1939-ben
Lengyelországban Filipów faluból erőszakkal elűzték a zsidókat. A város
rabbija, hogy megmentse a zsinagóga Tóra-tekercsét, odaadta azt nem zsidó
szomszédjának, Tomas Wroblewskinek. A rabbi könyörgött Tomasnak, hogy rejtse el
a Tórát, amíg vissza nem jön érte. Ha nem térne vissza, a Tóra-tekercset csak
zsidó embernek adhatja oda. A rabbit Treblinkában gyilkolták meg.
Ígéretéhez
híven Tomas 75 évig őrizte a Tóra-tekercset a nappali kanapéja alatt. Mivel nem
tudta, hogy mi az, és hogy szent tárgynak számít, családjával együtt időről
időre darabokat vágott a Tórából, és mindennapi tárgyakat, például táskákat és
cipőtalpbetéteket készített belőle.
2015-ben
a Varsói Egyetem hallgatói önkéntesként Filipówba utaztak, hogy rejtett zsidó
temetők után kutassanak. Véletlenszerűen bekopogtak a helyiekhez, és
megkérdezték, tudnak-e valamilyen információt a zsidó sírkövekkel kapcsolatban.
Wroblewskiék házába is bekopogtak.
Az
idős házaspár kinyitotta az ajtót, és a diákcsoportra meredt. Tomas és családja
feltételezte, hogy zsidók. Éppen át akarták adni nekik a Tórát, amikor
megkérdezték: „Várjunk csak, maguk zsidók?”.
Amikor
rájöttek, hogy a csoport nem az, ragaszkodtak hozzá, hogy „titkukat” csak
zsidóval oszthatják meg. Így a diákok következő alkalommal magukkal hozták
Jonny Danielst, egy brit-izraeli zsidót, aki a From the Depths nevű szervezetet
alapította.
Amikor
Daniels belépett, Tomas felemelte a kanapéját, hogy felfedje a kopott
Tóra-tekercset. Daniels megdöbbent és könnyekig meghatódott. A látottak arra
ösztönözték, hogy megjavítsa a Tóra-tekercset. „Ez a Tóra valóban az utolsó
túlélő volt ebből a faluból. Az összes zsidót a településről Treblinkába vitték
és megölték, de ez a Tóra-tekercs túlélte. Most lehetőségünk van arra, hogy
újra visszaállítsuk a fényét”.
Daniels
kezdeményezte a Túlélő Tóra projektet. Azt álmodta meg, hogy a holokauszt
túlélői szerte a világon kiegészítik a Tóra-tekercset a hiányzó betűk
pótlásával. Mivel a Tóra egyes részeit kitépték, több mint százezer hiányzó
betűről beszélünk.
A
projekt napjainkban is tart, Daniels lassan teljesíti küldetését. A világot
járva különböző városokban beszél Izrael támogatásának jelentőségéről, és
túlélőkkel találkozik – akik kiválaszthatnak egy-egy héber betűt, amely ezentúl
összeköti majd őket a Tórával.
„Egyedülálló
helyzetben vagyok. Minden olyan helyet meglátogattam, ahonnan ők származhatnak.
Sok nyelvet beszélek ezen országok nyelvei közül. Ez lehetővé teszi számomra,
hogy egy kicsit más módon kapcsolódjak hozzájuk.”
Daniels
nem csak a történeteik szomorú részeit hallgatja meg. Olyan kérdéseket tesz fel
nekik, mint például:
Milyen
altatódalt énekelt neked a nagymamád gyerekkorodban?
Mi
volt édesanyád legfinomabb étele?
Mi
volt a kedvenc vasárnapi tevékenységetek a családban?
Johnny
azt állítja, hogy az ilyen típusú kérdések egészen más élményt okoznak a
túlélőknek.
Amikor
New Jerseyben járt, egy szervezet túlélők neveivel kereste őt meg, és összekötötték egy 94 éves túlélővel. Amint belépett az idős ember otthonába, az
illető felkiáltott: „Nem veszek részt a projektben, mert nem hiszek Istenben!”.
