Huszonhárom évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el a bori munkatábort Radnóti Miklóssal együtt megjárt, majd Izrael megszületésekor Palesztinában élt Kardos G. György (1925-1997) író, újságíró, dramaturg. Fő műve, az Avraham Bogatir hét napja című regénye – amelyet később trilógiává bővített – a XX. századi magyar próza kiemelkedő alkotása.
Nem volt olyan sürgős neki a világhír – jegyezhetnénk meg a rá oly jellemző, szarkasztikus humorral, hiszen Kardos G. György már jócskán elmúlt negyven éves, amikor az Avraham Bogatir hét napja című, máig leghíresebb könyve 1968-ban megjelent. Azt mondják, beszélgetni, társalogni és anekdotázni jobban szeretett, mint írni, mert az írás magányos műfaj, ő pedig társaságban érezte magát a legjobban.
Márpedig egészen fiatalon jó társaságba került: 18-19 évesen Radnóti Miklóssal együtt a bori lágerekbe kerül, majd egy lendülettel csatlakozik a táborokat felszabadító partizánokhoz. A Balkánról a Közel-Keletre vezet az útja: 1947-ben még Palesztinába érkezik, de 1951-ben már Izraelből jön haza, és elmerül a magyar „proletárlétben”. Hihetetlen belegondolni, hogy milyen remek történetekkel szórakoztathatta azokat a kőműveseket, akikkel együt dolgozott… Nem csoda, hogy nem sietős neki az írás, van neki jobb dolga is: mesélni, nevettetni, adomázni.
Két évtized is eltelik, mire megírja palesztinai élményeit, ami azonban a bori lágereket illeti: az ottani szenvedéseit nem veti papírra. Állítólag túl tragikusnak érezte a témát ahhoz, hogy a maga ironikusan tragikomikus stílusában ábrázolja – mindenesetre talán jobb is így. Elvégre a bori lágert mi, magyar olvasók most már örökre Radnótival kapcsoljuk össze, míg Izrael megszületését Kardos G. György örökösen nevetésre álló szemével látjuk.
Emlékéből fakadjon áldás!
(Fotó: MTI)