Izrael Gázából kimentett egy 21 éves nőt, akit 11 évesen rabolt el az ISIS

2024. Október 07. / 18:27


Izrael Gázából kimentett egy 21 éves nőt, akit 11 évesen rabolt el az ISIS

Izraeliek szabadítottak ki és vittek vissza a családjához egy jazidi nőt, akit az ISIS még 2014-ben, 11 éves korában elrabolt Irakból, és a Gázai övezetbe hurcolt. Fawzia Amin Sidót 2014-ben adta el a terrorcsoport egy gázai férfinak, a most 21 éves nő megmentését és hazatérését külön-külön jelentette be az izraeli és iraki külügy.

Az izraeli külügyminisztérium közölte, hogy Sidót 2014-ben, az ISIS az iraki jazidi közösségek elleni támadásai idején rabolták el családjától, amikor a brutalitásáról ismert terrorszervezet az ország nagy területei felett vette át az ellenőrzést. Ezután eladták egy gázai férfinak. Az izraeli biztonsági erők nemrégiben kihozták Sidót, és hazaszállították.

Az Izraeli Védelmi Erők közölték: Sidót egy komplex művelet során mentették meg, amelyet az IDF COGAT (az izraeli hadsereg megszállt területek adminisztrációjáért felelős egysége) és az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetsége koordinált „a nemzetközi közösség más tagjaival” együtt.

Az IDF közölte, hogy a „terroristát, aki fogva tartotta őt”, nemrég megölték, feltehetően egy izraeli csapásban halt meg a gázai harcok során, ami lehetővé tette, hogy a nő egy gázai rejtekhelyre meneküljön.

A fiatal lányt a Kerem Shalom átkelőn keresztül vitték Izraelbe, az Allenby átkelőn juttaták át Jordániába, majd onnan az iraki családjához vitték” - közölte az IDF.

A hadsereg szerint az incidens újabb bizonyítékot szolgáltatott „a Hamász terrorcsoport és az Iszlám Állam közötti kapcsolatra az emberiesség elleni bűncselekményekre, amelyeket a gyilkos terrorcsoport Gázában követ el”.

Az iraki külügyminisztérium közleményében azt közölte, hogy Sidót a bagdadi és ammani amerikai nagykövetségekkel, valamint a jordániai hatóságokkal „magas szintű koordinációban” tett közös erőfeszítések révén engedték szabadon. Izrael érintettségéről nem tett említést.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint az Egyesült Államok október 1-jén „segített biztonságosan evakuálni a Gázai övezetből egy fiatal jazidi nőt, hogy újraegyesüljön családjával Irakban”. 

Steve Maman zsidó filantróp, akit egyesek „zsidó Schindlernek” neveznek, szerda este megosztott egy videót, amelyen a lány újra találkozik családjával, és utalt arra, hogy közreműködött a lány kiszabadításában.

„Ígéretet tettem a jazidi Fawziának, aki a Hamasz túsza volt Gázában, hogy hazaviszem őt az édesanyjához Szindzsárba” - írta Maman az X-en. ”Neki ez szürreálisnak és lehetetlennek tűnt, de nekem nem, az egyetlen ellenségem az idő volt. Csapatunk pillanatokkal ezelőtt újraegyesítette őt az édesanyjával és a családjával Szindzsárban.”

David Saranga, a Külügyminisztérium Digitális Diplomáciai Irodájának igazgatója a következőképpen kommentálta a szabadulást: „Évekig tartotta fogva a nőt egy palesztin Hamász-ISIS-tag. Története emlékeztet arra a brutalitásra, amellyel a jazidi gyerekek szembesülnek, akiket válogatás nélkül vittek el”.

A nő az Irakban és Szíriában élő ősi jazidi vallási kisebbség tagja, amelynek több mint 5000 tagját ölték meg és több ezret raboltak el egy 2014-es kampány során, amely az ENSZ szerint népirtásnak minősül. A jazidik kurdul beszélő, Észak-Irakból származó népcsoport.

Az Iszlám Állam terroristái 2014-ben több mint 6000 jazidit ejtettek foglyul az iraki Szindzsár régióból, ahol a nők és lányok közül sokakat szexuális rabszolgának adtak el, a fiúkat pedig dzsihádista ideológiára nevelték és gyermekkatonának képezték ki, majd átvitték őket a határokon, többek között Törökországba és Szíriába.

Az iraki hatóságok szerint az évek során több mint 3500 embert mentettek ki vagy szabadítottak ki, és mintegy 2600-an még mindig eltűntként vannak nyilvántartva. Sokakat halottnak gondolnak, de jazidi aktivisták szerint több százan még életben vannak.

Forrás: The Times of Israel

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek