1939-ben, az első két zsidótörvényt
követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti
Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől,
kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben
a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész,
táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E
hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott
fellépő, kiállító szereplők közül. Újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet
érdemes megőrizni az emlékezetnek.
Az
OMIKE művészakció 1939 és 1944 között nem csupán budapesti művészeknek adott
fellépési lehetőséget, szerepeltek a Goldmark-teremben vidéki színészek is szép
számban. Az a hegedűművész, Fejér Sándor, akinek pályáját az alábbiakban
megpróbálom felvázolni, Erdélyben született, és döntő részben ott is szerepelt
– sikeresen.
Fejér
Sándor hegedűművész Brassóban született 1912. október 29-én.
Budapesten,
a Zeneakadémián végezte zenei tanulmányait.
1932
júniusában a Brassói Lapok című lap beszámolt
a „Szépség és Divat” kiállítás megnyitásáról. A kiállítást „művészi
mutatványok” kísérték, ezek között említette meg az újság Fejér Sándort, a
„kitűnő budapesti hegedűst”. Ezt követően szeptemberben, Brassóban több
hangversenyt adott. Egy példa:
„Nagy érdekű hangverseny lesz csütörtökön este a Honterus aulában. Fejér Sándor a budapesti zeneakadémia növendéke Hubay Jenő kiváló tanítványa lép fel Fischer Vilmosnak a bécsi zeneművészeti főiskola növendékének kíséretével.”
A
lap a hangverseny után beszámolt annak részleteiről és fogadtatásáról.
Fejér
decemberben Budapesten lépett fel a Főiskola növendékeinek hangversenyén. A
budapesti fellépések a következő években is folytatódtak, köszönhetően a
főiskolai jelenlétnek. (Talán érdekes, hogy ezek között 1933. decemberben
fellépett az OMIKE Kultúrotthonában is.)
1935
nyarán végzett a főiskolán és nyert művészi oklevelet. Hazament Brassóba, és
ősszel hirdetés jelent meg arról, hogy leckeórákat adna, és várja a
jelentkezéseket.
1936
februárjában jelent meg újból hír arról, hogy szülővárosában részt vett egy hangversenyen.
A Brassói Lapok számolt be a helyi
filharmonikus társaság hangversenyéről, ebben állt ez a mondat:
„Különösen Vivaldi négy hegedűre írott műve emelte az est műsorát, melyben Fejér Sándor hegedűművész könnyed és elegáns vonókezelése és technikája jutott különösen érvényre.”
1936
novemberében az Új Kelet beszámolt
Fejér kolozsvári hangversenyének előkészületeiről. Ebben a cikkben néhány szó
esik a pályájáról. Írnak arról, hogy Bagdadban egy szimfonikus zenekar
karmestere volt, hangversenyeket adott Brassóban és Marosvásárhelyen, majd
katonai szolgálatot teljesített. Ezekről a „programokról” több adatot nem
ismerek.
Az
Új Kelet 1937 januárjában riportot közölt
a kolozsvári Goldmark-zenekar próbájáról. Ebben így írtak Fejér Sándorról:
„Kitűnő tehetséges hegedűs ez a Fejér Sándor. Nyugodt, előkelő játékmodor, finom arányérzék, könnyed technika. Mélységes zsidó hangulatot sír a hegedű, a zenekari aláfestés mellett még jobban kihangsúlyozódik a mű [Bloch: Nigun from „Baal Shem” H. L.] mély chaszidikus szimbóluma. Majd újabb néhány perces szünet után a műsor egyik leghatásosabb műve, Bruch g moll hegedűversenye zeng fel. Fejér Sándor itt igazi fényét adhatja. A Bruch hangversenyben remekül érvényesülhet a hegedűsi kvalitás. Fejér fölényes tudással és felkészültséggel játssza ezt a darabot, amely már részére művészi belső élményt jelent.”
A
próba keltette várakozást az ezt követő február eleji hangverseny fogadtatása –
a lapok szerint – fényesen visszaigazolta. E hónapban a következő hír arról
szólt, hogy Fejér vezetésével vonósnégyes alakult. Majd erdélyi
hangversenykörút (Nagyszeben, Temesvár, Torda, Marosvásárhely) kezdődött, hol a
Goldmark zenei egyesülettel, hol pedig az új vonósnégyessel.
1937
decemberében a Goldmark-zenekar hangversenyén játszott Fejér Sándor. Az Új Kelet beszámolójában ennek egy
részletéről így írt:
„Bruch Kol-Nidréjét játszotta … Fejér Sándor. Itt aztán igazán kibontakozott a lírai melegségű tónus, amely Fejér játékában mindig kihangsúlyozódik. A Kol-Nidré szívbe markoló melódiája alkalmas anyag volt a számára.”
