Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (81. rész) – Galsay Ervin

2021. Szeptember 30. / 14:07


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (81. rész) – Galsay Ervin

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Volt egy operaénekes, aki pályáját a Goldmark-terem kis színpadán kezdte. Ő Galsay Ervin volt. Így vallott erről az Új Élet -ben, az OMIKE Művészakciónak szentelt 1972-es összeállításban:

Galsay Ervin Operaélet 1992 (002).jpg

„Első fellépésem az OMIKÉ-ben 1942. október 19-én volt a Rigoletto Ceprano gróf szerepében. Akkor még 19 éves kezdő voltam, dr. László Gézánál végeztem énektanulmányaimat. Jelentkeztem dr. Ribáry Gézánál, aki Komor Vilmossal meghallgattatott és így kaptam meg életem első szerepét – Mert akkor vallásom miatt más színpadra nem is gondolhattam. Egész életemben hálával gondolok Komor Vilmosra, aki a próbán félrehívott és figyelmeztetett: vigyázzak a tiszta szövegkiejtésemre, mert az, aki ötpengős helyen hátul ül, az is kell, hogy megértse a színész szavait. […] De hálával gondolok Ernster Dezsőre is. 1943-ban az Aidában reám osztották a király szerepét. A főpapot Ernster Dezső alakította. Az egyik próbán Ernster észrevette, hogy elkeseredetten nézek magam elé. Megkérdezte, hol szorít a cipő? Én megmondtam, félek a fellépéstől, hiszen utánam közvetlenül Ernster lép a színpadra és a ki a főpap áriáját tőle hallja, az már nem is fog az előtte éneklő kezdő énekesre emlékezni. Ernster megveregette a vállamat és így szólt: ’Majd lesz valahogy, nem kell félni.’”

Galsay (helyenként Galsai) Ervin Budapesten született 1923-ban.

Első színpadi fellépése a Goldmark-teremben, 1942-ben valójában egy kis szerep volt a Bajazzok ban, és ezt követte az interjúban szereplő Rigoletto előadása, majd egy újabb kis szerep a Pillangó kisasszony ban. A továbbiakban 1942 és 1944 között énekelt a Hoffmann meséi ben, a Traviata ban, A windsori víg nők ben, a Figaró lakodalmá ban, a Sába királynőjé ben, a Faust ban.

Galsaynak a háborút követő első ideire így emlékezett Katona Ferenc 1977 novemberében, az Új Élet-ben:

„A nagy és kényszerű kalandban, a munkaszolgálatban a szerencse és az énekelni tudás segítette. A háború után előimádkozó volt a Csáky utcában, karénekes a Dohány utcai templomban.”

Gallsay Ervin Szivárvány 1946 (002).jpg

Neve újólag 1946 májusában tűnt fel először a Magyar Nemzet hangverseny-beszámolójában: „Galsay Ervin melegen zengő hangon tolmácsolta az Anyegin-részleteket, az Igor-áriában pedig tömör orgánuma, ízléses kifejezése és muzikalitása reményt jelent arra, hogy opera színpadunk e műfajban gazdagodik”.

Tagja volt a fiatal énekesek által létrehozott Budapesti Kamaraopera társulatának. 1946 szeptemberében Tóth Aladár szerződtette az Operaházhoz, ezzel párhuzamosan 1948-ig a Zeneakadémia kistermében működő Vígopera társulatában is énekelt.

1947-ben a Színház megfogalmazása szerint a „megifjodott Sevillai borbély” operai előadásában egyik kedvenc szerepét, Doktor Bartolot énekelte. Ez a szerep annyira hozzánőt, hogy évekkel később, 1959-ben az ezredik operaházi fellépésének ünneplésekor, egyben e szerep százhuszonötödik megformálását is ünnepelte.

Galsay E_Sevillai_Várkonyi foto_Opera Archivum (002).jpg

Feleségül vette Benedikt Klára zongoraművésznőt, aki szintén résztvevője volt az OMIKE Művészakciónak.

Híres volt memóriájáról és arról, hogy egy-egy szerepet órák alatt tanult meg. Ez képessé tette virtuóz „beugrások"-ra. Ezen kívül rendelkezett énekesi virtuozitással is, csodálatosan énekelte Bartolo hadaróáriáját, vagy a Don Pasquale nehéz kettősét. Volt még egy „szerepe”: ő volt az Operaház élő statisztikusa, számítógépe. Feljegyzéseiben ott őrzött mindent művésztársai fellépéseiről.

Galsay fortepan (002).jpg

1992 márciusában, az Operaélet- ben így emlékezett utolsó éveiről Várnai Péter:

„… a hetvenes évek elején az alattomos diabetes döntő támadásra indult szervezete ellen, meggyengítve látását, megmérgezve egy sebet a bal lábán (végül amputálni kellett), akkor is a zenének, a zenében élt. Hosszú, hónapokig tartó agóniája alatt egyfajta zenei révületben élt. Szobájában a magnótekercsek, a lemezek szinte állandóan szóltak. […] 1976. december 15-én váltotta meg a halál szenvedéseitől. Mindössze 53 éves volt.

Képek:

1.) Operaélet, 1992
2.) Szivárvány, 1946. október 19
3.) Bartolo a Sevillai borbélyban. Várkonyi fotó, Magyar állami Operaház Emlékgyűjteménye
4.) Fortepan 1964, 173865, Adományozó: Kotnyek Antal

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma volna 65 éves Leia hercegnő, az igazságkereső lázadó
Zsidó világ
Zsidó politikai stratégiák a modern világban

Kommentek