Jonny
nyugodtan válaszolt: „Rendben, jogod van hozzá. Úgy érezhetsz, ahogy akarsz. Én
megértem.”
Ezután
beszélgetni kezdett vele, hogy meghallgathassa a férfi véleményét.
„Körülbelül 3,5 órát töltöttünk el együtt. Mély, kihívást jelentő beszélgetés volt, ahol sok minden szóba került. Hiszen hosszú évtizedek óta él együtt a fájdalmával”.
A
találkozó végén a túlélő úgy döntött, hogy részt vesz a projektben, és a héber
vav betűt írta, ami számára Vilnát jelenti.
Danielsnek
több száz olyan élménye volt a projekt kapcsán, ami mélyen megérintette.
„Amikor a túlélők meglátják a Széfer Tórát, az a legkülönbözőbb érzelmeket váltja
ki belőlük”.
„Amikor a túlélőknek ki kell választania egy betűt, olyat keresünk, ami jelentőséggel bír számukra. Ha nem tudnak héberül, vagy feledékenyek, egy adott várost, az édesapjuk nevét, vagy a nagyapjuk nevét választjuk. Összekapcsoljuk a túlélőt a betűjével, mert ez lezárást ad nekik. Ez egy nagyon, nagyon érzelmes élmény számukra.”
A
betűket egy írnok előre megrajzolta, hogy kényelmesebb és egységesebb élményt
nyújtsanak. Csak ki kell tölteni őket tintával. Néhány túlélő úgy dönt, hogy
Daniels mellé ül, miközben ő tölti ki helyettük.
„A Tórában 613 micva, parancsolat található” – magyarázta Daniels. „A Tóra-tekercs megírása a 613. parancsolat. A túlélők túlnyomó többségének soha nem volt lehetősége részt venni egy Tóra írásában. Az, hogy életük utolsó szakaszában elhozzuk nekik ezt a micvát, rendkívül meghatározó élmény.”
A
túlélők unokái közül sokan fordulnak Danielshez. Szenvedélyes leveleket írnak
neki arról, hogy találkozzon a nagyszüleivel. „Elképesztő
látni ezeket a fiatalokat, a gyermekeiket és unokáikat, amint a vasárnapi
legjobb ruhájukban – öltönyben és nyakkendőben – érkeznek az alkalomra. Ez egy
olyan élmény, ami nagyon sokat jelent számukra.”
Küldetés közben Daniels
versenyt fut az idővel. Sok túlélő már elhunyt, néhányan még azelőtt, hogy
találkozót sikerült volna egyeztetni velük. A
kihívások ellenére Daniels úgy érzi, hogy ennek a projektnek a nagykövetévé
válni áldás és megtiszteltetés.
– Amikor 11 évvel ezelőtt elindítottam az alapítványt, az első, akivel találkoztam, Elie Wiesel volt. Azt mondtam neki: „Szeretném ezt csinálni, de ki vagyok én? Nincsenek betűk a nevem előtt vagy után.” Wiesel azt mondta nekem: „Teljesen rosszul látod. Fel kell állnod. Ha nem állsz ki, és nem teszel tanúságot, minden elfelejtődik.”
„Nem
tudom, miért bízta Isten rám ezt a feladatot, de mély hálával fogadtam el, és
hihetetlenül áldottnak érzem magam.”
A
túlélők gyakran ajándékoznak könyveket Danielsnek. Megkéri őket, hogy írják alá
mindegyiket, és dedikálják a gyermekeinek. „Értük teszem ezt” – magyarázta.
Egy újságíró a kezdetekkor megkérdezte tőle: „Nem érzi úgy, hogy ez a projekt túl nehéz? Alapvetően hatmillió ember terhét hordozza.”
„Épp ellenkezőleg” – válaszolta. „Úgy érzem, mintha hatmillió ember emelne fel engem.”
Ha szeretné, vegye fel a
kapcsolatot Jonny Daniels-szel az Instagramon: @jonnydaniels.
Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla