Egyházak közös nyilatkozata a házasság szentségéről

2021. December 09. / 14:05


Egyházak közös nyilatkozata a házasság szentségéről

„Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!«" (1. Mózes 1, 27–29).

A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. 

Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.

Budapest, 2021. december 9.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyarországi Baptista Egyház
Magyar Pünkösdi Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus
Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)
Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

* * *

A Mazsihisz fontosnak tartja megjegyezni, hogy felekezetünk a kirekesztés minden formáját elítéli. Ezzel kapcsolatban EZEN A LINKEN olvasható teljes terjedelmében dr. Frölich Róbert országos főrabbi és Heisler András Mazsihisz-elnök idén nyáron kiadott, közös közleménye. Ebből idézünk:

A Mazsihisz, mint zsidó felekezet, szilárdan hisz abban, hogy minden ember eredendően tiszta, és érzelmeik nem teszik őket tisztátalanná.

A Mazsihisz vallja, hogy emberek csoportját nem helyes tisztátalannak minősíteni, nem szabad megkülönböztetni és különösen kriminalizálni, csupán orientációja, identitása, boldogságkeresése okán, és hiszi, hogy az ilyen minősítések rombolják a társadalmi kohéziót, a közös térhez való tartozás érzését.

A zsidó vallási törvényeket követve, a Mazsihisz minden megkülönböztetett, démonizált közösséggel szolidaritást vállal a humánum és az emberség jegyében.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek