Vigyázz Magadra, Isten aggódik érted – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 43 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 51 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Váethánán (Mózes 5. 3:23-7:11.) hetiszakaszt olvassuk fel a zsinagógákban.

A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

„Őrizzétek meg lelketeket”, kéri többször is a mostani hetiszakaszban Mózes, és ezt úgy szokás érteni a rabbinikus irodalomban, hogy a Jóisten kedvéért is kötelesek vagyunk vigyázni magunkra.

A Tóra kötelességünkké teszi a testünk, a fizikumunk megóvását, az önpusztítás szigorú tilalmát rendeli el. Ha komolyan vesszük, fel kell hagynunk, amennyire képesek vagyunk rá, káros szenvedélyeinkkel, akár a rendszeres mozgás követelménye is levezethető belőle. Kezet emelnünk pedig végképp nem szabad önmagunkra.

Gyakran hivatkozunk – és joggal – a testi önrendelkezésre, ez, a „habeas corpus” a szabadságjogaink egyik bázisa. A saját testünk aztán tényleg a miénk, azt teszünk vele, amit szeretnénk, rendelkezünk vele, senki nem mondhatja meg rajtunk kívül, hogyan bánjunk vele, mennyire óvjuk. Végső soron jogunk van akár megválni is tőle. Ez végső soron nem cáfolható, hiszen nincs rá bizonyíték, hogy van valami, Valaki, aki ránk bízta és akinek el kell számolnunk azzal, mit intéztünk ebben a testben. Ami bizonyos, hogy volt, aki életet adott nekünk, volt, aki felnevelt, volt, aki csak megszeretett minket, kötődött hozzánk, akinek nehezebb volna nélkülünk. Ők természetesen nem „tulajdonosai” az életünknek, mi vagyunk, persze, az egyetlen „tulajdonosok”, csak kérdés, hogy érdemes-e ezt a kérdést tulajdonjogi szempontból nézni, nem inkább viszonyok hálózataként kell-e elgondolni az életünket, amelyen számtalan találkozás hagyott nyomot és maga is számtalan másik életbe „van szétosztva”. Mind ismerjük azt a meglepettséget, amelyet egy-egy régi ismerős azzal vált ki belőlünk, hogy megvallja, mennyire fontos volt neki, amit valamikor együtt csináltunk, amit mondtunk valamikor félig oda sem figyelve, ami jó, ha halványan rémlik nekünk magunknak. Rádöbbent hirtelen egy ilyen belátás minden másodpercünk önálló életére, arra, ami a Biblia talán legfontosabb tanítása: mennyi nem vagyunk urai a saját életünknek, hiába vagyunk talán a jogos tulajdonosai, mégsem birtokolhatjuk.

És ha így van, ha minden élet milliónyi átláthatatlan viszonyba szövődött, akkor akár Isten létének feltevése nélkül is érthető, hogy miért „közügy”, úgymond, hogy megőrizzük lelkünket, hogy vigyázzunk Magunkra. Van mindenesetre valami, ami bizonyosan túlmutat rajtunk, a Másik.

Az, hogy az életünk túl értékes ahhoz, hogy teljesen a miénk legyen, hogy bármit megtehessünk vele, bizonyíték rá, hogy mindannyiunk élete része valamiféle Végtelennel.

Az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló Egy- áll a Smá Jiszráél, központi imánk első sorában, szintén ugyanebből a hetiszakaszból. Az egyetemes Isten, az Egyetlen, az egész univerzum teremtője egyúttal „a mi Istenünk” is, személyes gondoskodása mindegyikünkre kiterjed. Ezért kéri Mózes közvetítésével, hogy őrizzük meg jól a lelkünket, vigyázzunk Magunkra. Mert aggódik értünk. Bizonyuljon alaptalannak az aggodalma.

Békés szombatot kívánunk!