Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (86. rész) – Zongoraművésznők

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Sorozatom folytatásában három, az OMIKE Művészakció idején ifjú zongoraművésznőt mutatok be. Azonos időben, 1920-1921-ben születtek, a zeneművészi indulásuk minden különbség ellenére hasonlónak mondható. A pályájukat azután nagyon is eltérő út jellemezte.

Benedikt Klára (1921-1995)

1931-ben az Újság beszámolt arról, hogy zenei estet rendeztek a Zeneakadémiai Főiskola nagytermében a magánalkalmazott munkanélküliek megsegítésére. A műsorban közreműködött egy tízéves zongorista kislány, Benedikt Klára.

Fodor Ernő zeneiskolájának növendéke volt, ottani fellépéseinek egyikéről így számolt be az iskola évkönyve, 1935-ben:

„Benedikt Klára kiváló tehetség. Sokat vártunk tőle, a jelek szerint, nemhiába. Júniusban részt vett a bécsi nemzetközi zenei versenyeken. A fiatalkorúak csoportjában ő lett az első győztes.”

A dicsérő szavakat az újságok megismételték a következő évek vizsgahangversenyeiről és önálló zongoraestjeiről beszámolva.

1940 májusában, mint a Zeneakadémia „kivételes tehetségű” növendékéről írt a 8 órai Újság. A következő években több önálló és sikert arató hangversenyestje volt.

Az OMIKE Művészakcióban először 1941 márciusában játszott egy Beethoven esten, majd 1942 februárjában Fehér Pál operaénekes hangversenyén zongorázott.

A holokausztot, 1944 végén a budapesti „nemzetközi gettó”-ban vészelte át.

A háborút követően az első hír 1945 augusztusában jelent meg róla, miszerint romániai hangverseny-körútra indult. Sokszor lépett fel ezt követően itthon és nagyon kedvező volt ezek fogadtatása.

1947-ben férjhez megy Galsay Ervin operaénekeshez, akivel sokszor léptek fel együtt. A hangversenypódiumok és a Magyar Rádió egyre ritkuló szereplője volt. 1957 után teljesen eltűnik a hírekből. A Kozma-utcai temetőben található sírja szerint 1995-ben hunyt el.

Schneider Hedvig /Hédy, Hédi/ (1920-1992)

Budapesten született 1920. szeptember 21-én. Neve először 1935-1936-ban tűnt fel a Zeneakadémia növendékhangversenyein. A nem túl sűrűn megjelenő kritikák jók. Így írt például az Újság 1938 márciusában:

„Bachmann Géza és Schneider Hedvig pompás dologi felkészültséggel, stílusosan, intelligensen szólaltatták meg Brahms d-moll hegedű-zongora szonátáját, a mű minden szépségét maradéktalanul érvényre juttatva.”

1941 áprilisában játszott először a fiatal tehetségek estjén, majd egy évvel később Ribáry Géza (a Művészakció valóságos vezetője) emlékestjén.

1943 végén bukkant még fel a neve, amikor részt vett a Gutenberg-társaság zenekarának jubileumi hangversenyén.

1945 júniusában hangversenyezik újból, majd 1946 decemberében a Magyar Nemzet tudósított arról, hogy Schneider Hedvig első díjat nyert a párizsi nemzetközi zenei versenyen. (Ekkor már Berkovits Tibor hegedűművész felesége.) A nagydíj elnyerése után számos külföldi hangversenykörúton szerepelt, főleg briliáns technikájával és stílusismeretével aratott sikereket. Az itthoni kritikák vegyesek voltak.

1955-ben részt vett az Irodalmi Újságban folyó vitában, amely a hazai előadóművészet gondjairól szólt. Hozzászólása címe – Pódiumot! – elárulja, hogy milyen nehézségekkel küzdött, mint szólista előadóművész.

1957-ben hagyták el az országot férjével együtt. Hollandiában telepedtek le és ott folytatták zenei pályájukat. 1970.ben mindketten felléptek Magyarországon is. Halála egyes adatok szerint 1992-ben következett be, Hollandiában.

Varjas Anna (1921-1999)

Az első hír Varjas Annáról hasonló kortársaiéhoz. Tudósítás jelent meg a Zeneművészeti Főiskola növendékhangversenyéről, felemlítve az ő szereplését is. „Debussyt játszott színes szépcsengésű zongorahanggal” – írta a Pesti Hírlap 1935 májusában. A Főiskolán1938 és 1941 között Faragó György és Weiner Leó növendéke volt, 1941-től 1944-ig a Goldmark Zeneiskolában Kadosa Pálnál tanult zeneszerzést és zongorát.

1942 márciusában lépett fel az OMIKE Művészakció Mozart hangversenyén. Ahogy a Magyar Nemzet írta: „a széphangú és könnyedén játszó Varjas Anna derekasan helytállt”.

A holokauszt alatt megjárta a ravensbrücki és a sachenhauseni koncentrációs táborokat.

1946 és 1949 között ismét a Zeneakadémián tanul, miközben már hangversenyezett. Az 1949-es varsói Chopin Versenyen a lengyel kormány különdíját nyerte el.

Petri Endrével kétzongorás kamarazenei előadásokban szerepelt. Nevéhez számos magyar zenemű bemutatása - többek közt Horusitzky Zoltán kétzongorás szonátájának rádiós premierje - fűződik. Az ötvenes évek elején tanított a szegedi konzervatóriumban, majd 1953-tól a Fővárosi Zeneiskolában, végül 1976-tól a Gödöllői Állami Zeneiskolában.1999 decemberében 79 évesen hunyt el.

A Parlandó 2011. 2. számában Esztó Zsuzsa emlékezett rá ekképpen: „Egészen véletlenül, baráti hívásra, meghallgattam egy zeneiskolában tartott előadását. Amiket mondott, eleinte szokatlan volt, de valahogy mégis izgalmas. Hívására ettől a naptól kezdve évekig minden péntek délután a lakásá voltam, ahol tanította mutatta módszerét. Hamarosan kiderült számomra, hogy ez a játékmód kísértetiesen hasonlít arra a technikára, amivel a fiatal Liszt Ferenc zongorázott.”

Képek:

1.) Film Színház Irodalom, 1942. 1.
2.) Fényszóró, 1946. 18.
3.) Film Színház Irodalom 1941. 1.
4.) Színház 1946. december
5.) Igazolványkép, Magántulajdonban
6.) Képes Világ, 1949.