Bogdán László emlékére: Valaki útravált belőlünk

A múlt hónapban ünnepelte 46. születésnapját és ma már halott: Bogdán László cigány polgárjogi aktivista, Cserdi község polgármestere, a fiatalabb roma generációk példaképe fájdalmasan rövid életet élt. Ám aki a hazai cigányság életkilátásait ismeri, az tudja: a magyar roma férfiak átlagéletkora jóval kevesebb, mint a többségi társadalom tagjaié. Adjunk hálát a sorsnak érte, hogy eddig bírta. Valaki útravált belőlünk, útravált a jobbik részünk…

Idén januárban kapott Raoul Wallenberg díjat a Mazsihisz székházában, és akkor, fél évvel ezelőtt még nem tudtuk, hogy a jövőbeni díjátadókon már nem lesz jelen: Bogdán László mára virradóra önkezével vetett véget életének. 

Halála – akárcsak az élete – szimbolikus erővel bír: ha Magyarországon cigánynak, megbélyegzett embernek, eleve hátrányból induló kisebbséginek születsz, akkor a sorsod bizonyos értelemben a te kezedben van, mert előfordulhat, hogy senki másra nem számíthatsz, csak saját magadra. 

Bogdán László a Goldmark teremben, 2020. januárjában / A fotó forrása: Index.hu

Azon kevesek egyike volt, akinek a vállát nem csak a saját életének és gyötrelmeinek terhe nyomta, hanem egy egész közösségé. 

Csodálkozunk rajta, hogy összeroppant a súly alatt? 

Törékeny alkatáról és érzékeny lelkéről József Attila sorai jutnak eszünkbe: „Én, akit föltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom, nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom”.

Erősnek hittük, vagy legalábbis annak szerettük volna hinni. 

Kivételesnek gondoltuk, és legalábbis elszégyelltük magunkat miatta: hiszen miért is volna kivételes a 21. század Európájában, ha akad egy falusi cigány ember, aki az összes sztereotípiára rácáfol? Nem, neki nem kivételesnek kellett volna lennie, hanem egynek a sok közül. 

Legyen neki könnyű a föld!