Egy erős közösség múltja és jelene: Holokauszt-emlékkiállítás nyílt Pesterzsébeten

2025. Január 31. / 08:00


Egy erős közösség múltja és jelene: Holokauszt-emlékkiállítás nyílt Pesterzsébeten

Szerző: Zucker-Kertész Lilla

Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Dél-Pesti zsinagógában tett látogatása során részt vett a kábálát sábáton, valamint megtekintette a holokauszt nemzetközi áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett kiállítást. A kiállítás a pesterzsébeti, soroksári és csepeli zsidó közösség történetét dolgozza fel, bemutatva annak gazdag múltját és megpróbáltatásait.

Csepel, Pesterzsébet és Soroksár távol helyezkedik el a főváros központi zsinagógai körzetétől, ennek ellenére a helyi közösséget irigylésre méltó szellem és erős összetartás jellemzi. Kerényi Zsuzsa, a körzet elnöke hangsúlyozta, hogy a kiállítás két lelkes helytörténész munkájának eredménye, akik alapos kutatást végeztek a helyi zsidóság történetének feldolgozása során.

A kiállítás több részből áll: az elején egy általános bevezetést tekinthetnek meg a látogatók, ahol megismerhetik a helyi hitközségek kialakulását. Kiemelt szekció mutatja be a zsidó és helyi közösség meghatározó személyiségeit, köztük Weisz Manfrédot Csepelről, dr. Bárdos Elemért Pesterzsébetről, valamint Neumann Nádor Ödönt Soroksárról, akiről az Egészségházat is elnevezték.


A kiállítás idővonalon keresztül vezeti végig a látogatókat a közösség kulcsfontosságú pillanatain, beleértve a vészkorszakot is. A látogatók megismerhetik azokat a rabbikat és közösségi vezetőket, akik sokat tettek a helyi zsidóságért. Az egykori pesterzsébeti nagy zsinagóga, amely a hívek adományaiból épült fel és 1901-ben nyitotta meg kapuit, valamint a soroksári és csepeli imaházak is fontos szerepet kaptak a kiállításban.

A tárlaton megtekinthetők olyan rituális tárgyak, mint egy nem kóser Tóra, imaszíj, kipa, sábeszi gyertyatartó és kidus pohár. Külön részt szenteltek a holokauszt emlékének, ahol térképen láthatók az egykori gettók és csillagos házak helyszínei. Az áldozatok nevei a falakon olvashatók, akikről képek maradtak fenn, azokat fotókon is láthatjuk. Egy képernyőn folyamatosan peregnek az elpusztítottak nevei.

A kiállítást 2024. január 28-án nyitották meg Szabados Ákos polgármester jelenlétében. A körzet kezdeményezésére 2024. április 16-án egy emlékművet is állítottak a 4500 helyi áldozat tiszteletére.

A kiállításhoz kapcsolódóan egy helytörténeti sétafüzet is készült, amelyben 15 emlékhely szerepel. A füzet egy QR-kódot is tartalmaz, amely további információkat nyújtanak a kiállításról és az emlékpontokról. Soroksárról külön kötet is készült, amely a helyi zsidó közösség történetét mutatja be.

Totha Péter Joel főrabbi kiemelte, hogy a közösség nagy létszámban gyűlik össze az ünnepek és a péntek esti imaalkalmakkor. Céljuk, hogy a zsidó hagyományokhoz való kötődést erősítsék, és mindenki számára mély, személyes élményt nyújtsanak az ünnepek. A Dél-Pesti körzet egy igazán családias, szeretetteljes közösség, amely mindenkit nyitott szívvel vár.

Zucker-Kertész Lilla beszámolója
Fotó: Ritter Doron

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„Ha egy férfi, vagy egy nő külön fogadalmat tesz…”
Zsidó világ
„Pártot ütött Korách…”
2025. Június 26. / 08:02

„Pártot ütött Korách…”