1939
nyarán Fejér Sándor részt vett a genfi nemzetközi zeneversenyen. Sikeréről az
erdélyi magyar nyelvű lapok mindegyike beszámolt. Júliusban az Ellenzék című lap a művésszel egy hosszú
interjút készített. Ebből idézek:
„A fiatal Hubay-tanítvány igazán meg lehet elégedve az eredménnyel: olyan sikere volt a versenyen, amelyen különben nem adták ki a zsűriben támadt bonyodalmak miatt az ezerfrankos díjat senkinek sem -, hogy külön hangversenyen léptették fel, amelyen kívüle csak a budapesti Bíró József és az amerikai Margaret Mine szerepelt.”
1940-ben
folytatódott Fejér Sándor koncertezése Erdélyben, ahol akkor a Magyarországi
zsidótörvények még nem voltak érvényben. A Román Opera tagjaként,
koncertmestereként hirdették fellépéseit az év első felében. Augusztusban az
óradói hirdetésben már bekerült a „volt” kifejezés az operai tagság elé. A
hangverseny-hírek ritkultak, ámbár 1941 első felében még tudósítások jöttek
kolozsvári fellépésekről.
1941
augusztusában a második bécsi döntést követően a magyar csapatok bevonultak
Észak-Erdélybe. Azonnal érvényesítették a magyar zsidó- törvényeket és Fejér
Sándor korábbi, bár már csökkenő szereplési lehetőségei teljesen megszűntek.
1941
decemberében fellépett az OMIKE Művészakciójában, 22-én szólista hangversenye
volt Brand Hannával (ének) és Nádas Istvánnal (zongora). A róla szóló hírek ezekben
az években szinte teljesen hiányoznak. 1943 novemberében fellépett a kolozsvári
zenei népfőiskola rendezvényén, ahol Nagy Istvánnal Bartók hegedű-kettőseiből
játszottak. 1944 februárjában újból a Goldmark-terem a helyszín, ahol Herz Lili
zongoraművésszel játszottak két estén.
1944
nyarától fellépései színhelye újra Kolozsvár. Készült vele egy interjú, az Erdély 1945. novemberi számában, amelyben
beszélt az elmúlt borzalmas évről is (a lap szóhasználata erről, korunkból
nézve elég furcsa):
„Fejér Sándor, Hubay Jenő volt tanítványa, a kolozsvári Magyar Színház első hegedűse, a kitűnő hegedűművész mostanában tért haza a Mauthausen melletti Guzenből. Egyike azoknak, hazatérő régi barátaink és ismerőseink között, akik a legérdekesebb élményeken mentek keresztül a deportálás keserves hónapjaiban. Egy emberséges block-orvos ajánlatára vitték át Mauthausenből Guzenbe, ahol ő volt az egyetlen zsidó deportált a keresztény lágerben. „Könnyű” beosztása volt. Takarított és a tömegesen elhulló szerencsétlenek hulláit takarította el a láger területéről, több társával együtt.”
Sűrűn
fellépett a háború befejezése utáni években, Kolozsvárott és szülővárosában,
Brassóban, klasszikus repertoárral csakúgy, mint zsidó zeneesteket tartva. Majd
következett a rádiófelvételek korszaka 1948-tól.
Később
a Budapesti Rádiózenekar hangversenymestereként dolgozott, innen ment
nyugdíjba.
1991
januárjában hunyt el.
Zárásként
még egy megrendítő részlet az Erdély
című lap 1945. novemberi interjújából:
„Ott Guzenben folytatja az emlékezést még azért sem volt rossz dolgom, mert tudok hegedülni. Csak „der Gingernek” hívtak az SS legények és néha vállamat veregetve kértek, hogy játszak valamit. Egy este Halbert Ferenccel, a kitűnő hegedűssel, valami különös lelki kényszer alatt hangversenyt rendeztünk a lágerben, ahol a halál mindennapos és ünnepélyesség nélküli esemény volt. Az örökre elnémult, Európa minden részéből odahurcoltak ott feküdtek egymás mellett a holdfényes nyári estében. Játszunk valamit szegényeknek – szólt Halbert Feri – hiszen senki sem temeti el őket emberi módra, imával, zenével és tömjénfüsttel. És felcsendült a szabadban, a halottak ármádiája előtt Bach egyik prelúdiuma… Két rab hegedült azoknak, aki már nem voltak rabok …”
Képek:
1.) Fejér Sándor portré. Színház és Mozi,
1937. 36.
2.) A Hunterus iskola Brassóban.
3.) Színházi Élet, 1935. 26.
4.) Keleti Újság 1937. 4.
5.) Műsorközlés, 1944. február