Grósz Andor: Keleti Ágnes a megtörhetetlenség jelképévé vált

Csütörtökön a Kozma utcai temetőben rokonok, ismerősök, tisztelők és sportbarátok vettek végső búcsút Keleti Ágnestől, a Nemzet sportolójától, Budapest díszpolgárától, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság érdeméremének tulajdonosától. A temetés elején dr. Nógrádi Gergely főkántor vezetésével elhangzott a magyar és izraeli himnusz, majd dr. Verő Tamás főrabbi mondott imát. A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak a világhírű tornásznőtől, aki ezen a napon töltötte volna be 104. életévét.

„Mi, magyar zsidók gyászolunk, mert távozott közülünk egy családanya, egy igazi jiddise mame, egy holokauszt-túlélő, távozott a zsidóság bajnoka, nemzetek, nemzedékek hőse, egész generációk példaképe.” – Fogalmazott búcsúbeszédében az összesen tíz olimpiai érmet, öt aranyat, három ezüstöt és két bronzot szerző, világbajnok, negyvenhatszoros magyar bajnok tornászra, Keleti Ágnesre emlékezve Prof Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

Az alábbiakban a Mazsihisz elnökének teljes beszédét olvashatják. 

Kedves gyászoló család, hittestvéreim, hölgyeim és uraim!

Fotó: Ritter Doron

Hadd kezdjem egy személyes vallomással! 

Az a nem könnyű feladatom, hogy a magyarországi zsidóság nevében búcsút vegyek Keleti Ágnestől, de be kell vallanom: ennek a szomorú kötelességnek csak nagyon nehéz szívvel tudok eleget tenni. Hiszen egész eddigi életemben azt gondoltam, hogy a mi legyőzhetetlen bajnokunk nem halhat meg.

Még csak gyermek voltam, amikor Keleti Ágnes már világbajnok, valamint ötszörös olimpiai bajnok volt, és nem mellesleg 1952-ben és 1956-ban nyert még öt olimpiai érmet. Egész életemben csodáltam egyéniségét, és nemcsak a világraszóló sportsikerekért, hanem azért is, mert az én szememben ő volt a magyar zsidóság bátor, nevetős arca, aki mindig kiállt magáért, az ügyért, amit képviselt, és aki soha nem adta fel.

Olyan zsidó nő volt, akinek az archetípusát a Tanachban, a héber Bibliában is megtaláljuk a példaszerű tetteket végrehajtó hősnők között. Ez az oka annak, hogy számomra Keleti Ágnes: nem halhatott meg.

Testben távozott, de itt marad velünk a szülőhazájában, Magyarországon, és ott lesz izraeli testvéreink között második hazájában, a Szentföldön. Mert ma nemcsak Magyarország gyászolja a nemzet sportolóját, hanem a Zsidó Állam is, amely Keleti Ágnest szintén méltán vallja a magáénak.

És Magyarországon belül mélyen gyászol maga a magyar zsidóság is, az a közösség, amely Keleti Ágnest adta a világnak. Azt a csodálatos lelkű zsidó nőt, aki azt vallotta, hogy a siker egyik titka nem más, mint a szerénység. Aki azt üzente a fiatalságnak: ha jók és becsületesek lesztek, akkor a világ szép lesz. 

Mi, magyar zsidók gyászolunk, mert távozott közülünk egy családanya, egy igazi jiddise mame, egy holokauszt-túlélő, távozott a zsidóság bajnoka, nemzetek, nemzedékek hőse, egész generációk példaképe.

Tisztelt gyászoló gyülekezet!

Nézzék el nekem, hogy nem búcsúzom tehát Keleti Ágnestől, hanem a koporsója előtt állva meghajtom fejem, és egyszerűen csak annyit mondok: köszönöm.

Köszönöm neki, hogy soha nem vállalta az áldozat szerepét, hanem a született győztesek mosolyával nézett a vesztére törő világra.

Köszönöm neki, hogy soha nem tört meg, és ezzel szimbólummá vált: a megtörhetetlenség jelképévé.

Köszönöm neki, hogy itt volt közötünk, és a nevetős orcájával azt üzente nekünk: még a legnagyobb tragédiák és veszteségek után is újra lehet kezdeni az életet.

Keleti Ágnes a saját életútjával bizonyította be, hogy nemcsak föl lehet, de föl is kell állnunk a padlóról, és minden megtöretés után meg kell maradnunk annak, aminek születtünk: embernek és magyar zsidónak.

Engedjék meg, hogy a Tóra szavaival fejezzem be, annál is inkább, mert Keleti Ágnes temetésének hetében csodálatos módon éppen azt a hetiszakaszt olvassuk, amelyben Jákob megemlékezik szeretett felesége, Ráhel haláláról, majd megtér őseihez. Aminek most azért van különös jelentősége, mert Keleti Ágnesnek is Ráhel volt a héber neve.

A mostani hetiszakaszban Jákob ezt mondja: elhalt mellőlem Ráhel Kánaán országában, és eltemettem a Bet-Lehembe vezető úton.

Most mi is itt állunk szeretett halottunk, Ráhel koporsója előtt, és nem is búcsúzhatnánk tőle szebben, mint ahogyan a haldokló Jákob szólt az ő családjához: íme, én meghalok – de Isten veletek lesz…

Rachel Bat Avigdor! Zichrajno livroho!
Emléked legyen áldott!