A Mazsihisz vezetésének elsőrendű stratégiai céljai a fiatalok megszólítása, az intézményhálózat fejlesztése és a mindenkori magyar kormánnyal való, kiegyensúlyozott kapcsolat. Mindegyik területen komoly eredményeket ért el – derül ki abból az összegző, „félidős” interjúból, amely dr. Grósz Andorral készült abból az alkalomból, hogy két évvel ezelőtt választották meg a Mazsihisz elnökévé.
– Hogyan értékeli az elnöksége első két évét?
– Az értékelés nem az én feladatom, azt meg fogja tenni a Mazsihisz közgyűlése a mostani elnöki mandátumom végén, két év múlva, de az eddig elvégzet munka főbb mérföldköveiről számot tudok adni. A 2023-as tisztújításon a küldöttek arra adtak megbízást, hogy modern és biztonságos fejlődés irányába tereljük közösségünket, és próbáljuk kijavítani a korábbi hibákat. Vállaltuk és teljesítettük, hogy politikamentessé tesszük a nyilvános megszólalásainkat, az egyetlen kivétel ez alól, ha Izraelről, a zsidóságról, a kisebbségekről és a gyűlöletbeszédről van szó.
A biztonságos fejlődés alatt pedig azt értem, hogy szisztematikusan építjük a közösségünket: különösen nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalokra, ezért indítottunk számukra több ifjúsági programot, és jelentősen növeltük jelenlétünket az online térben olyan tartalmakkal, amelyekkel reményeink szerint minél több fiatalt el tudunk érni.
De nemcsak a kamaszokra és a fiatal felnőttekre koncentrálunk. A legkisebbeknek bölcsődei, óvodai ellátást biztosít a Budapesti Zsidó Hitközség fenntartásában működő Benjámin Óvoda, a BZSH Scheiber Iskolában pedig – az oktatási színvonal emelése mellett – az áll fókuszban, hogy tárt kapukkal fogadjunk mindenkit, aki nálunk tanulna és érdeklődik a kultúránk iránt. Szívügyünk a Mazsihisz fenntartásában működő Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, amely nemcsak a hazai, de a nemzetközi tudományos és oktatási vérkeringés szerves része is. Erre példaként hadd jegyezzem meg, hogy
az OR-ZSE fenntartójaként együttműködési megállapodást kötöttünk Izeael meghatározó felsőoktatási intézményével, a tel-avivi Bar-Ilan Egyetemmel.
A Rumbach zsinagógában huszonéves fiatalok jelentős létszámú közösséget hoztak létre, nem ritka, hogy egy-egy szombatköszöntésen majdnem százötvenen vannak jelen, sőt a Rumbachban kis- és nagycsoportos gyermekfoglalkozások is indultak, amelyek szintén népszerűek. Létrehoztuk a Club Sababát, amelynek a 35 év alatti zsidó fiatalok a célcsoportja. Ezeket komoly eredményeknek tekintem, de persze nem vagyunk még a végén.
– Ha már a fiataloknál tartunk: az EMIH nagyon aktív a fiatalság megszólításában. A Mazsihisz vele akar versenyezni?
– Kicsit messziről kezdem a választ: érdeklődéssel olvastam a Magyar Hangban, hogy Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Mazsihiszt és a neológiát idejétmúltnak nevezte. Ezt én annyira értelmetlen állításnak tartom, hogy nem is tudok vele komolyan foglalkozni. A neológia a hagyományok megőrzéséről és a modernitással való összeegyeztethetőségről szól, ezért elavultnak minősíteni definíció szerint sem lehet.
Meglep, hogy egy húsz éve alapított felekezet vezetője milyen bátran ítélkezik egy virágzó neológ közösségről, amely százötven éve meghatározó a magyar zsidó életben.
Ezt csak azért bocsátottam előre, hogy jelezzem: versenyezni csak versenytársakkal lehet, az EMIH és a Mazsihisz pedig nem versenytársak. Két önálló zsidó felekezetről van szó, más-más vallási háttérrel, eltérő felépítéssel. Számunkra nem az EMIH-hel való versengés a stratégiai feladat, hanem a fiatalok megszólítása és a neológ zsidó közösség erősítése. A XXI. században gyökeresen új típusú kommunikációs terek nyíltak, és ezekben is láthatóvá kell tenni a tevékenységünket, értékeinket, eredményeinket annak érdekében, hogy biztosítsuk a neológ vallási élet utánpótlását.
– Az elmúlt két évből mik azok a további mérföldkövek, amelyeket a beszélgetés elején említett?
– Hamarosan befejeződik a Szeretetkórház felújítása és bővítése, elindul az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem teljes felújítása, és folyamatban van annak az épületnek, ahol most beszélgetünk, az elhanyagolt, méltatlan képet mutató Síp utcai székházunknak a rekonstrukciója is. Az infrastruktúránk fejlesztésében a magyar állam a legfontosabb partnerünk, támogatónk. A korábbinál sokkal aktívabban támogatjuk a vidéki közösségeinket és hozzájárulunk a településeken lévő zsinagógák, közösségi terek felújításához, a temetők rendben tartásához. Példaként hadd említsem meg, hogy Győrben jelenleg új zsidó múzeum épül. Reményeink szerint tíz év múlva a Mazsihisz egy megújult és megfiatalodott közösség lesz, jó minőségű infrastruktúrával, és a jelenleginél is több lehetőséggel.
– Hogyan alakult a Mazsihisz és a kormány viszonya az ön elnöksége alatt?
– Felekezetként elsődleges feladatunk a hitélet gyakorlásának biztosítása és a jövendő magyar zsidó generációk nevelése, de nem szabad naivnak lennünk: természetesen meghatározza a Mazsihisz működését a politikai környezete.
Ez a magyarázata annak, hogy a mindenkori kormányzattal jó partneri kapcsolatra kell törekednünk, és a hangsúly, mint azt már többször elmondtam, a „mindenkori” kifejezésen van.
Nézetem szerint elfogadhatatlan a szembenállás a magyar kormánnyal, amely a választói akarat felhatalmazása révén képviseli a magyar államot és gyakorolja a hatalmat. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetnének vitáink, de kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszünk, hiszen két évvel ezelőtt a viszony rendezésére kaptam felhatalmazást a Mazsihisz küldötteitől. Nagyra értékeljük, hogy a magyar kormány támogatja a zsidóságot és mindig kiáll Izrael állama mellett minden nemzetközi fórumon, olykor az erős szembeszél ellenére is.
– Milyen esetekben hallatja a szavát a Mazsihisz vezetése politikai kérdésekben?
– Amikor a zsidókat egyéni vagy közösségi szinten antiszemita támadás éri, amikor a zsidóság identitását, emlékezetét sértik, történelmét meghamisítják, akkor felemeljük a szavunkat nyilvánosan, vagy jelezzük észrevételeinket a kormány felé. Hogy egy példát mondjak: nem toleráljuk a Horthy-kultuszt, amely tagadhatatlanul jelen van Magyarországon. Elfogadhatatlan ugyanis, ha aktuálpolitikai célkitűzések miatt a mai politikusok olyan XX. századi vezetőkhöz és eszmékhez nyúlnak vissza, amelyek nevében történelmi bűnöket követtek el a magyar társadalom, s azon belül a magyar zsidóság ellen.
– A politikai térből eddig a kormányról beszéltünk, de van-e kapcsolata a Mazsihisznek például a Tisza Párttal?
– Minden demokratikus, azaz nem szélsőséges politikai erővel nyitottak vagyunk a párbeszédre, ha erre igény mutatkozik. De ez nem azt jelenti, hogy be szeretnénk szállni politikai csatározásokba. Vallási közösség a miénk, ha szükséges, akkor kizárólag ezen az alapon folytatunk párbeszédet különböző politikai szereplőkkel, ismétlem, kivéve azokat, akik szélsőséges eszméket vallanak.
– Az ön első két éves ciklusára esett, hogy a magyar kormány kiszállt a Sorsok Háza néven ismertté vált, józsefvárosi projektből. Ez kinek a kudarca? A kormányé? Vagy a már említett EMIH-é?
– A kialakult helyzet nem jó senkinek, sem a magyar társadalomnak, sem azon belül a magyar zsidóságnak. Azt nem tudom megítélni, hogy a kudarc azért következett-e be, mert a kormány nem a Mazsihiszt bízta meg ezzel a projekttel. De az álláspontunk változatlan:
a Sorsok Házát a Páva utcai Holokauszt Központtal kellene összevonni és üzemeltetni.
A helyzet rendezéséhez politikai akarat szükséges, folyik is ezzel kapcsolatban gondolkodás, de konkrétumokról nem tudok. Azt pedig sajnálom, hogy az EMIH vezetése – amely az erejét meghaladó feladatba fogott – csalódást keltett. Elvileg minden felhatalmazás és erőforrás birtokában volt ahhoz, hogy a magyar zsidóság és az egész társadalom számára értékes emlékhely szülessen, azt mégsem tudta létrehozni.
– Végül beszéljünk biztonsági kérdésekről is, hiszen 2023. október hetedike óta nőtt az antiszemitizmus a világban, és lezajlott a gázai, majd az iráni háború, ami megváltoztatta a politikai status quo rendszerét a Közel-Keleten. Mi csapódott le mindezekből a magyar zsidó közösségben?
– Honnan is indult ez a két háború? Izrael békés polgáraira támadtak gázai terroristák. Azaz nem katonai alakulatok támadtak katonai alakulatokra, hanem terroristák támadtak ártatlan emberekre. Az október hetedike utáni napokban úgy látszott: a világ érti, hogy Izraelnek joga van megvédeni önmagát. Sajnos ez mára jelentősen megváltozott. Értem, hogy sokan fájlalják a polgári áldozatokat, hiszen katonaorvos vagyok, fájdalmasan közelről ismerem az emberi szenvedést.
De azt nem fogadom el, hogy Izrael ellen azzal a nyilvánvaló céllal tüntessenek a gázai palesztinok állítólagos védelmében, hogy minél nagyobb zsidóellenes hangulatot gerjesszenek.
A palesztin párti demonstrációk mögött szerintem sok esetben zsigeri zsidógyűlölet húzódik, hiszen a Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban tüntető egyetemisták közül sokan valószínűleg keveset értenek a Gázai övezetből, és talán azt sem tudják, hogyan jött létre. Izraelnek békére van szüksége, de nem minden áron: nem hagyhatja, hogy Irán terroristákat toborozzon Izrael ellen és nukleáris fenyegetést jelentsen a Zsidó Államra.
Ami a magyar helyzetet illeti: itt nincsenek palesztin párti megmozdulások, de elővigyázatosságra int bennünket, hogy a fejlett világban, mint mondottam, érzékelhetően növekszik az antiszemitizmus.
Magyarországon ennek szerencsére nem vagyunk kitéve, de arra a következtetésre jutottunk: habár a helyzet nem tenné indokolttá a biztonsági intézkedéseket, jobb, ha fokozzuk a biztonságot ott, ahol a zsidó közösségek élnek és tevékenykednek.
