Szántó-Várnagy Binjomin: A manna íze – avagy mikor leszünk végre boldogok?

– Elterjedt szokás, hogy Besálách hetiszakaszának keddjén elolvassuk a Tórából a mannáról szóló szakaszt (ami ezen a szombaton kerül nyilvános felolvasásra). A riminovi Menachem Mendel rabbinak (1745-1815) tulajdonított hagyomány szerint ez különösen alkalmas arra, hogy jó megélhetéshez segítsen minket hozzá – írja Szántó-Várnagy Binjomin, az OR-ZSE rabbija a Facebook-oldalán, amelyhez egy TikTok-videót is megnézhetünk.

Hitünk szerint azért vagyunk ezen a világon, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki a Teremtőnkkel: „Ez a világ hasonló az előcsarnokhoz a következő világ előtt. Készítsd elő magad az előcsarnokban, hogy beléphess a palotába!” (Pirké Ávot 4:16)

Azáltal, hogy a mannáról olvasunk, a bizalmunkat erősíthetjük meg. Ezt pedig Ő azzal jutalmazza, hogy gondoskodik rólunk.

A mannáról szóló olvasmány tanulsága, hogy elődeink 40 éven át a pusztában nem dolgoztak, csak szeretettel, köszönettel elfogyasztották a manna adagot, amelyik megbízhatóan érkezett. De egy kicsit azért panaszkodtak rá.

Hogyan is tehettek ilyet? A Tóra az egyik helyen azt mondja, hogy olyan volt az íze, mint a mézes krékernek (Mózes 2., 16:31), a másik helyen pedig azt mondja, hogy olyan íze volt, mint egy olajos süteménynek (Mózes 4., 11:8).

A kettőnek különbözik az íze. Feltételezhető, hogy ez volt az, amiből a Bölcsek kiindulva azt mondták, hogy aki korianderre gondolt, az a koriander ízét érezte, és aki pedig mézes krékerre, az pedig azt érezte. De ha valóban ők dönthették el, hogy milyen ízű legyen, akkor hogyan panaszkodhatnak rá?

Bölcseink gyakran azért mondanak valamit, hogy azzal provokáljanak, elgondolkodtassanak, összefüggésekre tanítsanak minket. Nem feltétlenül a szó szerinti jelentés miatt. Ebben különböznek Bölcseink szavai a Tórától, mely isteni bölcsesség, és több rétegben szólal meg: egyszerre igaz a szó szerinti jelentés, és az átvitt értelem, a mélyebb üzenetek.

Mi lehet amögött az üzenet, hogy még a saját maguk által választott ízű manna miatt is elégedetlenkedtek?

Gyakran attól tesszük függővé a boldogságunkat, hogy majd valamilyen vágyunk teljesül. Addig, amíg nem teljesül, addig megvonjuk magunktól a boldogságot. (Érdekes, hogy az olasz „boldog” szó [contento] hasonlít arra, hogy „elégedett”.)

Egyszer hallottam egy pszichológust, aki arról a kísérletről tanított, melyben 1 és 10 között egy számmal kell jellemezni azt, hogy mennyire boldog az ember. Jellemzően senki nem írt tízest. Miért?

Amikor először meghallottam, az első gondolatom az volt, hogyha tíznél bármi kisebbet mondanék, és egyébként nincsen semmi nagyobb tragédia az életemben, akkor azzal mintegy „panaszt tennék” az Örökkévalóra, hogy miért nem ad még többet?

Ezzel az a baj, hogy amikor az ember végül megkapja azt, amire most éppen vágyik, akkor majd új vágyat fog magának kitalálni, és ezáltal ismét elveszíti a megszerzett örömét.

Ezért ne tegyük függővé a boldogságunkat semmi ilyesmitől. De ugyanakkor az ambícióinkat se adjuk föl. Ez a kettő nem mond egymásnak ellent. Lehetséges valamit akarni, törekedni és mindezzel együtt boldognak maradni. Sőt, a törekvés éppenséggel lehet az életnek és az örömnek a szoros velejárója is.

Forrás: Szántó-Várnagy Binjomin/Facebook