06.20. 20:26, kimenete: 06.21. 21:47 
Ez volt a magyar munkaszolgálatosok ellen a legrövidebb idő alatt végrehajtott és a legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság. Csapody Tamás írása.
A bori kényszermunkára küldött közel 6000 magyar munkaszolgálatos mintegy fele nem tért haza. A hozzátartozók sokáig kutattak utánuk, hirdetéseket adtak fel, keresték a hazatért bajtársakat és a német koncentrációs táborokból visszatérteket. Hírek és adatok nélkül sokan életük végéig visszavárták szeretteiket, mások holttá nyilváníttatták őket és a családok annyit tudtak csak magukban rögzíteni, hogy „a muszos rokon nem jött vissza Borból”. Máig nem tudják azonban sokan, hogy boriak döntő többsége nem a távoli Szerbiában, hanem Szegedtől alig 100 kilométerre, vagy a mai magyar határ közelében vesztették életüket, közvetlenül a Szeged felszabadulása előtti napokban.
A korai híradások és a néhány sikeresen megszökött munkaszolgálatos részletesen beszámolt a nyugat-bácskai tömeggyilkosságokról. Senki nem tudta azonban elképzelni, hogy miként fordulhatott elő, hogy Magyarország területén, a fegyveres magyar katonák által kísért és a magyar honvédség alárendeltségében lévő fegyver nélküli katonai munkásszázadokat a németek egyszerűen lemészárolják. Azokat, akik nem mellesleg a németeknek végeztek hosszú időn keresztül a létfontosságú bányavidéken létfontosságú rabszolgamunkát. Márpedig ez történt, a cservenkai téglagyárban egyetlen októberi éjszaka alatt mintegy 800, az életben maradtak közül a további nyugat-bácskai meneteléseik során pedig további körülbelül 400 bori zsidó muszost gyilkoltak meg. A Borból elindított gyalogmenet elveszítette létszámának mintegy 40 százalékát 1944. október 7-10. között. Ez volt a magyar munkaszolgálatosok ellen a legrövidebb idő alatt végrehajtott és a legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság.
A német, a magyar és a jugoszláv igazságszolgáltatás sok mindent megtett azért, hogy ne derüljön ki az igazság. Az utóbbi évek kutatásai azonban sok mindenre fényt derítettek. A német, magyar, szerb és izraeli dokumentumok, interjúk, tanúvallomások és visszaemlékezések, valamint a terepbejárások lehetővé teszik a történtek rekonstruálását, a magyar és német katonák, a helyi svábok felelősségének meghatározását, a konkrét elkövetők személyének megnevezését, valamint az exhumálások ellentmondásainak feltárását.
Nem lehet megfelelő választ találni 1200 ártatlan, védtelen ember legyilkolásának kérdésére. A kísérő magyar katonai keret nyilvánvalóan nem akarta ezt, de az utánpótlás megszervezésének elmaradásával, a gyilkos menettempó diktálásával és legfőképpen azért, mert nem látta el katonai alárendeltjeinek védelmét, súlyos mértékben megszegte katonai esküjét.
Exhumálás a téglagyárban 1957. november 4-5-én / Belgárdi Zsidó Történeti Múzeum
A németekkel súlyos konfliktusba kerültek ugyan és ennek egy magyar tiszt áldozatul is esett, de végül átengedték nekik a hatalmat a bori munkaszolgálatos zsidók és a Jehova tanúi felett. A bori keret szervezetten nem vett részt a cservenkai téglagyári tömeggyilkosságban, de a vérengzés előtt egy nevesíthető magyar különítmény végigrabolta a zsidókat. Ők a téglagyárban jelen voltak a tömeggyilkosság éjszakáján is, és virradat után szó szerint levadászták a gödörből kimászók egy részét. Létezett azonban egy tisztekből álló, szintén nevesíthető, embermentő magyar különítmény is, amely legalább megpróbált segíteni a túlélőknek. A keret parancsnokainak felelősségét azonban tovább súlyosbítja, hogy a vérengzés éjszakáján a magyar katonák adták a telep körülbelül 15 fős külső őrségét.
Cservenkán magyar csendőrök és magyar katonák, valamint magyar közigazgatás volt, a tényleges hatalmat azonban a Waffen-SS különböző alakulatai tartották kezükben. Közöttük horvát, bosnyák és szerb SS-alakulatok, és a történtekben jelentős szerepet vállalt a helyiekből verbuválódott katonai egység is. A község állomás-parancsnokának pozícióját az egyedüli birodalmi német, Hermann Fogy SS-hadnagy látta el. A korábban a dachaui és az auschwitzi koncentrációs táborban gazdasági feladatokat is ellátó Fogy nagyszerű szervező, igen okos és remek kommunikációs érzékkel megáldott tiszt lehetett. Pontosan nyomon követhető ugyanis, hogy alig két nap alatt megszervezte a Cservenkára érkező mintegy 3000 ember megölését, mert nem kérdéses, hogy eredetileg minden munkaszolgálatosra ez a sors várt. Ennyi ember számára a tömeggyilkosság helyszínének és időpontjának meghatározása, a lőszerek, a fegyverek és az agyaggödrök előkészítése komoly logisztikai feladatot jelentett. Fogy azonban nem kis gondot fordított a likvidálás végrehajtóinak a kiválasztására. Saját katonáin kívül számíthatott ebben a Bácskából és ezen belül Cservenkáról besorozott Waffen-SS katonákra is. A tömeggyilkossággal valamilyen összefüggésbe hozható 44 SS-katona nevét és adatait pontosan ismerjük. Közülük 33-an bácskaiak, ezen belül pedig 22-en egyenesen cservenkai születésűek voltak.
A cservenkai üveges fiáról, Alfred Müllerről elnevezett Müller-szakasz tagjai 16–20 éves, gyerekarcú, kiképzetlen katonák voltak. Az újoncokat a vérengzés előtti napon felfegyverezte, lőgyakorlatot tartott nekik, majd a téglagyár bejáratának közvetlen közelében lévő kocsmában leitatta őket. A sötétedés beállta után innen csak átmentek az út túloldalán lévő téglagyárba. Mindezt topográfiai szinten is pontosan ismerjük már, csak hogy Fogy, a később tett hosszú és agyafúrt vallomásaiban mindent letagadott. Pedig tudható, hogy a vérengzést személyesen, hajnaltájt a téglagyárba almásderes lován belovagolva ő állította le, ahogy az is, hogy ő jelentette felettesének a helyi evangélikus paplakból a parancs végrehajtását. Ha a község evangélikus lelkésze, a fül- és szemtanú, Johannes Albrecht nem vonja vissza erről tett tanúvallomását, akkor Fogy biztosan nem a magas rangú volt nácik egyik jól ismert németországi luxusöregotthonában hal meg 79 éves korában.
De nem csak a lelkész, hanem Fogy minden kihallgatott katonája is tagadta a vérengzésben való részvételét. Amit meg elismertek, így a vesztőhelyre kísérést, az őrségállást, azt a korabeli német igazságszolgáltatás nem tekintette büntetendő cselekménynek. A pozitív példaként emlegetett német szembenézés ekkor, az ügyben lefolytatott nyomozás 1972-es befejezéséig még váratott magára. A német hatóságok elpuskázták a történelmi lehetőséget, így valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy Fogy kinek jelentett telefonon. Bizonyítékok hiányában csak valószínűsíteni lehet, hogy miután a budapesti honvédelmi minisztérium is magára hagyta a boriakat, a tömeggyilkosság végrehajtására szóló szóbeli, és annak befejezésére vonatkozó írásbeli parancsot a Waffen-SS vezérőrnagya, Gustav Lombard adta ki. Ha valóban ő volt, akkor ez csak az egyik, közel sem a legnagyobb gaztette, mivel Cservenka előtt sok ezer zsidót és nem zsidót végeztetett ki, amerre csak megfordult a háborúban.
Hatezer munkaszolgálatos
1943-44-ben a magyar állam német kérésre összesen mintegy 6000 munkaszolgálatost küldött a jugoszláviai Borba. A kényszermunkát végzők döntő többsége zsidó volt, de voltak közöttük hűtlenségért elítélt Jehova tanúi, reformadventisták és nazarénusok is. A front előretörése miatt a bányákban dolgozókat és a hegyi vasút építőit hazarendelték. A munkaszolgálatosokat két csoportban és két időpontban irányították haza. Az első csoport 1944. szeptember 17-én indult el gyalogmenetben Borból. A mintegy 3400 fő között volt Radnóti Miklós költő is. A magyar keret Zimony és Pancsova után még a korábbinál is kevesebbet törődött alárendeltjeivel. A munkaszolgálatosok közül többeknek, köztük a reformadventistáknak sikerült megszökniük még Belgrád előtt. A gyalogmenet a Bánátban lévő Torontálalmáson (Jabukán) szenvedte el az első és jóval később a Dunántúlon, Abdánál az utolsó tömegmészárlást. A legnagyobb szervezett vérengzésre a nyugat-bácskai Cservenka község téglagyárában került sor. A magyar katonai keret kísérte menet 1944. október 5-én érkezett meg ide, de a helyi német katonák másnap reggelre átvették a munkaszolgálatosok feletti ellenőrzést. A következő nap reggel kétszer 500 fős csoportot indítottak el Zombor felé. Az első csoportba került Radnóti is, akinek az egyik utolsó verse cservenkai keltezésű. Október 7-én este kezdődött meg a téglagyárban maradt körülbelül 2000 zsidó kifosztása, majd pedig több helyszínen a megölése. A vérengzés másnap hajnalig tartott. A németek ekkor a túlélőket Zomborba kísérték. Innen az egyik gyalogmenet a Gádor–Hadikfalva útvonalon érkezett meg Bajára, míg a másik csoport Monostorszegen, Bezdánon, Kiskőszegen és Udvaron át érte el Mohácsot. A Jehova tanúi és a nazarénusok a magyar keret kíséretében szintén Zomborba, majd pedig innen vonattal Szentkirályszabadjára mentek. A mindezt túlélő bori muszosok itt találkoztak ismét. Innen újabb gyalogmenet következett: a kisegyházakhoz tartozóknak Szombathely, a zsidóknak pedig Hegyeshalom felé. Utóbbiakat végül Zurndorfban bevagonírozták és német koncentrációs táborokba szállították. A Borból 1944. szeptember 29-én elindított második csoportot a partizánok másnap felszabadították és döntő többségük túlélte a holokausztot. A téglagyárban és az utak mellett elkövetett tömeggyilkosságok ügyében az NSZK-ban 1958-tól kezdve, több szakaszban folyt nyomozás, amely azonban lényegében eredménytelenül zárult 1972-ben. Az összesen körülbelül 5000 oldalas nyomozati anyag többek között 176 cservenkai civil és 194 ott szolgáló SS-katona kihallgatási jegyzőkönyvét tartalmazza. 1945-ben Jugoszláviában a „megszálló fasiszták bűneinek” kivizsgálására alakult bizottság alaposan utánajárt a történteknek, de felelősségre vonásra itt sem került sor. Magyarországon a cservenkai tömeggyilkosság kivizsgálásának ügyében sohasem indítottak vizsgálatot, a népbíróságok a keretlegények ügyében hozott ítéleteikben utaltak ottani magatartásukra (1946–1949). E cikk szerzője az utóbbi évek kutatási eredményeit tárja olvasóink elé, amelynek további részletei a Hajnal István Kör idén megjelent Történelem és erőszak című konferencia-kötetében és az interneten szabadon elérhető Regio folyóirat legutóbbi számában jelentek meg.
