Megrendíthetetlenség a szeretetben – jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 18 óra 01 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 03 perckor távozik körünkből. Ezalatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a HÁÁZINU hetiszakaszt olvassuk ezen a héten. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

A hetiszakaszban Mózes utolsó szavait halljuk, egy olyan emberét, aki példátlan életet élt és példátlan halált hal. Mégsem a panasz árad belőle a személyes sorsa miatt, nem saját magára gondol, nem azt a tengernyi méltánytalanságot hánytorgatja fel, amit a saját népe, sőt a saját testvérei okoztak neki. Hanem biztat, erőt ad, ösztönöz, lelkesít és bátorít. 

Tudja, hogy világraszóló tettet hajtott végre, és azt is tudja, hogy nemsokára úgy fog eltávozni ebből a világból, hogy e tett jutalma nem az lesz, hogy ő maga is beléphet az Ígéret Földjére – mégis dicséri, áldja és élteti az Örökkévalót, azt az Istent, akivel ő maga oly sokszor vívott személyes harcot évtizedeken át. 

Hogyan lehetséges, hogy ez az ember – akinek pedig minden oka meglett volna rá, hogy hátat fordítson a világnak, lemondjon a hálátlan, „makacs és kemény nyakú” népről – nem megkeseredve búcsúzik az élettől? 

Mi adott neki erőt oly sok csalódás, gyötrelem és megpróbáltatás után? Hiszen, ha jobban belegondolunk, őt nagyobb próbatétel elé állította az élet, mint Jóbot. Jóbnak „csak” a saját igazságtalan sorsa fájhatott, míg Mózesnek azzal kellett szembesülnie, hogy egy egész nép sokszor igazságtalan sorsa szakadt a nyakába.

Elárulták, kibeszélték, cserbenhagyták, fellázadtak ellene – Mózes azonban megrendíthetetlen volt a szeretetben. Az a szeretet adott neki erőt, amit azok iránt érzett, akik az ő szeretetét gyakran meg sem érdemelték. Hiszen nem várt viszonzást érte. Nem azért szeretett, hogy viszontszeressék. Nem tudott nem szeretni. Ilyen szeretetet csak a szülő érez a gyermekei iránt. Egy gyermek elárulhatja, kibeszélheti, cserbenhagyhatja a szülőt, az igazi anyai és az igazi apai szív azonban megtörhetetlen a szeretetben. 

A gyermek szükségszerűen fellázad a szülői tekintély ellen – de azt még nem tudja, csak később, felnőttként tapasztalja meg, hogy minden tekintély megingatható, de a szülői szeretet nem az. 

Kitől tanulta ezt a megingathatatlan szeretetet Mózes, az elárult, kibeszélt, cserbenhagyott ember? 

Attól, akinek Isteni Jelenlétében a szukot hamarosan ránk köszöntő ünnepén a sátrakban összegyűlünk. Ne húzódjunk hát el a közeléből. Hiszen ott lesz velünk, sőt odaül közénk, átkarol minket és kiterjeszti ránk szeretete égi sátrát.