Széder este a Bethlen téren

2024. Április 26. / 11:39


Széder este a Bethlen téren

A közösségi széder a Bethlen téri közösségben is elmaradhatatlan és kiemelt jelentőségű esemény, amelynek első estéjén megtelik a díszterem, fiatalok, idősebbek és kisgyerekes családok foglalják el helyüket a gyönyörűen előkészített ünnepi asztalok körül.

A szédert a közösség rabbija, Deutsch Péter vezette le, az ilyenkor hagyományosan felcsendülő dalokban pedig Zucker Immánuel főkántor volt a jelen lévők segítségére.

Az ünnepi asztalok körüli nyüzsgés arról árulkodott, hogy a társaság remekül érzi magát. A megszámlálhatatlanul sok maceszgombóc, a finom ételek és a négy pohár bor mellett a közösséget a rabbi tanításai hozták közelebb az ünnephez, aki magyarázatokkal színesítette a hágádá felolvasását. Az olvasás egyébként nagyon interaktívan zajlott, hiszen amellett, hogy a gyerekek ügyesen elénekelték a Má nistánát, a közösség felnőtt tagjai is szerephez jutottak, amikor a rabbi felhívására más és más személyek olvashattak fel egy-egy részletet. Ez igazán felemelővé tette az estét, ahol mindenki azt érezhette, hogy nem csupán egymás mellett, de valóban együtt emlékezünk meg a kivonulás ünnepéről és együtt elevenítjük fel az ilyenkor szokásos történeteket, tanításokat.

Az első és második este is jó hangulatban telt. Késő estig tartott ugyan a széder, de még az egészen kicsi gyerekek is remekül bírták, és végig aktívan részt vettek az ünneplésben.

Az első reggeli imádkozáson is szép számmal megjelentek a közösség tagjai, így az esték mellett nappal is átjárta a zsinagógát az ünnep hangulata. Pészáh első reggelén hallható az egyik legszebb zsidó ima, a tál bencsolás – vagyis harmatért való könyörgés –, amit Zucker Immánuel főkántor tett felejthetetlenné, csodálatos módon tolmácsolva a közösség fohászát az ég felé.

Címlapfotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek