E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt a Művészakcióban, 1939-1944 között fellépő, kiállító szereplők közül. Most az eddigiektől eltérő módon az OMIKE 1910 és 1939 közötti elnökeit mutatom be.
Hevesi Simon (1868–1943)
Hevesi Simon 1868. március 22-én született Aszódon. 1894-ben
végezte el az Országos Rabbiképző Intézetet, előbb kassai, majd lugosi főrabbi
volt. 1905-ben került Pestre. 1927-ben a Pesti Izraelita Hitközség akkori
vezetősége őt kívánta jelöltetni a felsőház tagságára, de az elektorok Lőw
Immánuel szegedi főrabbit választották meg. Ezt követően a hitélet terén
kifejtett munkásságát azzal jutalmazta meg a Pesti Izraelita Hitközség, hogy
vezető főrabbinak nevezte ki. Kiváló hitszónok volt. Tudományos és ünnepi
cikkei, vallásbölcseleti tanulmányai részben magyar, részben héber nyelven
jelentek meg.
1908 júliusában ő hirdetett programot egy új magyar-zsidó kulturális egyesület létrehozására. Az Egyenlőség ben megjelent programalkotó írás a következő gondolatokkal indított:
„Magyar Zsidó Közművelődési Egyesület. Még nincsen… Fájdalom, a magyar zsidóság még nem szedte annyira össze szellemi és erkölcsi erejét, hogy megalkotta volna! De, ami nincs, még lehet. És kell lennie!”
Hevesi részletezi azokat a gondokat, amelyek – megítélése szerint – sürgetik valamilyen terápia megalkotását. A megoldás szerinte egy olyan országos szervezet létrehozása, amelyben részt vesz „a magyar zsidóság színe-java”, és amely együttműködik a helyi felekezeti szervezetekkel. Hevesi programot hirdet megoldási javaslattal, és jelszót fogalmaz meg a cikke végén:
„Elérkezett az ideje annak, hogy megalkossuk a Zsidó Közművelődési Egyesületet, melynek föladata leend a vallásos és hazafias szellem ápolása által a magyar zsidóságot megerősíteni, annak kulturális intézményeit fölkarolni és megvédeni.”
Az OMIKE alakuló ülését 1909. március 21-én tartották a PIH nagytermében. Már az előkészítő munka során egyértelművé vált, hogy az egyesületnek két vezetője lesz, egy világi és egy vallási: Herzog Mór Lipót elnök és Hevesi Simon egyházi társelnök.
Az OMIKE kezdeti éveiben Hevesi rendkívüli aktivitással vett részt az Egyesület életében, programjaiban. Így szerepet vállalt az első nagy program szervezésben, amelynek eredményeként 1909-től rengeteg felolvasó estet tartottak. Ezeken maga is sokszor fellépett.
1913 őszén Hevesi Simon újra fogalmazta az OMIKE küldetését a Múlt és Jövő hasábjain. Többek között így írt:
„A zsidóságot, mint kultúrfogalmat akarjuk bevezetni, meg akarjuk építeni prófétáink, bölcselőink, mestereink tanításaiból, ősi irodalmunk márvány- és gránitaknáiból a művelt zsidóság eszmetemplomát, mely a gondolatvilág, a hűség, a szeretet, a megéledés és az élet centruma legyen! Ez a törekvése az OMIKE-nek.”
Az első világháborút követően is megmaradt az OMIKE egyházi társelnökének. Többek között része volt (fiával Hevesi Ferenccel együtt) az OMIKÉ-n belül szerveződő Hitvédelmi Szövetség 1931-es létrehozásában.
1938-ban, a készülő zsidótörvények árnyékában az OMIKE megünnepelte Hevesi Simon 70. születésnapját. Ehhez kapcsolódóan ő maga írta le az Egyenlőség ben a legfontosabb mondatot:
„Ha visszatekintek életem útjára, úgy érzem, méltó maradtam ahhoz a honpolgári jogkörhöz, melyet magyar hazám törvényhozása a dicsőséges emlékű legnagyobb magyar államférfiak és lángszellemű országnagyok sugallatára nekem megadott, és azt vallom emelt fővel: van jogom ahhoz, hogy aki mint magyar hazának szabad fia születtem, ne haljak meg mint jogfosztott, hazátlan rabszolga!”
1943-ban hunyt el, utódja az OMIKÉ-ben fia, Hevesi Ferenc lett.
Herzog Mór Lipót csetei, báró (1869–1934)
Üzletember, műgyűjtő. Az OMIKE első világi elnöke 1910–1921 között. A család, köztük maga is jelentős szerepet vitt a magyar gazdaság kiépítésében. A Herzog bankház a Kohner cég mellett a legnagyobb magánbankok közé tartozott.
A gazdasági életben való szerepei mellett Herzog Mór Lipót egyike volt a legnevezetesebb magyar műgyűjtőknek. Gyűjteménye festményekből, elefántcsont metszetekből és arany műtárgyakból állt.
1920-ban családjával együtt kikeresztelkedett, csakúgy, mint a báróságot nyert zsidó nemesek döntő többsége. Talán ezzel függött össze, hogy 1921-ben lemondott az OMIKE elnöki tisztségéről. Meg kell jegyezni, hogy elnökségi tevékenységéről utalás – eltekintve egysoros hírekről, amelyek egy-egy megnyitón, vagy más alkalommal elhangzott beszédéről számoltak be - nem nagyon található.
Baracs Marcell (1865–1933)
Ügyvéd, jogi író, ismert bűnügyi védő. 1920 után az Ügyvédi Kamara elnökhelyettese. Jogászi pályájával párhuzamosan részt vett a neológ hitközségi életben, amelyben vezető szerepet játszott, továbbá a főváros közigazgatási és politikai életében is aktív volt. A Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőségi tagja (1899-től), ügyésze (1905-től), elnökhelyettese (1920–1924), örökös tiszteletbeli tagja. Harcos politikus volt, a
demokrácia híve, kitűnő szónok. 1927-től országgyűlési képviselő volt, a
főváros északi kerületében kapott mandátumot az akkori egyesült balpárt
listáján. A numerus clausus ellen elmondott képviselőházi beszéde példája volt
a komoly felépítésű parlamenti szónoklatnak.
Az OMIKE második elnöke volt 1921–1926 között. Baracs Marcell programadó beszéde nem tartalmazott komoly elemzést az egyesület addigi tevékenységéről, és nem ígért jelentősebb változásokat az OMIKE életében. Inkább az általános megfogalmazások jellemezték, mint például az alábbi, amely az Egyenlőség 1921. novemberi számában jelent meg.
„A mi eszménk a nemzeti léthez és a zsidó hithez való ragaszkodás és az egyetemes fejlődés és haladás eszméi. […] A mi hazafiságunk a szülőföldnek, anyanyelvünknek szeretete. […] A mi egyesületünk is, mint tizenkét évi működése bizonyítja, zsidó hittel becsületes magyar munkát végez, amikor szellemi és anyagi eszközökkel támogatja a zsidó ifjúságot, hogy nevelődjék tisztességben, hazaszeretetben, hogy legyen belőle jó magyar, hithű zsidó és becsületes ember, a hazának hasznos polgára, hitének buzgó követője, az emberi közösségnek méltó tagja…”
1925 májusában az OMIKE díszgyűlésen ünnepelte elnökét annak 60. születésnapján; a vezetőség és a résztvevők tisztelegtek Baracs Marcell előtt. Egy évvel később Baracs távozott az elnöki székből. Nincs adat arra, hogy bármiféle további szerepe lett volna az Egyesületben. Az OMIKE első húsz évét leíró, 1929-ben megjelent dolgozatában Weiller Ernő, aki mindhárom elnök jobbkezeként tevékenykedett, a következőképpen emlékezik Baracs Marcellre:
„Az ő nevéhez és fáradhatatlan munkájához fűződik az OMIKE reneszánsza, és éppen ezért ezen érdemek elismeréséül távozása alkalmával az OMIKE örökös díszelnökévé választotta meg.”
Buday-Golberger Leó (1878 – 1945)
Buday-Goldberger Leó a magyar
textilipar egyik nevezetes vezetője, aki a 20. század első évtizedeiben igen
nagy szerepet vállalt az iparág korszerűsítésében. Az 1785-ben alapított
Goldberger-gyár elnök-vezérigazgatója, a Gyáriparosok Országos Szövetségének
(GYOSZ) igazgatója, a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének elnöke, a
Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa,
1935-től felsőházi tag.
Életéről, munkásságáról és
tragikus haláláról 2014-ben jelent meg egy fontos könyv. (Guba Ildikó: „A halál
nem program”, Buday-Goldberger Leó élete. Óbudai Múzeum, 2014.) A könyvben –
érthetően – kevés szó esett az OMIKÉ-ben betöltött korszakos szerepéről.
Az OMIKE közgyűlése 1926-ban
Buday-Goldberger Leót választotta - sorrendben harmadik világi elnökévé.
Korábban is szerepet vállalt az Egyesület vezetésében, mivel 1924-től az OMIKE
Mensa (az OMIKE 1911-ben alapított diákétkezője: „Mensa Academica”) elnöke
volt. Az új elnök, akinek székfoglalóját az Egyenlőség
ismertette 1926 decemberében (az itt idézettnél persze hosszabban) nagyon
határozottan jelölte ki az OMIKE küldetését:
„Mi, akik tradíciónkat és a
régi hithez való hűséget megőrizve, hivatva vagyunk magyar kultúrát
terjeszteni, tesszük azt elsősorban abból a nézőpontból, hogy a kultúra
elérésében anyagi eszközökkel kell segédkezet nyújtani ott, ahol a létért való
küzdelem anyagi válságba sodorta az illetőket.
Ennek következtében a
jótékonyságnak gyakorlása nálunk csak másodrangú közvetett feladat. Mivel mi
még a mindennapi kenyér nyújtásakor, a tandíjak fizetésekor, a gyermekek
nyaraltatásakor, az iparosok és tanoncok otthonának létesítésekor, diákjaink
otthonának felállításakor, valamint az orvosi kezelés és a könyvtár
használatának nyújtásakor mindezt abból a célból tesszük, hogy védettjeink
segítségével képesek legyünk zsidó magyar kultúrát terjeszteni.”
Mint ezekben az években oly
sokszor, az OMIKE diákotthonának megnyitásakor, 1932 decemberében is beszédet
mondott. Néhány, az ő beszédjeire jellemző mondatot az Újság idézett:
„Egy olyan időben – mondotta
beszédében – amikor általában ellentéteket keresnek és találnak, mi az
ifjúságnak, a következő nemzedéknek a megértés és az igazi humanizmus szellemét
akarjuk bemutatni. Érthetővé akarjuk tenni a számukra, hogy ha a felekezetek
egymás között különbséget tesznek is, a legfőbb ige mégiscsak az, hogy egyetlen
egy az Isten és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”
Néhány évvel később Buday-Goldberger
Leó vállára nehezedett a gazdasági világválság hatására létrejött, az OMIKE-t
érintő pénzügyi válság megoldása. Ő a megoldás egy részét abban találta meg,
hogy óriási mennyiségű személyes levélben kereste meg üzletfeleit, ismerőseit,
barátait, gyorssegélyt kérve az OMIKE programjaihoz és fennmaradásához. Az évek
folyamán szükségszerűen változott a pénzkérés indoklása. Így például 1932-ben a
zsidó egyetemi hallgatók tandíj- és szigorlati segélyének megteremtése volt a
cél, míg 1937–1938-ban a Mensa, valamint a Diákotthon fenntartására igényelt
támogatást a reménybeli zsidó adományozóktól. (A megmaradt köszönő levelek és
elszámolások szerint javarészt teljesítették kéréseit.)
Az OMIKE élén Buday-Goldberger
mindvégig komoly ellenfelének tekintette a cionista kezdeményezéseket. 1937
januárjában ezt írta az Egyenlőségben:
„Mint mondottam az egyetemi ifjúság körében, melynek gondozását
élethivatásomnak tekintem, nem engedem meghonosodni a cionista és így
nemzetellenes eszméket …"
1937 novemberében ott volt azon
a szűkkörű audiencián, amelyen a hazai zsidóság néhány vezetője (rajta kívül
Stern Samu, Láng Lajos és Vida Jenő) Horthyt próbálta lebeszélni a készülő
zsidótörvények támogatásáról.
1939. május 24-én
Buday-Goldberger Leó levelet írt az OMIKE Elnökségének, amelyben – nem tudni,
hogy váratlanul-e, vagy sem – a következőket közölte:
„Régen elhatározott szándékom volt,
tekintettel a változott viszonyokra az intézmény elnökségétől visszalépni, és
mint az ügyeink szerény közkatonája részemet a munkából kivenni.”
Hogy mi volt az indoka a
lemondásra, nem világos. Talán az általános helyzet, a két zsidótörvény okozta
elkeseredés nyomán döntött így. Talán felelősnek érezte magát tiltakozásaik eredménytelensége,
netalán önáltató magatartásuk miatt. Talán az 1938-as „győri program” nyomán
vállalataira kivetett sarc tette lehetetlenné, hogy a továbbiakban mecénásként
jelen legyen az egyesület életében. Ugyanakkor, amint 1939 októberében az OMIKE
felhívással fordult a zsidó magyar társadalomhoz, meghirdetve a Művészakció
programját, lemondása ellenére Buday-Goldberger Leó is ott volt az azt aláíró
vezetők között.
A fennmaradt levelezésből
világosan kiderült, hogy Buday-Goldberger még 1942-ben is cselekvően részt
vállalt az OMIKE javára szánt adományok gyűjtésében és így része volt a
Művészakció működésének biztosításában.
A Gestapo 1944-ben elhurcolta.
Egy évet töltött Mauthausenben. Visszaemlékezések szerint a rabság alatt nem a
legszebb arcát mutatta rabtársai számára, nem akarván tudomásul venni
helyzetét. A tábor felszabadulásakor, 1945. május 5-én, a kiosztott élelmiszer
mennyiségének nem bírt ellenállni és lényegében felfalta azt. Legyengült
szervezete nem bírta el a hirtelen jött terhelést, megbetegedett és a tábor
felszabadulásának napján meghalt.
Képek:
1.) Hevesi Simon főrabbi fotóportréja. MILEV
2.) Hevesi Simon. Csillag István bronzplakettje. Szerepelt az
OMIKE 4. képzőművészeti kiállításán. MILEV
3.) Herzog Mór Lípót. Képes Pesti Hírlap, 1934.
4.) A Herzog család. www.magyarzsido.hu
5.) Baracs Marcell az OMIKE második elnöke. MILEV
6.) Guba Ildikó: „A halál nem program”, Buday-Goldberger Leó élete. Óbudai
Múzeum, 2014.
7.) Glatter Gyula: Buday-Goldberger Leo portréja Magyar
Textilipari Gyűjtemény