"Vörös hajú, szeplős, zsidó származású kislány volt" - Rábukkantunk a forradalom titokzatos jelképére!

Tossenberger Adél / Forrás: Hírszerző

Érdekes történet volt a National Geographic címlapján a világot bejárt misztikus, riadt, zöld szemű afgán kislányé, akit felnőtt korában, évtizedekkel később felkeresett az eredeti képet készítő fotós. Hasonló feladatra vállalkoztunk, amikor az 1956-ban hősi halált halt titokzatos Erika nyomába eredtünk. Az ő fényképe bő ötven évvel ezelőtt Nyugat-Európában vált a magyar forradalom egyik jelképévé.

A Hírszerzőn korábban olvashattak már az 1956 novemberében eltűnt titokzatos Erikáról, akinek a fényképe címlapfotóként járta be az októberi forradalom idején a nyugati országokat, s valóságos szimbólummá nőtte ki magát: a bátorság és a remény szimbólumává.

A fényképet egy dán fotós, Vagn Hansen készítette, akinek az akkor 15 éves Erika mosolyogva állt modellt pufajkában, gumicsizmában, egy orosz géppisztollyal a kezében; a sorozatból mégis egy komoly kép vált ismertté: Európa egy tettre kész, bátor lány arcát ismerte meg.

A fényképész és Erika elbeszélgettek - a lány valószínűleg tudott valamicskét dánul, mivel az 1940-es évek végén, mielőtt a vasfüggöny legördülése lehetetlenné tette a hasonló utakat, három hónapot Dániában töltött a Red Barnet nevű egyesület szervezésében, amely a háború után elszegényedett országokban élő gyermekeket karolt fel -, de a keresztnevén kívül semmit nem lehetett tudni róla.

Hansenen kívül több külföldi fotós is készített képet a kislányról, volt, aki valószínűleg ugyanazon a napon, mint Hansen, Erika ugyanis ugyanazt a ruhát viseli azokon a fényképeken is.

Kutatás - hiába

Erika_1956_ban.jpg

Erika 1956-ban (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Vagn Hansen)

Henning Schultz egyike volt azoknak a fiatal dán kamaszoknak, akik fényképe alapján rajongtak Erikáért. Schulznak köszönhető az Erika dániai tartózkodásáról szóló információ napvilágra kerülése. "Mindannyian megszerettük őt, azt gondoltuk, nagyon erős, bátor és csinos" - emlékezett vissza Schultz, aki szerint a fiatal magyar forradalmár más volt, mint a dán lányok.

Tinédzserként elrejtette az egyik legnépszerűbb dán magazin, a Billed Bladet három számát, s felnőtt fejjel bukkant rájuk és bennük Erika fényképére egy láda mélyén az általános iskolai tankönyvei között. Schultz ekkor, 2006-ban határozta el, hogy felkutatja Erikát, s odaadja neki a régi újságokat. Rengeteg időt fektetett a keresésébe, több magyar lapot is megkért, hogy tegyék közzé Erika képét, hátha valaki ráismer. A kérést csak a Magyar Nemzet teljesítette, de eredmény nélkül. A Hírszerző cikkének megjelenése után azonban most felbukkant valaki a múltból.

"Kicsit mindig kilógott a sorból"

Cikkünket olvasva és a fotót látva egy hölgy ráismert a kislányra, s beazonosította: Szeles Erikának hívták, s 1956 novemberében halt hősi halált a Blaha Lujza tér környékén. Olvasónk 1955-ig Erika általános iskolai osztálytársa volt az akkor a Köztársaság tér 4. szám alatt lévő Fővárosi Általános Leányiskolában.

A régi osztálytárs így emlékezett vissza Erikára: "Nagyon ellentmondásos személyiség volt. Nagyon agilis, kifejezetten mozgalmi ember, de a magánéletét nagyon őrizte. Annak ellenére, hogy mindenben benne volt, kicsit mindig kilógott a sorból. Az osztályból nem hívott meg magukhoz senkit. Nem volt testvére, s úgy emlékszem, az édesanyja egyedül nevelte őt".

