Nem öregszik, mégis 70 éves lett Dés László?

2024. Január 09. / 12:29


Nem öregszik, mégis 70 éves lett Dés László?

A címet azért tettük kérdőjelbe, mert alig hihető a benne szereplő számadat: 70 éves volna Dés László? Ez nem lehet. Aki ennyire radikálisan örök megújító, új és új kifejezési formákat kereső, s mégis ennyire ,,hagyományosan" a szívünkhöz tud nőni szerzeményeivel, az kívül áll a saját életidején. Az benne áll a művészetben, amely viszont: nem öregszik. Tehát Dés László sem. De azért éltesse az Isten a mai születésnapján!   

Ha megveszik az aktuális Élet és Irodalom című hetilapot, akkor találnak benne egy gyönyörű Darvasi-írást, amelynek a címe ennyi csak: Dés 70. 

S talán nem is kell ennél több. Rögzítjük a számot, rendben, Dés László hetven éves, mindazonáltal az időhöz neki ezentúl semmi köze, ő nem lesz ,,bácsi", és nem lesz ,,idős", mert Dés László életideje a produkcióival mérhető, azok pedig alighanem örökbecsű darabok, s némelyik már a korunkban klasszikussá nemesedett. 

De azért idéznénk Darvasi László születésnapi köszöntőjéből, amely összefoglalja a lényeget, az esszenciát:

„Tételmondatom a következő: Dés László társadalmi, közéleti, esztétikai jelenség. Így, ennyi csak. Leginkább azt mondanám, hogy egy rendes intézmény, egy művészeti központ, érzelmi irodaház, szívkormányablak. Zenei ínyenceknek ott vannak a zenekarai, melyek közül ezúton hívnám föl a szíves figyelmet a Dimenzióra, mely vagy harminc éve alakult, cserélték magukat a fiúk persze, viszont tényleg világszínvonal. Tudom, miről beszélek, napok óta hallgatom az Avec Plaisirt, kattintással elérhető".

Igen, Dés László művészeti intézmény lett, de nem most, 70 évesen. Az volt már 20-30 éve is. És az lesz 20-30 év múlva is. Előadóművészkéntzó, dzsessz-zenészként és zeneszerzőként egyarán jelentőset alkotott, s felhívnánk a figyelmet a „jelentőség"-ben rejlő „jelen" szóra.  Hiszen Dés László jelen van az életünkben, jelen volt és jelen lesz. Nélküle nem képzelhető el a Vígszínház elmúlt 20 éve, nélküle nem képzelhető el egy zenés Esterházy-felolvasás, ő most már örökre ott marad emlékezetünkben, amint a halálos kórban szenvedő nagy-nagy író mellett könnyes szemmel fújja a hangszerét a Vörösmarty téren 2016-ban, ahol életében utoljára jelent meg Esterházy Péter, és mosolygott, mi sírtunk, ő meg derűsen nézett körbe a Dés féle szopránszaxofon-szólók alatt. 

Ezt tudja Dés László: a zenéi, dalai, szerzeményei a szívünkön, és nem a fülünkön át épülnek be a lelkünkbe, onnan pedig... Hát azt nehéz megmondani, hogy a lélekből a zene hová lesz, inkább mondjuk azt, hogy sehová nem lesz, ott marad a lelkünkben, amíg élünk. 

Éltesse az Örökkévaló Dés Lászlót 120 évig, és csak azért nem írjuk, hogy szeresse is, mert szerintünk szereti – legalábbis mi folyton ezt halljuk ki abból a bizonyos szaxofonhangból... Amit meghallgathatunk a 2024-es Zsidó Kulturális Fesztiválon is, amelynek egyik fellépője nagy örömünkre Dés László lesz.

S végül hallgassák a lenti dalt, amely akkor hangzott el, amikor Dés László a zenei pályafutásának 40 éves jubileumát ünnepelte nagyszabású koncerttel. Pályájának összegzése volt a Budapest Sportarénában rendezett esemény, amelyen valamennyi, a Dés László életében nagyobb állomást jelentő zenekar színpadra lépett. A koncert záróprodukciója volt a Szól a dal, amelyben együtt énekel valamennyi meghívott művész. Íme:


mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi: Az emlékezetpolitikáról írtam véleményt
Zsidó ünnepek
A főpap szolgálatáról az engesztelés napján