A szemtelenség hite és Isten nevetése – Jó szombatot

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 18:14 óra, a Szombat királynője 19:16 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a „Nicávim” (Mózes 5. 29:9–30:20) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Elkezdődött az utolsó felvonás utolsó jelenete: Mózes összegyűjti még egyszer, utoljára a népet és lezárja hosszú búcsúbeszédét. Most mindenki színre lép még egyszer, utoljára.

„Itt álltok ma mindnyájan az Örökkévaló, az Istenetek színe előtt (…), Izrael minden férfija: gyermekeitek, feleségeitek és az idegen is, aki táborod közepette van, favágótól vízmerítőig, hogy belépjetek az Örökkévaló, a te Istened szövetségébe”.

Az, aki ezt a szövetséget Isten és a zsidók között összehozta, most meghal, de a maga a Szövetség él majd, mert a szerződő felek halhatatlanok. Isten önmaga él örökké, nekünk pedig a gyerekeink és az unokáink viszik tovább a szövetséget, mi rajtuk keresztül vagyunk halhatatlanok. Ezért mondja a szöveg itt, Mózes halálának kapujában, hogy „nem egyedül veletek kötöm én ezt a szövetséget és ezt az esküt”, hanem azzal is, „aki nincs itt velünk ma”. Aki nem ismerte Mózest személyesen. Aki akkor még meg sem született. Velünk.

A Tóra itt külön kitér ránk, beleír bennünket a történetbe, Mózes és nemzedéke utódaiként. A kezünkbe adja a hagyomány láncát. Végig mi voltunk a könyv rejtett főszereplője és ez csak most, az utolsó pillanatban derült ki.

Immár nekünk szólnak a nem sokkal későbbi mondatok, hogy „mert ez a parancsolat, melyet én neked parancsolok, nem elérhetetlen számodra és nincs távol az „nem az égben van az”. Nincs távol tőlünk ez az egész, direkt és név szerint nekünk írták.

Erről beszél az a talmudi történet is, amely a „nem az égben van” – félmondatát idézi. Egyszer a rabbik azon veszekedtek, hogy egy üst tiszta, használható-e vagy sem. A többség szerint nem volt az, Rabbi Eliézer volt az egyetlen, aki mást mondott. Amikor kifogyott az érvekből, csodákat csinált, hogy látni lehessen, vele van az Örökkévaló. Amikor ezek a csodák sem hatották meg a többieket, közvetlenül kérte az égi hang beavatkozását, amely kinyilatkoztatta, hogy rabbi Eliézernek mindenben igaza van. Rabbi Jósua pedig – lélegzetelállító szemtelenséggel – a Tórát, a mostani hetiszakaszt idézte tulajdonképpen magának a Jóistennek: hogy „nem az égben van” a Törvény, vagyis az Örökkévaló véleménye nem fontos vallásjogi kérdésekben, azokat a mi dolgunk eldönteni, mivel nem az angyalainak, hanem nekünk adta a Tórát.

Isten pedig elnevette magát a zsidói szemtelenségén a Talmud szerint és azt dörmögte, hogy „legyőztek a fiaim”.

Ez a nevetés, Isten nevetése visszhangzik máig a zsidó történelemben, ez a nevetés az emberi kreativitás megszentelése. Nekünk adatott a Tóra, nekünk kell értelmeznünk a saját viszonyaink között, nekünk kell megtalálnunk azt, amit éppen nekünk tanít. Ott állunk mind most is, Mózes elköszönő beszédének helyszínén, a nemzedékváltás helyszínén és fölöttünk visszhangzik, amíg csak el nem jön a Messiás, Isten megbocsátó és elismerő nevetése,

Vasárnap este újra fordul az idő, megkezdődik a zsidó újév. 
Boldog új évet és Jó szombatot kívánunk!