődött Markovics Zsolt miskolci főrabbi mintegy negyedórás, papír nélkül elmondott, megrendítő szónoklata tegnap a miskolci zsidó temetőben, ahol mintegy nyolcvanan gyűltek össze abból az alkalomból, hogy a városból és környékéről hetvenhat éve elhurcolt, majd meggyilkolt áldozatokra emlékezzenek.

misk1.jpgMarkovics Zsolt főrabbi (jobbról) és Nógrádi Gergely főkántor

Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén az 1700-as évek első felében telepedtek meg hittestvéreink, majd a város ipari fellendülésének korszakában, a XIX. század második felében a zsidó közösség is virágzásnak indult. Az első világháborút megelőző években már több mint 10 ezer zsidó élt a városban, vagyis az arányuk elérte az összlétszám 20 százalékát. Több zsinagógát, imaházat, elemi iskolát, jesivát, Talmud Tórát működtettek, sőt, a hwelíi hitközség – az országban elsőként – létrehozott egy tanítónőképző intézményt is. A virágzó zsidó közösség életét derékba törte a magyar fajvédő szélsőjobboldali politika: a zsidótörvények először a zsidók megélhetését tették lehetetlenné, majd az életüket követelte. Az országot sötétségbe borító vészkorszakban a mintegy tízezres miskolci zsidóságból csaknem kilencezer ártatlan embert gyilkoltak meg. 

misk4.jpgA rendezvényen mintegy nyolcvanan vettek részt

– Mindez hetvenhat éve történt, de milyen furcsa is az élet: amikor ezekre a tragédiákra emlékezünk, a hála és köszönet szavaival kell kezdenünk az emlékezést, hiszen pár hete még azon aggódtunk, hogy túlélhetünk-e egy vírust. Az első gondolatom tehát az Örökkévaló felé szól: Boruch Áto Ádojnoj Elojhénu Melech Hoájlom, sehechejonu, ekimonu, vehigionu lázmán háze, azaz áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki életben tartott minket és megadtad megélnünk ezt az időt – ezek már Markovics főrabbi szavai voltak a mártír megemlékezésen. 

A rabbi azt a kegyetlenül hangzó kérdést járta körbe, amelyet az Örökkévalóhoz intéz a szenvedéstúl sújtott ember, s amely arra várja a választ, hogy hol van a Világ Királya a kiválasztott népet ért tragédia idején. Hol van az Örökkévaló, és miért hallgat magányba burkolózva? Felidézte a híres és nagy tekintélyű tanító, a berdicsevi Lévi Jichák rabbi alakját, aki 1786-ban jelképesen bét din (rabbikból álló bíróság) előtt arról kérdezte az Örökkévalót, hogy mit is jelent a kiválasztottság? Az állandó bajt, a fájdalmat, a megaláztatást? Markovics Zsolt utalt arra, hogy Lévi Jichák rabbi alakja a holokauszt után a modern héber költészetben is megjelent, arra kérve őt, hogy folytassa a pert, amit 1786-ban megkezdett. A megidézett berdicsevi rabbi pedig – immár a holokauszt után is – így válaszolt a kaddis első mondatával: „jiszgádál vöjiszkádás sömé rábó, hirdetvén hirdetjük a te áldott és szent nevedet! Mit vársz tőlünk? Milliók áldozták életüket neked, és ez még nem elég? Ha kell, neked adunk mindent, csak azért, hogy jiszgádál vöjiszkádás sömé rábó, hogy áldjuk és megszenteljük a te szent nevedet! És te mit teszel? Elbújsz a felhőkbe, magányosan sírsz és magányosan zokogsz. Mi lesz velünk nélküled? Mondom én, a berdicsevi Lévi Jichák, Sára fia, jiszgádál vöjiszkádás sömé rábó…”. (Markovics Zsolt liturgikus szavai askenáz kiejtéssel hangzottak el, ezért betűhíven közöltük.)

misk3.jpgAz áldozatok nevei

A Miskolci Zsidó Hitközség tagjai is az internet révén érintkeztek egymással az elmúlt pár hónapban, hiszen a közösség vezetői – Markovics Zsolt főrabbi és Szlukovinyi Péter hitközségi elnök – online rendezvények szervezése révén tartották egyben a híveket a járvány idején. A hitközségi elnök a megemlékezés után érdeklődésünkre elmondta: összeszokott közösségről van szó, a Miskolcon élő 119 zsidó család majdhogynem napi kapcsolatban van egymással. A karantén alatt mindenkinek segítettek, aki igényelte, így az idősebbek helyett bevásároltak, napi ügyeket intéztek, a pészach előtti kóser élelmiszereket kiszállították, és kiosztották azokat a védőfelszereléseket is, amelyeket a  Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől (Mazsihisz) szereztek be. Aztán áttevődött az élet a „digitális világba” – tette hozzá Szlukovinyi Péter –, ahol először imákat tartottak, de később nem csak vallási, hanem kulturális, művészeti jellegű találkozókat is szerveztek. A közösség tagjai Sávuót alkalmából találkoztak először a helyi zsinagógában.

Az említett „digitális életről” Markovics Zsolt főrabbi kérdésünkre elmondta:, előtte mindennap volt online találkozó a ZOOM alkalmazás révén. Nem csak imádkozások és tanítások hangzottak el, hanem voltak meghívott vendégek is, többek között például Frölich Róbert, Gábor György, Gerendás Péter, Jávori Ferenc Fegya, Lefkovics Kornél, Nógrádi Gergely, Radnóti Zoltán és Róna Tamás. Azt tapasztalta, hogy nemcsak a közösség jelentős része vett részt az internetes rendezvényeken, de feltűntek új emberek is, olyanok, akik korábban a közösség életében nem voltak jelen – remélhetőleg sokan megmaradnak közülük a jövőben is. Megjegyzésünkre, hogy a város tavaly megválasztott, új polgármestere, Veres Pál is ellátogatott a megemlékezésre, a főrabbi azt válaszolta: baráti kapcsolatot ápolnak Veres Pállal, aki korábban a helyi Földes gimnázium vezetőjeként rendszeresen szervezett holokauszt megemlékezéseket és prózamondó versenyt a középiskolában. Az ő megválasztásával új együttműködés kezdődött a helyi hitközség és a miskolci önkormányzat között, és ennek keretében áttekintik, hogy mik azok a megvalósításra váró, a zsidóság számára fontos projektek, amelyek számíthatnak a városvezetés támogatására. A főrabbi hozzátette: közösségünk számára nagyon fontos a nagyváros polgármesterével való, baráti együttműködés, ezért Veres Pál a napokban személyesen találkozik Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek