A holokauszt áldozataira emlékeztek Debrecenben

2020. Július 03. / 08:37


A holokauszt áldozataira emlékeztek Debrecenben

A Debreceni Zsidó Hitközség szervezésében tartottak tegnap mártír megemlékezést a cívisvárosban. A résztvevők körüljárták az egykori nagy gettó egy részét, és minden botlatókőnél megállva emlékeztek az áldozatokra. A séta az egykori Sherly téglagyárnál folytatódott, ahonnan a deportáló vonatok indultak 1944. júniusában.


A tegnapi megemlékezésen – amelyen két holokauszttúlélő is részt vett –Horovitz Tamás, a debreceni hitközség elnöke elmondta: idén szeptember elején tartják meg a hagyományos gyászistentiszteletet a Monostorpályi úti zsidó temetőben, majd párhuzamot vont a vírushelyzet, valamint a holokauszt között. Arról beszélt, hogy mennyire nehezen viseltük a korlátozásokkal járó kényelmetlenségeket, miközben ezt az időszakot otthon, a családtagjainkkal tölthettük, és ennek fényében még inkább felértékelődnek a zsidóságot ért megpróbáltatások.

– Nagyon nehezen kezeltük a járványhelyzetet is, így talán érezhetjük, hogy mennyire borzasztó helyzetben voltak mindazok, akik a holokauszt szörnyűségét élték meg. Nagy tisztelettel kell adózzunk azoknak, akik ennek részesei voltak, visszajöttek, és továbbépítették a debreceni zsidó közösséget – hangsúlyozta.

A megemlékezésen elhangzott, hogy a debreceni gettó területe két zárt, összefüggés nélküli telektömbből lett kialakítva. Az eseményen Smuel Faigen rabbi mondta el az imádságot az áldozatokért, illetve a két holokauszttúlélő gyertyákat gyújtott a mártírokért.

A résztvevők a nagy gettó egy részét is körüljárták, és minden botlatókőnél megállva emlékeztek az áldozatokra. A séta az egykori Sherly téglagyárnál folytatódott, ahonnan 1944-ben indultak a deportáló vonatok, ahol szintén megemlékeztek.

(Címlapkép: Molnár Péter/Haon.hu)

Forrás: Haon.hu


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek