Osztozunk a részvétben, sok erőt kívánunk a gyászolóknak testben és lélekben

2021. Augusztus 16. / 07:17


Osztozunk a részvétben, sok erőt kívánunk a gyászolóknak testben és lélekben

Nyolc ember értelmetlen halálát követelte az a buszbaleset, amely tegnap hajnalban történt az M7-es autópályán. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak, és reménykedik a súlyos sérültek mielőbbi felépülésében. 


– Az Örökkévaló adta, az Örökkévaló elvette, legyen áldott az Ő neve! – ezt a bibliai mondatot gyakran idézik a zsidó világban, holott azok, akiket valamelyik közeli hozzátartozójuk halálával pótolhatatlan és tragikus veszteség ért, bizonyára nehezen békélnek meg vele. 

Miért is kellene áldást mondani akkor, amikor az Örökkévaló elvett tőlünk valakit, akit szerettünk? Miért kellene áldást mondanunk egy olyan tragédia után, amely nyolc embertársunk életét követelte?

A Misna, azaz a zsidóság szóbeli tana magyarázatképpen erre azt mondja: mert írva van, hogy szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet az egész szíveddel, az egész lelkeddel és az egész erőddel. Igen, a szívük és lelkük minden erejére szükségük van most azoknak, akik tegnap óta  gyászolnak. A Mazsihisz is osztozik a fájdalomban, a részvétben és a gyászban – s mivel ősi vallásunk szerint kötelesek vagyunk áldást mondani a rosszra éppúgy, mint a jóra, hát áldást, de egyúttal vigasztalást is mondunk. 

Az Örökkévaló bölcsessége és szeretete kimeríthetetlen, ez az oka annak, hogy még a legnagyobb tragédiák után is képesek vagyunk felállni és továbbmenni a számunkra kijelölt úton. Hiszen nem vagyunk egyedül és összefogunk a bajban, miképpen összefogott egymással az első emberpár, Ádám és Éva. Az első ember halálos bűnt követett el azáltal, hogy evett a  jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből, és mégsem halt meg. Miért kímélte meg Ádám életét az Örökkévaló? A Misna erre azt a szépséges választ adja: mert az Örökkévaló nem hagyhatta, hogy Éva magára maradjon a bajban. 

Tegnap sok élet tört derékba, tehát sokan vannak a gyászolók, de erősítse szívüket és lelküket a tudat, hogy gyászukban nincsenek egyedül: sokan vannak ebben az országban azok is, akik nem hagyják, hogy magukra maradjanak a bajban.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
A nácik ma 80 éve szállták meg Magyarországot
Élet + forma
Új „Szarvasos” zsidó film Amerikában
2024. Február 09. / 13:56

Új „Szarvasos” zsidó film Amerikában