Új fejezet Isten történetében: Ábrahám érkezése – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15 óra 58 perckor köszönt be, a királynő holnap este 17 óra 03 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Leh-lehá hetiszakaszt olvassuk Mózes első könyvéből.

Úgy tűnik, valami végleg megváltozott Istenben, amikor megszólította Ábrahámot. Neki, a Végtelen Istennek is lett története. Rási meglepő, szórakoztató kommentárral zárja le az előző hetiszakaszhoz fűzött magyarázatait. Arról tudósít minket az utolsó mondat, hogy Teráh, Ábrahám édesapja 205 évet élt és Hárán földjén halt meg, ahová elköltözött Ábrahámmal, Sárával és Lóttal az előző mondat beszámolója szerint. A mondat utolsó szava az, hogy Hárán, az utolsó betűje tehát a sajátos héber betűkészlet szóvégi n-je.

Rási mindenáron tanulni szeretne valamit abból, hogy Ábrahám papája történetesen ott halt meg, ahol előzőleg letelepedett. Felveti, hogy a szó végi n betűt azért írjuk megfordítva, hogy egyfajta szövegbeli határkő képét kapjuk, hogy úgy nézzen ki a betű, mint amely elválasztja az eddigi eseményeket az ezután következőktől, vagy, ahogy ő mondja, nyomatékosítsa, hogy az Örökkévalónak az emberiségre zúduló haragja (áf hárun, Rási a hárun és a Hárán szavaknak a héber szövegben különösen könnyű felcserélhetőségét használja ki) most, Ábrahám fellépésével jelentősen mérséklődik. Ha túllendülünk némely bevett rabbinikus Tóra-kommentáló módszer számunkra szokatlan mivoltán, illetve azon, hogy manapság nem írják a Tóra-tekercsekben fordítva a szó végi n-t, akkor látjuk, lényegileg mennyire igaza van Rásinak ismét.

Ami eddig történt, az általában az emberiséggel történt és nem sikerült jól. Káin és Ábel történetét nem sokra az özönvízé követte, aztán a Bábel tornyáé. Valóban, az Örökkévaló dühös volt és lassan kezdett csak megenyhülni, az özönvíz pusztítása után Bábelben már csak a nyelveket zavarta össze. És ez összefüggött azzal a folyamattal, amelyben az emberiség szétvált népekre, nyelvekre, kultúrákra, Noé fiainak leszármazottaiban, az Örökkévaló pedig megkezdte velük a személyes kapcsolatok kiépítését. Ádám és Éva és Noé, ha személyükben voltak is kapcsolatban az Örökkévalóval, az emberiségét képviselték, mint első és második ősszülei minden egyes embernek, a leendő emberiség „csíráiként”. Ábrahám már önjogán van személyes viszonyban az Örökkévalóval, vele kezdődik meg Isten és az egyes emberek kapcsolatának személyes-családi története. Ezentúl Isten már nem egyben, egyszerre, ugyanúgy és nem közvetlen, mindenkire egyformán kiterjedő beavatkozásokkal akarja nevelni az emberiséget, hanem az emberek közötti kapcsolatok nevelő hatásában bízik, a személyes, ha tetszik, példaadásban. Ábrahám és megígért utódai maguk lesznek áldássá a föld minden családja számára a Tóra szerint, ez a zsidó nép küldetésnyilatkozata.

Ami itt kezdődik, az az emberiség felnövése, felelősségvállalása önmagáért, Isten egyszerre lép távolabb tőlünk, amikor feladja a közvetlen beavatkozást és távolabb, amikor személyes viszonyba lép Ábrahámmal. Ezt az áldást kell továbbadnunk, hogy áldássá váljunk minden másik nép számára. Amíg ez maradéktalanul be nem következik, addig tart a mostani hetiszakasz legelején, a Rási által promotált szó végi n utáni, ábrahámi korszak, azután kezdődik majd a megváltás korszaka. Jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban.

Vári György írása