„És szólította” – Szerdócz Ervin rabbi írása a Vájikrá hetiszakaszról

„És szólította” – ezzel kezdődik Mózes Harmadik Könyve. A kifejezés nem található máshol a Tórában. Minden más esetben az van írva: „Beszélt az Ö-való Mózeshez mondván (…)”, vagy „Szólt az Ö-való Mózeshez”. Mi a magyarázata ennek?

A Smot, – Mózes Második könyve, így végződik: „Mózes nem volt képes bemenni a Találkozás Sátrába” (Mózes 2. 40/35) Nem tudott bemenni, mert az Ö-való dicsőssége (Sechina) jelen volt, jelenléte betöltötte a Találkozás Sátrát.

Amikor Salamon felavatta az újonnan épített Szentélyt, avató beszédében felveti egy filozófiai kérdést: „...vajon lakhat-e I-ten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba Téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!" (I. Kir. 8:27.)

A Szentély szimbólum a nép szemében! A Szentély jelképe az isteni jelenlétnek.

Mózes I-ten általi megszólíttatása biztosítéka volt annak, hogy a „Jelenlét” spirituális kategória: „Minden helyen, ahol említeni engedem Nevemet, eljövök hozzád, és megáldalak (…)” (Mózes 2.20/21.) I-ten jelenléte a zsidó nép szellemi emelkedettsége. I-ten jelenlétének tudata nem hit kérdése. Azért nem, mert a hit lehet önámítás is. (Hevesi Simon Dalalat alhairin) I-ten jelenlétének „tudása” a lényeg. Martin Buber írta: „Nem elég a közelebb-férkőzés vágya, a felismerés és kiválogató-készség, a szem-ébersége, kell az ösztönös beleélés eredendően gyökeres lelkisége is.” (Száz chaszid történet)

Minek tudható, hogy Mózes személyes közelségébe került a „Jelenlétnek”?

A Midrás tanítása szerint ez Mózes kivételes szerénységéből fakadt. Szerénységében nem is akart bemenni a Bizonyosság Sátrába, csak miután I-ten szólította: „És szólította Mózest és szólt hozzá az Ö-való a gyülekezés sátrából.” (Mózes 3. 1/1.)

A Példabeszédek könyvében olvassuk: „A szerénység nyomában kél az istenfélelem, gazdagság, tisztelet, és élet.” A szerénység a legszebb emberi tulajdonság. Szerénységre maga I-ten oktatott: I-teni jelenléte megnyilvánulásához, választhatott volna más hegyet hatalmas csúccsal. Isten az alacsony, jelentéktelen Szináj hegyet választotta, hogy megnyilvánuljon népe jelenlétében. Mózesnek apró csipkebokorban jelent meg a Horeb hegyen, pedig megjelenhetett volna égbe nyúló fa, lángoló ágai között is.

Ben Szirák tanítja: „Minél nagyobb vagy, annál inkább légy szerényebb mindenben, és akkor I-ten kedvére találsz.” Mózes szerénységének tudható, hogy nem akart bemenni a Bizonyosság Sátrába, amikor az megtelt I-ten dicsőségével, jóllehet I-ten közölte vele, hogy a frigysátorban fog beszélni vele.

A szerénység csodákra képes! 

Ennek példája volt Náchum rabbi, a szerénység újabb példaképének esete: Egyszer a zsidók ajándékot küldtek Nachum által a római császárnak, egy ládát tele drágakövekkel és gyöngyökkel. Nachum már több csodát ért meg. Útra kelt hát, néhány kisérővel. Éjjel egy fogadóhoz értek és ott megszálltak. A fogadó tulajdonosa vette a ládát, felnyitotta és ellopta tartalmát. A ládát pedig megtöltötte földdel.

Amikor Náchum a császár elé lépett felnyitotta a ládát, tartalmát az uralkodó elé tárva! A császár látva, hogy a ládában por van, meg akarta öletni Nachumot és kisérőit mondván: Ti gúnyt űztök belőlem! Ekkor megjelent Elijahu próféta egy zsidó képében és így szólt: talán Ábrahám apánk följéből való ez a föld, mert ő a port a levegőbe szórta, az karddá változott, és a szalma, ami a porban volt nyilakká. A császár harcba indult egy olyan tartomány ellen, melyet eddig nem tudott meghódítani: a ládában levő port az ellenség felé szórta és az ellenfél harcosai elmenekültek a harctérről. Náchum által hozott, a levegőbe szétszórt por segítségével sikerült a hódítás.

Ekkor Nachumot bevezette a kincseskamrába s teletömték ládáját drágakövekkel és gyöngyökkel és nagy tisztelettel bocsájtották útjára. Amint ismét betért a fogadóba, megkérdezte tőle a fogadó tulajdonosa: Mit vittél magaddal, hogy ilyen nagy megtiszteltetésben részesedtél? Azt, amit nálad kaptam. Erre a fogadós lekaparta háza falát, és vitte a port a császárnak, mondván: Íme, az a por, amelyből Nachum hozott, tőlem származott. A császár egy újabb csatában kipróbálta a port, amit a fogadós magával hozott. Fogta a port és ellenfele katonái felé szórta. Erre a császár saját katonái futamodtak meg a harctérről. Ezután a császár kivégeztette a fogadóst.  (Taanit 21.b.)