„És
szólította” – ezzel kezdődik Mózes Harmadik Könyve. A kifejezés nem található máshol a Tórában. Minden más esetben az van
írva: „Beszélt az Ö-való Mózeshez mondván (…)”, vagy „Szólt
az Ö-való Mózeshez”. Mi a magyarázata ennek?
A
Smot, – Mózes Második könyve, így végződik: „Mózes nem volt képes bemenni a Találkozás Sátrába” (Mózes 2. 40/35) Nem tudott bemenni, mert
az Ö-való dicsőssége (Sechina) jelen volt, jelenléte betöltötte a Találkozás
Sátrát.
Amikor Salamon felavatta az újonnan
épített Szentélyt, avató beszédében felveti egy filozófiai kérdést: „...vajon
lakhat-e I-ten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak
magukba Téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!" (I. Kir. 8:27.)
A Szentély szimbólum a nép szemében! A Szentély jelképe az isteni
jelenlétnek.
Mózes I-ten általi megszólíttatása biztosítéka volt annak, hogy a
„Jelenlét” spirituális kategória: „Minden helyen, ahol említeni engedem
Nevemet, eljövök hozzád, és megáldalak (…)” (Mózes 2.20/21.) I-ten jelenléte a
zsidó nép szellemi emelkedettsége. I-ten jelenlétének tudata nem hit kérdése. Azért
nem, mert a hit lehet önámítás is. (Hevesi Simon Dalalat alhairin) I-ten
jelenlétének „tudása” a lényeg. Martin Buber írta: „Nem elég a
közelebb-férkőzés vágya, a felismerés és kiválogató-készség, a szem-ébersége,
kell az ösztönös beleélés eredendően gyökeres lelkisége is.” (Száz chaszid
történet)
Minek
tudható, hogy Mózes személyes közelségébe került a „Jelenlétnek”?
A
Midrás tanítása szerint ez Mózes kivételes szerénységéből fakadt. Szerénységében
nem is akart bemenni a Bizonyosság Sátrába, csak miután I-ten szólította: „És
szólította Mózest és szólt hozzá az Ö-való a gyülekezés sátrából.” (Mózes 3.
1/1.)
A
Példabeszédek könyvében olvassuk: „A szerénység nyomában kél az istenfélelem,
gazdagság, tisztelet, és élet.” A szerénység a legszebb emberi tulajdonság. Szerénységre
maga I-ten oktatott: I-teni jelenléte megnyilvánulásához, választhatott volna más
hegyet hatalmas csúccsal. Isten az alacsony, jelentéktelen Szináj hegyet
választotta, hogy megnyilvánuljon népe jelenlétében. Mózesnek apró
csipkebokorban jelent meg a Horeb hegyen, pedig megjelenhetett volna égbe nyúló
fa, lángoló ágai között is.
Ben
Szirák tanítja: „Minél nagyobb vagy, annál inkább légy szerényebb mindenben, és
akkor I-ten kedvére találsz.” Mózes szerénységének tudható, hogy nem akart
bemenni a Bizonyosság Sátrába, amikor az megtelt I-ten dicsőségével, jóllehet I-ten
közölte vele, hogy a frigysátorban fog beszélni vele.
A
szerénység csodákra képes!
Ennek példája volt Náchum rabbi, a szerénység újabb
példaképének esete: Egyszer
a zsidók ajándékot küldtek Nachum által a római császárnak, egy ládát tele
drágakövekkel és gyöngyökkel. Nachum már több csodát ért meg. Útra kelt hát,
néhány kisérővel. Éjjel egy fogadóhoz értek és ott megszálltak. A fogadó tulajdonosa
vette a ládát, felnyitotta és ellopta tartalmát. A ládát pedig megtöltötte
földdel.
Amikor
Náchum a császár elé lépett felnyitotta a ládát, tartalmát az uralkodó elé
tárva! A császár látva, hogy a ládában por van, meg akarta öletni Nachumot és
kisérőit mondván: Ti gúnyt űztök belőlem! Ekkor megjelent Elijahu próféta egy
zsidó képében és így szólt: talán Ábrahám apánk följéből való ez a föld, mert ő
a port a levegőbe szórta, az karddá változott, és a szalma, ami a porban volt
nyilakká. A császár harcba indult egy olyan tartomány ellen, melyet eddig nem
tudott meghódítani: a ládában levő port az ellenség felé szórta és az ellenfél harcosai
elmenekültek a harctérről. Náchum által hozott, a levegőbe szétszórt por
segítségével sikerült a hódítás.
Ekkor
Nachumot bevezette a kincseskamrába s teletömték ládáját drágakövekkel és
gyöngyökkel és nagy tisztelettel bocsájtották útjára. Amint ismét betért a
fogadóba, megkérdezte tőle a fogadó tulajdonosa: Mit vittél magaddal, hogy
ilyen nagy megtiszteltetésben részesedtél? Azt, amit nálad kaptam. Erre a
fogadós lekaparta háza falát, és vitte a port a császárnak, mondván: Íme, az a
por, amelyből Nachum hozott, tőlem származott. A császár egy újabb csatában
kipróbálta a port, amit a fogadós magával hozott. Fogta a port és ellenfele
katonái felé szórta. Erre
a császár saját katonái futamodtak meg a harctérről. Ezután
a császár kivégeztette a fogadóst. (Taanit
21.b.)