Két ünnepe is van a Tórának, a Tóraadást megköszönő Sávuot és a Szimhát Tóra, a Tóra örömünnepe. De két Tóránk is van, egy külső és egy belső. Ahogy két Mózesünk is.
A most lezáruló őszi ünnepek végig a belső világ felfedezéséről szóltak. Jom Kipprurkor nincsenek testi igényeink, nem eszünk, nem iszunk, nem figyelünk az öltözetünk külső szépségére. Angyalok vagyunk szinte, úgy imádkozhatunk a hagyomány szerint, mint az angyalok. Szukkotkor, noha éppen betakarítottunk, behurcolkodhatnánk az ősz elől, mégis kimegyünk a hidegbe egy belső hang hívására.
Szimhát Tórakor kapjuk korunk egyik legnagyobb modern ortodox tanítója, Shlomo Riskin szerint a „belső Tórát”. A másodikat, amelyet azután adott az Örökkévaló, hogy Mózes összetörte az első táblákat az aranyborjút imádó népet megtalálva. Az első Tóraadás problémátlanul derűsnek ígérkezett, a másodikat súlyos önvizsgálat előzte meg. Az ember szembesült súlyos és sötét belső késztetéseivel, türelmetlenségével, bizonytalanságának elviselésére képtelen megvesztegethetőségével, amellyel vágyik ugyan élete értelmét megtalálni, de két perc megnyugvásért kész feladni a keresést. Jó neki, csak kéznél legyen, a Teremtő helyett a saját teremtménye is, az arany könnyen elvakítja. Végül azonban a legtöbben az igazságot, a Tórát választjuk.
Mózes élete külsőleg nem volt sikeres. A fáraó házának lakójából a rabszolgák kínlódó menedzsere lett, de még ők sem becsülték erőfeszítéseit. A sivatagban halt meg hazátlanul, küldetését nem ő teljesítette be. Ő vetett, de nem ő aratott. Sírhelye is ismeretlen.
Belső élete azonban a Tóra, ő adta át nekünk a művet, amelyben megnyilatkozott az Örökkévaló. Fizikai élete véget ért, szellemi elevensége örök. Sírja nincs, öröksége van. Ahogy mindegyikünk, úgy ő is az örökségében él tovább, emlékét nem a temetőben, hanem a Tóra olvasásának révén gondozhatjuk. Mózes él. Él a Teremtés születésében, Ádám és Éva egymásratalálásában, Jákob és Ráhel szerelmében, az anyaságban, a magányban, a megbocsátásban, a barátságban, mert a Tóra olyan elevenséggel tud minderről beszélni, mintha tegnap fejezték volna be.
Mózes eleven élete a Tóra. Találjuk meg azok eleven életét, örökségét, akik már nincsenek velünk, a Smini Áceretkor mondott mázkir során. Találjuk meg a nagyszülőket az unokák életében. Kezdjük elölről a teremtés hétköznapjait. Az élet él és élni akar, kezdődik az örök teremtés így ősszel, az elmúlás évszakában. Ezt, a továbbhaladó élet folytonosságát, az életet ünnepeljük most, a Tóra örömünnepén. Az önvizsgálat, a szembenézés, a felelősségvállalás jutalma a boldogság. Ezért búcsúznak tőlünk örömmel az őszi ünnepek.
Boldog újrakezdést!
