A Támár Magyarország és a Mózes ház
önkéntesei közösen levágták a fojtogató borostyánt a tatai temető fáiról,
feltakarítottak, összegereblyéztek a sírkertben, amely a magyar zsidó múlt,
tehát a magyar múlt fontos tanúja. Közösség, fiatalság, bágyadt tavaszi
napfény.
A Bét Orim közösség fiatal felnőtt
– 18 és 35 év közötti – tagjai alakították meg a progresszív zsidó irányzat
nemzetközi ifjúsági szervezete, a Támár magyar tagozatát nagyjából egy évvel
ezelőtt, önálló szervezetként, amely azóta meg is erősödött és immár olyan
tagjai is vannak, akik nem a Bét Orim felől érkeztek, nem a Bét Orimhoz
kötődnek.
A budapesti zsidó ifjúsági világban majdnem mindenki ismer majdnem
mindenkit, nem meglepő, hogy a Támár kezdeményezéséhez, hogy a Mazsihisz
illetékeseivel egyeztetve segítenek rendben tartani a nemrégiben viharkárt
szenvedett tatai zsidó temetőt, csatlakozott a budapesti Mózes ház is. Végül
tíz huszonéves, nyolc metszőolló és néhány palack víz társaságában indult el
április 21. vasárnapján Tatára, hogy rögtön a helyi vasútállomáson Einhorn
Lászlóba, a Komárom-Esztergom megyei zsidó közösség vezetőjébe botoljanak, aki
elkísérte őket a temetőbe. Einhorn egyébként az első, reformkori magyarországi
reformzsidó szervezet vezetője, Einhorn Ignác rokona, ez még szebbé tette a találkozást.
A metszőollók mellé gyorsan
gereblyék is kerültek és talicskák, a vastagabb és erősebb borostyánhoz fűrész,
a délután elejére minden előzetesen kitett zsák megtelt, szemlélődés közben
Kerti Katalin mesélt, a város zsidó örökségét gondozó alapítvány elnöki,
egykori városvezető, a temető két és fél évszázados történelméről. A
kihagyhatatlan ziccert, Robert Downey Jr. dédapját bezsákolták, aztán rengeteg
mást is meg lehetett tudni egy dunántúli, kisvárosi zsidó közösség
évszázadairól és drámaian gyors eltűnéséről a holokausztban. Úgy, mintha sosem
lettek volna. Közben tíz fiatalember, néhány órás összehangolt erőkifejtéssel
rengeteget segített az ország egyik legtöbb múltat őrző zsidó temetőjét
megóvni, vigyázni a halottak békéjét. Hogy legyen mód fejet hajtani apáink és
anyáink emléke előtt.
Aztán ellátogattak a zsinagógába,
megnézték az állandó kiállítást, a zsinagóga előtti emlékművet, egy nappal az
ünnep előtt, amely egybefogja a zsidó nép minden nemzedékét: mindőnknek úgy
kell tekinteni magunkra, mint akik maguk vonultak ki Egyiptomból. Azok, akik
már nem élnek és azok is, akik meg sem születtek még, mind ott lesznek velünk.
És ahogy a gödölyéről szóló dal tanítja, a Hád gádjá, végül minden visszatér a
legelejére, a megváltáskor: újrakezdődik a történelem az ártatlan
kecskegidával, amikor mind együtt leszünk újra. A Támár és a Mózes ház úgy
tervezi, hogy mennek tovább, folytatják addig is.