Vigasz a gyászra: az ismétlődés – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 10 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 14 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten az Reé hetiszakaszt (Mózes 5. 11:26-16:17.) olvassuk Mózes ötödik könyvéből.

A hetiszakasz azt kéri tőlünk, kerüljük a túlzott, a véget nem érő gyászt. 

Mi a túlzott, már nem megfelelő gyász, mennyi fér bele a fájdalomból és ki szabhatja ezt meg?

A hozzánk közelállók elvesztése ismeretesen a mi életünk egy részét is eltünteti, azt, ami velük volt közös, amiről másnak nem tudunk számot adni, amit csak mi ketten ismertünk egymásból. Egy régi barát elvesztése a fiatalságunk tanúját törli el, a hozzátartozóké néha családtörténetünk csak az ő fejében élő, emlékeiben fellelhető nemzedékek sorát, akikről akkor, amikor mesélni akart róluk, élni akartunk, a magunk dolgában jelen lenni, hallani sem akartunk. És így tovább. Mi volna a túlzó gyász, amelyet már nem kéne éreznünk tehát?

Az, ami megakasztja az élet folytonosságát, amely nem enged minket továbbélni úgy, ahogy ők is továbbadták pont nekünk az életet. 

Az ember elsőszámú kötelessége a jövőben vár mindenkit, azok iránt kötelez, akik utánunk jönnek. És a jövőben kell megpillanatunk, az segít igazán, a múlt folytatását. Azt, ami változik, de a kezdetén ők állnak, akik elindították őket, akik a messzire vezető út legelejének indultak neki. És az, ami megismétlődik és így emlékeztet arra, ami állandó. Amikor letakarjuk a tükröt, hallgatjuk a gyászbeszédet, elmondjuk a kádist, érezzük, hogy van, ami most sem veszett el, ők is mondták, ők vagy az ő felmenőik, a gyerekek is fogják mondani majd, értünk, azok, akik túlélnek minket és élnek majd tovább, ahogy kell, nélkülünk is. 

És ennek a folytonosságnak válunk mind a részévé és ez szabja meg a gyász mértékét a vigasz révén.

Békés ünnepet kívánunk!

Vári György írása