Egy tragikus életű magyar-zsidó komikus – Kabos Gyulára emlékezünk

Egy rémes, bűbájos, elbűvölő köpcösen fontoskodó, akit megmenteni a vezérigazgató úr és a kis titkárnő megható románcát ezerszer újramesélő, két háború közötti magyar filmet, amelyet nélküle rég elfelejtettünk volna. A megtestesült, diadalmas, halhatatlan kisember, aki blődlikben, kedves ostobaságokban lett nagy és megrendítő jellemszínész. 1887. március 19-én született Budapesten.

A két világháború közötti magyar filmek annak ellenére népszerűek még ma is, hogy teljességgel nézhetetlenek: a jóképű ifjú, szánalmasan banális akadályok leküzdése után örökre karjába zárhatja kedvesét és persze az osztálykülönbségek is eltűnnek, felfelé: a sofőrről kiderül, hogy nagy ember, szép jövő vár rá, és aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak az igazgató urak és gépírólányok számára fenntartott külön celluloid-Édenkertben. Csak közben ott téblábol egy hadaró-dadogó szerencsétlen, mindig feltűnik, és ha feltűnik és pofát vág és kinyitja a száját, akkor azonnal hullámokban tör fel a röhögőgörcs és a szimpátia. 

Gondolták volna, hogy táncos-komikusként kezdte Szabadkán a régi, „történelmi” Magyarország utolsó éveiben és a boldog békeidőkben szerelmesek voltak belé a szabadkai lányok? Bizony, a 134 éve született Mester is volt valamikor fiatal, akkor, amikor az elmúlt század megszületett. Gózon Gyulával lakott egy hónapos szobában Szabadkán, rengeteget játszott, mindent, ami csak elékerült, és a két zsidófiú volt a város két legnagyobb celebritása akkortájt, a városi pletykák főszereplői. 

Aztán Szabadka után Várad következett, egy igazi, eleven nagyváros, mert az akkori Magyarország, amelynek utolsó órai rohamtempóban közeledtek már, amelynek a napjai meg voltak számlálva, még tele volt igazi nagyvárosokkal, amelyek még nem hagyták végleg magára a Trianon után szinte elárvuló Budapestet.

Itt, Váradon folytatták tovább a bohóckodást a fogadott színész-testvérek, amíg meg nem érkezett a magyar kabaré váradi indulása, zsidó édesapja, Nagy Endre és el nem ragadta magával Gózont Budapestre. Kabos rövid időre egyedül maradt, aztán megérkezett a szülővárosába, Pestre ő is még épp időben ahhoz, hogy itt érje már az első világháború kitörése huszonévesen – csupa izom, életre termett lakatos öccse tinédzserként ott is marad valahol, elnyeli az első irtózatos, globális tömegháború vértengere. 

Pesten nehezen csinál karriert, hosszú évekig tart a kapaszkodása, a vesztett világháború, a forradalmak éve és a berendezkedő Horthy-korszak első idejében: a legszebb pillanata talán az, amikor Csehov Cseresznyéskertjében drámai szerepet kap, az előretörő új világ képviselője. A megbénult, minden történelmi esélyét eljátszó, a világ színpadáról letűnő arisztokráciára a koporsó fedelét rácsukó, szegényparaszti ivadékból gazdag polgárrá váló, győztes, az igazságot képviselő és mégis visszataszító Lopahint. Ez már a nagy jellemszínész tragikus alakítása, ezúttal élesben, később majd ugyanez a fonákjáról mutatkozik meg.

A ’20-as évek nem az ő időszaka: színigazgatói ténykedése csődjének egyik okaként a hangosfilm berobbanását jelöli meg, amelyet szívből utál. Végül azonban régi, fiatalkori barátjával és egy harmadik Gyulával, Csortossal együtt kötélnek állnak egy bizonyos A lakáj című munka főszerepére, amely a mozikba már Hyppolit, a lakáj címmel kerül. 

A minden „felsőbb elváráshoz” és „társadalmi finomsághoz” félve alkalmazkodó, gazdagon is egyszerű, korlátolt kispolgár könnyes komédiája a film, amelyben ő, Kabos Gyuka robbantja ki a világtörténelem egyetlen igazi kispolgári forradalmát a korlátolt nagypolgári, álarisztokrata sznobság ellen, azzal a csatakiáltással, hogy „a hagymát is hagymával eszem”. Visszaállítja jogaiba a feltűrt ingujjú, jóízű vacsorázást, a kártyapartikat és győzelemre vezeti a diéta elleni lázadást. Ez a pillanat a mozitörténet egyik ünnepe, az öntudatos, harcos kispolgár és örömei megdicsőülése. Amíg az egyik kispolgár, a régi barát, Gózon Gyula megbukik vőlegényként (Köszönöm, hogy imádott), addig Kabos győz, győz ahányszor csak színrelép.

De azért egyszer még eljátssza a nyomorult kispolgár drámai kiszolgáltatottságának legnagyobb szerepét, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének Marmeladovját, vagyis „lekvár-emberét”, aki képtelen bármiféle gerinc, jellem kifejlesztésére, szegény és aki mégis a Raszkolnyikovot megváltó Szonya édesapja. A kispolgár tündöklése és bukása: tragédia és komédia Kabos Gyula párhuzamos alakításában. 

És az ezt követő rövid években Szabadka és Nagyvárad után újra az övé a dicsőség és a hírnév, immár egész Magyarországon. Pénze továbbra sincs, ezért dolgozik olyan rengeteget, ezért maradt ránk aránylag sok filmje, de ő az első számú sztárok egyike az országban, a magyar hangosfilm első éveinek Chaplinje a Meseautótól a Kölcsönkért kastélyig és a Lovagias ügyig, amely arról szól, hogy mindent még egy szegény kispolgárral sem lehet megcsinálni.

Ezt azonban már cáfolják a szorgalmas szélsőjobboldali tüntetők, a szorgosan zsidózó lapok és nem olyan sokára az első zsidótörvény is. Kabos Gyula először István fiát küldi Londonba, aztán ő maga is elindul Amerikába. 

És világossá válik, hogy tévedés azt mondanunk, mi lett volna a nagy magyar színész és írótehetségekből, ha nem itt születnek. Akkor nem ők lettek volna ugyanis. Nincs Kabos Gyula Király utca, Nagymező utca, Magyarország nélkül. Amerikában sikertelen és boldogtalan abban a két évben, amennyi még hátramarad a haláláig. 

Azt írtuk az elején, hogy ő is volt fiatal Szabadkán: valójában csak fiatal volt, 54 éves mindössze, amikor távol hazájától New Yorkban elhunyt végtelen sok keserűséggel elhasznált szívében az egyik legszomorúbb magyar ember és az egyik legnagyobb magyar komikus 80 évvel ezelőtt. 

Nevessünk tovább rajta szelíd, gyengéd kegyelettel. Legyen áldás távolodó emléke.