Ma temetik Moldova György írót a Kozma utcai temetőben

„Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk" – írta Moldova György lánya, Moldova Júlia múlt szombaton, amikor élete 89. évében elhunyt a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Temetése ma 13 órakor lesz a Kozma utcai temetőben.

A Reif György néven 1934-ben zsidó családban született Moldova igazi pesti vagány volt, aki gyerekkorában még utcakölyköllel verekedett; később színművészeti főiskolás növendékként 1956-ban fegyvert fogott (igaz, nem használta); majd bestseller riportkönyvek szerzőjeként a hatalommal harcolt; a rendszerváltás után pedig azokért a baloldali eszmékért küzdött, amelyben egész életében hitt, s amelyeket oly sokan megtagadtak Kádár János halála és az általa jelzett korszak bukása után. Tíz éves volt, amikor az embertelen törvény sárga csillag viselésére kötelezte, és már akkor, gyerekként tudta, hogy ez egyszerűen: igazságtalanság és aljasság.  

Igazságtalanságnak és aljasságnak tartotta azt is, ami ebben az országban a rendszerváltás előtt és után történt egyszerű, kiszolgálatott emberekkel, azaz a proletárokkal, akik közé magát is büszkén sorolta. Ma már elképzelhetetlen, ami neki megadatott: hogy azért kelljen egy riportkönyvet még egyszer kiadni, mert az első 1 millió példány elfogyott… Még az is ismeri elhíresült kötetcímeit, aki esetleg nem is olvasta a szóban forgó műveket, hiszen kötetcímei és mondásai szállóigévé váltak, sőt, parafrazeálva ma is mindennapos használatban vannak. Akit a mozdony füstje megcsapott; A tékozló koldus;  Az Őrség panasza; A szent tehén; Bűn az élet;  Tisztelet Komlónak, és idézhetnénk még hosszú sorokon át, hiszen Moldova eladási rekorder: életében mintegy 12 millió könyve kelt el. 

– Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen – mondta egyszer, s valóban, ő íróként, közéleti személyiségként is olyan ember volt, mint a  magánéletben: ami a szívén, az a száján. Ebben az értelemben (is) igazi proletár volt, aki a világot proletárszemmel, azaz a vesztesek, az átvertek, a lenézettek tekintetével látta és láttatta. 

Tudta, hogy kikről beszél, hiszen maga is dolgozott munkások között konzervgyárban, s dolgozott munkásként mint  kazánszerelő. Természetesen nemcsak a szociográfiai munkásságáért becsülte egy egész ország, de az irodalmi szakma (amelyet ő maga természetesen sokszor lenézett, hiszen egy Moldova György ezt is megengedhette magának) nagyra tartotta a Ferencvárosi koktél című novelláskötetét, ami pedig a csaknem ötven éve megjelent Negyven prédikátor című regényét illeti, az ma is megállja a helyét a remekművek között. Természetesen a Negyven prédikátornak is azok a hősei, akiket Moldova egész életében szolgálni igyekezett: a jogfosztott, kisemmizett, a hitük miatt senki mivoltra ítélt református gályarabok. 

Moldova sem tagadta meg a szocializmusba és Kádár Jánosba vetett hitét soha. Úgy gondolta, hogy Magyarországon a kisemberek a Kádár-korszakban éltek a legjobban, amikor százával emelkedtek számukra a lakótelepek, és amikor az életszínvonal nem volt ugyan magas, de az élet kiszámíthatóbb volt, mint a rendszerváltás után. 

Olyan írás- és munkaszenvedély fűtötte, hogy még idősebb korában is képes volt hónapokat tölteni „terepen”: emlékezetes marad az életműből az Európa hátsó udvara című, két részes riportkönyve is, amelynek első kötete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről, a második része pedig a trianoni határokon túl rekedt szlovákiai, romániai és  ukrajnai magyarokról szól. 

Magyarokról, hiszen Moldova magyar írónak, de zsidó embernek vallotta magát: éveken át büszkén mesélte, hogy a népszámláláskor nem azt íratta be a nemzetisége rovatba, hogy magyar, hanem azt, hogy zsidó. Büszke zsidó volt, megalkuvást nem ismerő magyar író, a legnagyobbak közül való, amit díjak tömkelegével ismertek el: Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas és Radnóti-díjas, Prima Primissima díjas volt, szatirikus, humoros írásaiért pedig még a Karinthy-gyűrűt is megkapta. 

Alapító tagként került be a Digitális Irodalmi Akadémiába, halálával pedig: az irodalmi halhatatlanságba.

Moldova György temetése ma 13 órakor lesz a Kozma utcai temetőben, ahol nemzedéktársa, Kardos Péter főrabbi búcsúztatja. 

(Fotó: Szabó Gábor/Origo)