A hölgy leírása szerint Erika egy vörös hajú, szeplős, zsidó származású kislány volt. "Arra emlékszem - talán mert 14 éves kislány voltam -, hogy különös ruhái voltak. Abban az időben meglehetősen feltűnő volt és irigykedtünk is emiatt rá. Teljesen más anyagból voltak és a szabásuk is idegen volt. Mi az ötvenes években kis flanelruhákban, kordbársony nadrágban, kockás flanel-blúzban, kötött kardigánokban jártunk. Erikának volt egy-két nagyon szép ruhája, én például rajta láttam először kék-zöld összeállítást. Ezeket a ruhákat valamilyen csomagban kapták" - emlékezett vissza Erika egykori osztálytársa.

A néptáncos kapocs: szálak a Béke Szállóból

Az asszony szerint Erika úttörővasutas is volt, körülbelül 1952-53-tól, az általános iskola után viszont nem ment középiskolába, hanem szakácstanulónak állt a Béke Szállóban, ennél többet viszont nem tud róla.

A történetnek azonban itt még sincs vége, Erika képét ugyanis bárki megnézheti tizenegy másik '56-os Hansen fotó mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban. Itt találkozott szembe múltja egy darabjával Dr. Almerigo Fonda közgazdász is, aki 1956-ban szintén a Béke Szállóban dolgozott revizorként, s aki egy néptánccsoportban táncolt Erikával.

Fonda egy fényképpel is megajándékozta a múzeumot, amelyen Szeles Erika is beazonosítható. A fotón szereplő lányok sorsa közül nemcsak az övé volt tragikus, egyikük például egy rosszul sikerült abortusz miatt halt meg 1956-ban.

"Egy másik alkalommal, amikor a pincéket jártam végig, az egyikben számos igen különféle cipő és lópokróc mellett 3 fiatalember hulláját találtam. Szerencsétleneket előtte való éjjel lőhették le (…) Forradalmárok lehettek és rajtuk ütöttek" - emlékszik vissza a Béke Szállóban 1956-ban uralkodó állapotokra Fonda Almerigo, aki most 79 éves.

Fonda a forradalom szimbólumává vált lány osztálytársa által közölt információkon kívül arra is emlékszik, hogy Erika édesapját a németek ölték meg egy koncentrációs táborban, azt azonban ő sem tudja, pontosan melyikben. Emellett azt is tudni véli, hogy Erikáék a VI. kerületben, valahol a Városliget környékén lakhattak.

Erikának kisebbségi komplexusa lehetett

Az egykori osztálytársnő emlékeivel ellentétben Fonda csendes, visszafogott, mosolygós, de visszahúzódó kislányként emlékszik vissza Erikára, aki igazán semmivel nem hívta fel magára a figyelmet, hang nélkül beilleszkedett a többiek közé.

A volt munkatárs azt is megfigyelte, hogy mivel a tánccsoportban, ahová mindössze három hónapig járt, s hetente körülbelül kétszer próbáltak, Erika kisebbségi komplexussal küzdhetett, s talán ezért is volt visszafogottabb. Rajta kívül ugyanis többek között egy gépgyorsíró, egy recepciós és Fonda személyében egy revizor is táncolt közöttük, ezek pedig mind magasabb beosztásnak számítottak, mint a szakácstanulói státusz.

Visszahúzódása miatt azt sem lehetett tudni, hogy értelmiségi családból származott-e, de a volt táncostárs szerint beszédstílusa és kommunikációja alapján nyugodtan lehetett akár értelmiségi is. Arról viszont egyelőre semmi információ nincs, hogy Erika édesanyja mivel foglalkozhatott.

Azt a tényt, hogy Erikát 1956 novemberében lelőtték, nem csak az anonimitást kérő egykori osztálytárs és Fonda Almerigo erősítették meg, hanem a lány után kutató Schultz is találkozott egy újságcikkel, amiben Erika egy másik volt munkatársa számol be a lány haláláról.

Az újságcikk az 1981-es Berlingske Tiende című lapban jelent meg "A hős Erika halott" címmel. Egy Dániában élő '56-os menekült, Árki József mesélte el, hogy Erikával együtt járt szakácsiskolába, s a lányt 3-4 évvel idősebb barátja vitte a felkelők közé. A cikk szerint Erika a Vöröskeresztnek segített sebesülteket menteni november 4-e után, s ekkor érte halálos lövés egy szovjet géppisztolyból.

Árki szerint november 8-a után Szeles Erika édesanyja Budapest-szerte kereste a lányát, s őt magát is zokogva kérte, mondja el, mit tud gyermekéről. A férfinak azonban kellett néhány nap, amíg összeszedte a bátorságát, s elmondta az édesanyának: Erika halott.