A mai este egyik főszereplője: az ősi szédertál

A Mazsihisz Magyar Zsidó Múzeuma és Levéltára sajnos zárva tart, ám a háttérben folyik a munka. Ebben az összeállításban szöveget és videólinket is találhatnak egy ón szédertálról, az ünnep este egyik fő kellékéről. Az ónedények használata valamikor általános volt, csak a 18. század végétől kezdődően szorították ki a keménycserép edények, amelyek a porcelánra emlékeztettek, de annál jóval olcsóbbak voltak.

A vésett jelenettel készített ón szédertál a zsidó–keresztény ikonográfiai kapcsolatok érdekes emléke. A tál öblében az első rézmetszetekkel díszített nyomtatott haggada, az 1695-ben megjelent amszterdami haggada széderjelenete látható. Az amszterdami haggada képei széles körben elterjedtek, amit elősegített, hogy más haggada kiadások is átvették a képeket, és akár kisebb-nagyobb módosításokkal is, de folyamatosan használták, újranyomták őket. Gyakoriak voltak az olyan kiadások is, amelyekben a fametszetes velencei haggada és a rézmetszetes amszterdami haggada képeiből egyaránt válogattak, nem törődve az eltérő technikai háttérrel.

Az amszterdami haggadát Salamon ben Joseph nyomtatta, illusztrátora Abraham ben Jacob volt, aki kereszténynek született, majd felnőttként tért át a zsidó hitre. Abraham ben Jacob ismerte Matthaeus Merian 1625 és 1630 között megjelent Icones Bilicae című sorozatát, azaz az Ó- és az Újszövetség történeteihez készült rézmetszeteit. A haggada illusztrációinak elkészítéséhez Abraham ben Jacob Merian képeit használta úgy, hogy a keresztény szimbólumokat elhagyta, esetleg kisebb-nagyobb módosításokkal igazította hozzá a képeket az új tartalomhoz. Széderjelenete az utolsó vacsora jelenetét használja.

A haggada szó szerint elbeszélést jelent, s arra a bibliai parancsra utal, amely a zsidó nép kötelességévé teszi a kivonulás történetének generációról generációra való továbbörökítését. Írásba foglalása, szerkesztése ugyanarra az időszakra tehető, amikor a judaizmus többi, korábban csak szóban továbbörökített hagyományát is lejegyezték, az időszámításunk szerinti 3–6. század közötti időszakban.

A szöveget gyakran kísérik illusztrációk, melyek vizuális kommentárként jelennek meg az ősi szöveg mellett. Képi világuk a zsidó nép szabadulásának bibliai történetét aktualizálták minden korszakban. A képek elterjedtségét jelzi, hogy nem csak nyomtatott könyvekben, hanem kerámia- és fémtárgyakon is találkozhatunk velük.

Az ónedények használata valamikor általános volt, csak a 18. század végétől kezdődően szorították ki a keménycserép edények, melyek a porcelánra emlékeztettek, de annál jóval olcsóbban beszerezhetőek voltak.  A sérülékeny ónedények közül jobbára csak azok maradtak fenn, melyek díszítésük vagy szakrális célú használatuk miatt fontosabbak voltak.

A 18. századi óntálon a jelenetet a képhez illő, Mózes második könyvéből vett idézet keretezi: „Ekképpen egyétek azt: csípőitek átövezve, saruitok lábaitokon, bototok a kezetekben, egyétek azt sietséggel, pészah az az Örökkévalónak.”