Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15
óra 58 perckor köszönt be, a királynő holnap este 17 óra 03 perckor távozik
körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül.
A Tórából ezen a héten a Leh-lehá hetiszakaszt olvassuk Mózes első könyvéből.
Úgy
tűnik, valami végleg megváltozott Istenben, amikor megszólította Ábrahámot.
Neki, a Végtelen Istennek is lett története. Rási meglepő, szórakoztató
kommentárral zárja le az előző hetiszakaszhoz fűzött magyarázatait. Arról
tudósít minket az utolsó mondat, hogy Teráh, Ábrahám édesapja 205 évet élt és
Hárán földjén halt meg, ahová elköltözött Ábrahámmal, Sárával és Lóttal az előző
mondat beszámolója szerint. A mondat utolsó szava az, hogy Hárán, az utolsó
betűje tehát a sajátos héber betűkészlet szóvégi n-je.
Rási
mindenáron tanulni szeretne valamit abból, hogy Ábrahám papája történetesen ott
halt meg, ahol előzőleg letelepedett. Felveti, hogy a szó végi n betűt azért
írjuk megfordítva, hogy egyfajta szövegbeli határkő képét kapjuk, hogy úgy
nézzen ki a betű, mint amely elválasztja az eddigi eseményeket az ezután
következőktől, vagy, ahogy ő mondja, nyomatékosítsa, hogy az Örökkévalónak az
emberiségre zúduló haragja (áf hárun, Rási a hárun és a Hárán szavaknak a héber
szövegben különösen könnyű felcserélhetőségét használja ki) most, Ábrahám
fellépésével jelentősen mérséklődik. Ha túllendülünk némely bevett rabbinikus
Tóra-kommentáló módszer számunkra szokatlan mivoltán, illetve azon, hogy
manapság nem írják a Tóra-tekercsekben fordítva a szó végi n-t, akkor látjuk,
lényegileg mennyire igaza van Rásinak ismét.
Ami
eddig történt, az általában az emberiséggel történt és nem sikerült jól. Káin
és Ábel történetét nem sokra az özönvízé követte, aztán a Bábel tornyáé.
Valóban, az Örökkévaló dühös volt és lassan kezdett csak megenyhülni, az
özönvíz pusztítása után Bábelben már csak a nyelveket zavarta össze. És ez
összefüggött azzal a folyamattal, amelyben az emberiség szétvált népekre,
nyelvekre, kultúrákra, Noé fiainak leszármazottaiban, az Örökkévaló pedig
megkezdte velük a személyes kapcsolatok kiépítését. Ádám és Éva és Noé, ha
személyükben voltak is kapcsolatban az Örökkévalóval, az emberiségét
képviselték, mint első és második ősszülei minden egyes embernek, a leendő
emberiség „csíráiként”. Ábrahám már önjogán van személyes viszonyban az
Örökkévalóval, vele kezdődik meg Isten és az egyes emberek kapcsolatának
személyes-családi története. Ezentúl Isten már nem egyben, egyszerre, ugyanúgy
és nem közvetlen, mindenkire egyformán kiterjedő beavatkozásokkal akarja
nevelni az emberiséget, hanem az emberek közötti kapcsolatok nevelő hatásában
bízik, a személyes, ha tetszik, példaadásban. Ábrahám és megígért utódai maguk
lesznek áldássá a föld minden családja számára a Tóra szerint, ez a zsidó nép
küldetésnyilatkozata.
Ami
itt kezdődik, az az emberiség felnövése, felelősségvállalása önmagáért, Isten
egyszerre lép távolabb tőlünk, amikor feladja a közvetlen beavatkozást és
távolabb, amikor személyes viszonyba lép Ábrahámmal. Ezt az áldást kell
továbbadnunk, hogy áldássá váljunk minden másik nép számára. Amíg ez
maradéktalanul be nem következik, addig tart a mostani hetiszakasz legelején, a
Rási által promotált szó végi n utáni, ábrahámi korszak, azután kezdődik majd a
megváltás korszaka. Jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban.
Vári
György írása
