Hogy kerül a narancs a szédertálra?

„Mindenkinek úgy kell tekintenie magára, mint aki ő maga jött ki Egyiptomból". E híres talmudi sort nagyon is komolyan vevő zsidóság asztalán hamarosan ott lesznek a szabadságküzdelmek szimbólumai. Sok helyen pedig ott lesz a titokzatos történetű narancs. De hogyan kerül a narancs a szédertálra, és mi köze ennek a női egyenjogúságnak? A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pénteki magazinjából szemlézünk.

Élijáhuról tudjuk, hogy nem halt meg, csak tüzes szekéren távozott az égbe és ő jön majd vissza a Messiás előhírnökeként (ezt a koreográfiát vette át Keresztelő János és Jézus kettőse). És mivel a Messiás bizonnyal a szabadulás hónapjában jön, várjuk, teli pohárral Élijáhut, Illést a széder estén. Egy idő óta szokás várni női „párját”, Mirjámot is, Mózes nővérét, aki „kollégája" volt Élijáhunak, és aki szintén prófétaként állt alkalmazásban az Örökkévalónál. És Élijáhu kelyhe mellé ezért kerül oda Mirjámé is, amelyet nem borral, hanem vízzel töltünk meg, mert miután Mirjám haláláról beszámol a Tóra, rögtön utána megemlíti, hogy nem volt vize a népnek. 

A rabbinikus magyarázat a két eseményt összeköti: csodálatos módon Mirjám érdemeinek köszönhetően jelen volt mindig egy kút Izrael táborában, amíg ő élt, halálával pedig eltűnt. A női gondoskodás, kevésbé érzelmesen szólva a „láthatatlan” és megfizetetlen házimunka épp ilyen: csak a hiánya tűnik fel, holott nélkülözhetetlen. Ennek a láthatatlan áldozatkészségnek a tanúja Mirjám serlege, az alkotó fantázia kihívása, zsidó múzeumi gyűjtemények leendő kincse.

Mirjám serlege mellé azonban odakerült a narancs is. A legelterjedtebb történet szerint a zsidóság ismert amerikai kutatója, Susannah Heschel (a nagy zsidó gondolkodó, Abraham Joshua Heschel lánya) egy zsinagógában adott elő, amikor az egyik jelenlévő férfi bekiabálta, hogy szerinte a nők nem valóak a bimára, ahogy a narancs sem a szédertálra: így került fel az esetet követően, dafke. Jelezni, hogy van helyük a nőknek is a közösségben.

Susanna Heschel megírta erről a szép, kerek történetről alig pár éve, hogy egy szó sem igaz belőle, ahogy az a legtöbb jó történettel lenni szokott. Ő maga volt az, aki a narancsban a befogadás szimbólumát látta meg és a széderesti liturgia részévé tette mindenféle, a zsidó közösségek margójára szorított csoportok (nők, nemi és szexuális kisebbségek, örökbefogadottak stb.) képviselőjeként. Ők aztán jobbára kikerültek a történetből és az ötletet magát inverz módon egy férfinak tulajdonította a városi legenda. De így vagy úgy, a narancs felkerült a szédertálra. Idén még csak gondolatban vagy virtuálisan, jövőre már együtt. A közös széderasztalunkon lesz Mirjám serlege és Susannah Heschel narancsa is.

(Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 2021. márciuzs 12-i hírlevele)