Huszonéves korában már a legnagyobbak közé kerül, megérinti a világhír, aztán inkább hazajön, hogy Győrben csinálja meg a szenvedélyes, elementáris balett forradalmát. Táncosnak és koreográfusnak egyaránt kivételes, páratlan tehetség.
"Bevallom, én tiszta szívből az életre szavazok, és nem az elmúlás utáni dicsőségre." (Markó Iván)
Az Operaházból indult, onnan tűnt ki nagyon hamar: a ’70-es évek jó részét, legaktívabb balettáncosi időszakát Brüsszelben töltötte Maurice Béjart társulatában, a balettvilág közepén: a rendkívüli magyar tehetségek, az üstökösök egyike volt. Pályája csúcsa a Tűzmadár címszerepe, amelyet a magyar közönség is megtekinthetett egyik ámulatból a másikba esve. Egy komoly kritikusi rangsor alapján 1974-ben, 27 éves korában a világ tíz legjobb táncosa közé tartozott. Azon honfitársaink közé, akik a világ legnagyobbjai közé emelkedtek tehát, akiknek volt egy kitartott pillanatuk az életben, amikor a legjobbak közé számítottak: a legjobbak közé az egész tágas világban, mint Markó Iván Balassagyarmatról.
Amikor ’79-ben hazajön, megcsinálja a magyar balett nagy forradalmát kivételes érzelmi szuggesztivitásával. Megszületik a keze alatt a Győri Balett, amely aztán a rákövetkező években a magyar színházművészet egyik fővárosává teszi a várost, szinte zarándokhellyé. Besegít még a balettművészek képzésébe is helyben. Markó Iván több mint 20 éven át nagyszerű volt, lenyűgöző és hasznos egy olyan szakmában, amelyben az életkor nagyon számít és a határok, amelyeket a múló idő kijelöl, átléphetetlenek. Alig is felmérhető teljesítményének jelentősége.
A ’90-es években egy időre megfordul Jeruzsálemben is, koreográfusként dolgozik, mert a nagy életműveknek szerencsés esetben íve van és az övé hosszú időn keresztül szédítő magasságokba ívelt.
1996-ban megalapítja a Magyar Fesztivál Balett együttesét. Művészeti vezetőként és koreográfusként mindig arra törekszik, hogy a közönséget megszólító, érzelemgazdag, gondolatébresztő, ugyanakkor látványos műveket komponáljon.
Markó Iván élete megpróbáltatásokkal, küzdelemmel volt tele, és a meg nem értés, sőt, gyakorta ellenségesség a magasztalással és ajnározással váltakozott. Amilyen kitaszítottnak érezte magát növendékkorában a Balettintézetben, később pedig az Operaház társulatában, olyannyira felszabadultan adhatta át magát a művészetnek Maurice Béjart legendás 20. századi balettjében és később az általa alapított Győri Balettben.
Művészetét 1981-ben érdemes művészi címmel, 1983-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 2004-ben Budapestért Díjat, 2005-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2007-ben Radnóti Miklós-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2008-ban Prima Primissima díjat kapott. Két magyar táncfilm is megörökíti művészetét: Jézus, az ember fia (1986) és a József és testvérei (2000). Életútjáról, pályafutásáról 2014-ben jelentetett meg könyvet A magány mosolya címmel.
A Mester ma tölti be a 75. évét és káprázatos pályája mementó is nekünk, hogy figyeljünk még jobban tehetséges kortársainkra, még jobban becsüljük meg őket. Isten éltesse nagyon sokáig jó egészségben Markó Ivánt, még 45 éve van a 120-ig, legalább addig maradjon velünk.
