A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe.
A My Jewish Learning úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.
Az elmúlt héten a Gemara egy olyan esetet tárgyaló misnával foglalkozott, amelyben egy ember annyira beteg, hogy halálos ágyán végrendelkezik, de később felépül. Vajon visszakövetelhetik az ajándékba adott tulajdonukat? – ez a kérdés áll az egész sugya középpontjában, amely ma egy történettel zárul. [A sugya a Talmud egy önálló szakasza, amely általában egy misnát vagy más rabbinikus kijelentést tárgyal, vagy egy aggadikus elbeszélést tartalmaz. – a ford. ]
Volt egy bizonyos asszony, aki halálos ágyán vagyont ajándékozott, majd felépült. Rávához fordult, aki saját halakhikus döntése alapján eljárva úgy ítélte meg, hogy az asszony nem vonhatja vissza az ajándékot. Az asszony azonban nem nyugodott, továbbra is zaklatta őt a kérésével.
Más esetekhez hasonlóan ez a nő is váratlanul felépül, és Rávához fordul, hogy segítsen neki visszaszerezni a tulajdonát. Ráva azonban úgy dönt, hogy nem vonhatja vissza az ajándékot. Az asszony – érthető módon – dühös lesz, annyira, hogy Rávát zaklatja, és talán nyilvánosan is azzal vádolja, hogy igazságtalanul ítélkezett. Mit tesz erre Rává?
Rává azt mondta Rav Pappának, az írnokának, Rav Hanan fiának: „Menj, írj neki egy ítéletet az ő javára, és írd bele az ítéletbe ezt a mondatot: »Bérelhet helyetteseket az ő költségükre, vagy becsaphatja őket, hogy rávegye őket, hogy visszatérjenek a munkába.«”
Rává megpróbálja becsapni az asszonyt, hogy azt higgye, megváltoztatta az ítéletét, és most már lehetővé teszi számára az ajándék visszavonását. De alattomos módon beleírta az ítéletbe egy korábbi misna (Bává Mecia 75b) kifejezését, amely egy férfi esetére utalt, aki egy időérzékeny munkára fogadott munkásokat, akik aztán felmondtak. Rává ezt a kifejezést azért használta, hogy jelezze a bíróság számára, hogy az ítélet csak egy csel volt, hogy rávegye az asszonyt a távozásra. Az asszony azonban, aki talán műveltebb volt, mint Rává gondolta, megértette a fortélyt. Most még dühösebb lett.
Az asszony ezt mondta: „Süllyedjen el a hajója; maga becsap engem.” Rává vízbe merítette a ruháit, hogy az átok ezen a módon teljesüljön, de még így sem menekült meg a hajója elsüllyedésétől.
Az asszony Rává csalárdságára azzal reagál, hogy megátkozza a hajóját, amely valóban elsüllyed, annak ellenére, hogy Rává megpróbálta kijátszani az átkot.
Számos kérdés merül fel ebből a történetből, de az egyik legérdekesebb az: Miért volt hatékony az átok? Egy nyilvánvaló ok lehet, hogy az asszonyt igazságtalanság érte. Erre találhatunk utalást a dáf szövegében is, amely megjegyzi, hogy Rává „saját halakhikus döntése szerint járt el.” Két középkori kommentátor, Ritva és Nimukei Joszéf rámutat, hogy Rává véleménye kisebbségi álláspont volt, és hibázott, amikor a többség helyett a saját ítéletére támaszkodott.
Aztán ott van a módszer, ahogyan Rává megpróbálta becsapni az asszonyt. Meiri, egy másik középkori kommentátor megjegyzi, hogy amikor arra utasította írnokát, hogy trükkös nyelvezetet illesszen a második ítéletbe, és feltételezte, hogy az asszony nem fogja megérteni, mit tett, gyakorlatilag nyilvánosan megszégyenítette őt. Erről Meiri azt írja: „A gúnyolódás a legmegvetendőbb tulajdonságok egyike. Mennyivel inkább kell az ítélkezőknek és vezetőknek kerülniük, mert ők még súlyosabb büntetést kapnak érte, ahogyan ezt ebben az esetben is látjuk.” Ez emlékeztet az Akhnai kemencéjének történetére, ahol a megszégyenített bölcs, Eliezer rabbi olyan átkot mond ki, amely megöli kollégáját.
Egy másik ok az lehet, hogy Rává gazdag és befolyásos emberként nem volt elég empatikus az asszony helyzetével szemben; ítélete miatt a nő gyakorlatilag nincstelenné vált. Nem ez az egyetlen talmudi példa hasonló helyzetre; a Gittin 35a szerint egy elszegényedett özvegy sikeresen megátkozta Rabbá bár Ráv Hunát, miután az megtagadta tőle a ketubájának kifizetését és további támogatást (ebben az esetben az átok megfosztotta Rabbát akadémiai vezetői pozíciójától).
Végül ott van az a kérdés, hogy a Talmud hisz-e egyáltalán az átkokban. Úgy tűnik, hogy egy olyan korban, amikor az átkok, démonok és mágikus gondolkodás valóságosnak és következetesnek számítottak, a legtöbb kommentátor egyetért abban, hogy egy megalázott nő – különösen, ha a bölcs csalárdsága miatt nem maradt további jogorvoslati lehetősége – jogosan átkozhatja meg őt (és a hajóját). Úgy tűnik, az ég is egyetértett.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
A Bava Batra 153 ITT olvasható.