Óriási részvétellel nyitott az idei Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozat

2025. Október 26. / 10:49


Óriási részvétellel nyitott az idei Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozat

A tizedik, jubileumi zsidó napok tegnap kezdődtek meg Erdély kincses városában, és nagy örömünkre rendkívül sokan vettek részt az első nap két programján. Borgula András (Gólem Színház) a Bulgakov Kávéházban adott különleges műsort, majd Illényi Katica és a Steve Jazz Trió lépett fel az evangélikus-lutheránus templomban. A fesztivált Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul nyitotta meg.

Borgula Andrásnak, a Gólem Színház művészeti vezetőjének sok humorral fűszerezett, különleges sábáti stand-up fellépése nagyon sok érdeklődőt vonzott a Bulgakov Kávéházban. 

zsidonapok_kolozsvar_borgula andras_20251025_154011_0644_VLB.jpgBorgula András

Az ünnepélyes megnyitó a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Templomban volt, ahol Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának vezetője méltatta a rendezvényt. A főkonzul – a diplomáciai testület Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint – azt hangsúlyozta: a Kolozsvári Zsidó Napok mára igazodási ponttá vált, olyan közösségszervező erővé, amely büszkén mutatja be a Kárpát-medencei zsidó kultúra és hagyomány rendkívüli értékeit. 

zsidonapok_kolozsvar_illenyi ica_steve trio_koncert_20251025_194042_0729_VLB.jpgTelt ház a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Templomban

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára levélben köszöntötte a nyitóesemény résztvevőit és magát a rendezvénysorozatot. Üzenetét Barta Zsófia, a főkonzulátus főosztályvezetője tolmácsolta.

Grezsa_.jpgGrezsa Csaba főkonzul. Fotó: Kolozsvári Főkonzulátus / Facebook

Ezután Illényi Katica és a Steve Jazz Trió Tangó és klezmer  című koncertje következett, amely hatalmas közönségsikert aratott. 

571026607_872331101788425_2862076132790849714_n.jpgFotó: Kolozsvári Főkonzulátus / Facebook

Az október 28-ig tartó zsidó napok a Kolozsvár Társaság,Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Határtalan Kultúra program közös szervezésében valósul meg. A főszervező Deák Andrea, a Mazsihisz munkatársa.

Borítókép: Illényi Katica hegedűművész

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Nehéz történelmi helyzetben kérjük Isten kegyelmét
Kultúra
Zsidó Kultúra Hónapja Székesfehérváron
Judaizmus
Mit tanulhatunk Ábrahámtól a vendégszeretetről?