A végső magány angyalai: Isten üzenete a sötétben – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent napja ma délután 15 óra 39 perckor köszönt be, a királynő holnap kora este 16 óra 47 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Vájécé (Mózes 1. 28:10–32:3.) hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Amikor Jákob a legmesszebb kerül mindattól, ami addig az életét jelentette, álmában megpillantja az Örökkévalót.

Ismerjük a történetet. Jákob, miután csellel megszerezte Ézsau áldását, el kell meneküljön otthonról. Száműzetése első éjjelén lát álmot Isten angyalairól, akik le-fel járkálnak ég és föld között. Jákob ekkor, mindentől megfosztva, amitől meg lehet valakit fosztani, egészen és kizárólag önmaga. Akárcsak akkor, amikor évtizedekkel később, családapaként, gazdag emberként hazatér. Mielőtt újra találkozik a bátyjával, Ézsauval, első nagy életkalandja utolsó éjjelén, az az éjjel, száműzetése első éjszakája, megismétlődik. Családját átviszi a Jábok gázlóján, majd visszatér, hogy bevárja újabb találkozását az ég hírnökével és megküzdjön vele. A legmélyebb válságai idején, élete legmélyebb éjszakái során látogatja őt meg a Seregek Istene.

„Jákob az az ember volt, akit a legmélyebb látomások akkor értek el, amikor egyedül volt az éjszakában, messze az otthonától, egyik veszély elől a másikba futva… A teljes sérülékenységnek ebben az állapotában találkozik Istennel és merít bátorságot ahhoz, hogy folytassa útját mindennek ellenére”.

Az idézet szerzője, Lord Jonathan Sacks sokszor, kedvvel beszélt erről. De amikor legutóbb leírta őket, már jó eséllyel tudta, hogy halálos beteg és most, a héten, amikor megjelentek az oldalán, már a gyászhónapja második felében vagyunk. Azon az éjszakán, amikor leírta, ránk hagyta ezeket a szavakat, már a végső találkozásra készült Istennel, harmadik, utolsó rákbetegsége idején.  

Jonathan Sacks par excellence vezető volt, mestere a reprezentatív szerepeknek, jó megjelenésű, tekintélyt sugárzó, briliáns szónok, a megfontolt bölcsesség szobra, évtizedeken át a Brit Nemzetközösség főrabbija, felsőházi tag, akitől Reuven Rivlin izraeli államfő éppen úgy főhajtással búcsúzott, mint Boris Johnson miniszterelnök. Imádott arról írni, milyennek kell lennie egy jó vezetőnek, de élete legvégén a zsidó nép névadója, Jákob-Izrael végtelen magányáról beszélt. „De Jákob mind Ábrahámnál, mind Izsáknál sérülékenyebb volt érzelmileg. Ábrahám gyakran a legnagyobb megpróbáltatások közepette is megőrizte a nyugalmát, Izsák nagyon visszavonultan élt. Jákob viszont félt, szerelmes volt, több időt töltött száműzetésben az összes többi ősatyánál”.

Vezetőnek lenni jelentős részben szerepfelvétel, szereptudatosság, reprezentáció. Jákob révén mintha arról is beszélne Lord Sacks, hogy immár ő sem reprezentál többé. Jákob fiatal ember, amikor útnak indul és aktív, érett férfi, amikor megérkezik. Neki az isteni üzenet, ahogy a búcsúzó főrabbi írja, arra kellett, hogy folytassa útját. De hová tartott ő maga, milyen úton kellett még továbbmennie élete utolsó hónapjaiban, heteiben Jonathan Sacksnak?

Írása utolsó mondataiban már az agg Jákobot idézi Sacks, aki az egyiptomi fáraónak bemutatkozva, élete utolsó nagy utazásának végén emlékezetes módon azt mondja, hogy „életem napjai rövidek és rosszak voltak”. Nem reprezentál az ismert világ leghatalmasabb embere előtt állva sem. Ugyan kinek és minek reprezentálna még? „Kibírta rivalizálását Ézsauval, Lábán neheztelését… a gyerekei közötti feszültséget, imádott Ráhele korai halálát és József elvesztését 22 éven át”.

És mégis, teszi hozzá a haldokló főrabbi, „angyalok keresztezték útját és akár harcoltak vele, akár az ég felé haladtak létrájukon, megvilágították, a transzcendencia fénykörébe vonva, az éjszakát”.

Ezt a mondatot a transzcendenciának a földi éjszakát bevilágító fényéről bizonyára már annak tudatában írta le Sacks rabbi, hogy az ő valóban aránylag rövidre szabott földi napjai nemsokára véget érnek, hogy számára nincs több remény. De neki is tovább kellett mennie még egy darabig, mint Jákobnak az angyalokkal esett éjjeli találkozói után. Meg kellett írnia előre ezeket a hetiszakaszokat, hírt kellett adnia nekünk a fényről a ránk váró, rá már nem váró, minden bizonnyal nehéz időkre. Reprezentálnia nem volt többé miért, de ki kellett tartania.

Közeledik a harminc napos gyászidőszak vége, de majdnem az egész gyászév során olvashatjuk majd hétről-hétre a Tóra-értelmezéseit. Hihetünk neki, van fény a földi életen is túl.

Legyen emléke áldás, angyali vigasz az elhagyatott, sűrű sötétben.