Számíthatnak ránk – mi itt vagyunk, dolgozunk, és szükség esetén segítünk

2020. Április 02. / 10:00


Számíthatnak ránk – mi itt vagyunk, dolgozunk, és szükség esetén segítünk

Kedves olvasóink, hittestvéreink!

Idén április 8-án (szerda) este köszönt ránk Pészach ünnepe, amely április 16-án (csütörtök) este ér véget. Az első széderestét április 8-án este, a másodikat április 9-én este üljük.

Az idei pészachra a vírusfertőzés okozta rendkívüli körülmények miatt sajnos még sokáig emlékezni fogunk, hiszen ami az ünnep megtartását illeti, most semmi sem úgy zajlik, ahogyan korábban megszoktuk. A széder estére nem hívhatjuk meg magunkhoz a távol élő szeretteinket, bezárt zsinagógáinkban pedig nincs lehetőség istentiszteletekre.

Ám a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) e kivételes helyzetben is igyekszik minden segítséget megadni az ünnep lehető legméltóbb lebonyolításához.

Honlapunkon elindítjuk ezt az új felületet, ahol igyekszünk megosztani közösségünk tagjaival a pészach ünnepével kapcsolatos információkat, tudnivalókat, videós segédanyagokat és egyéb vallási útmutatókat. Közzéteszünk anyagot arról is, hogy miképpen kell otthonunkban egy hagyományos, a törvényeinknek megfelelő széder esti vacsorát lebonyolítani. Bízunk benne, hogy meg lesznek elégedve új szolgáltatásunkkal, amelyet a közeljövőben természetesen rendszeresen frissítünk majd.  

Kérjük önöket, hogy a mostani ünnepen is legyünk együtt, még ha csak virtuálisan is, hiszen zsidó életünk magvát közösségi létünk ereje és közösségeink összetartozása jelenti. Kérjük önöket arra is, hogy távol élő idős szeretetteiket, hozzátartozóikat ne csak az ünnep alkalmából hívják föl, hanem – bár ezt mondanunk sem kell – lehetőleg minden nap érdeklődjenek hogylétük felől. Nem szabad egymást szem elől tévesztenünk, még akkor sem, ha e rendkívül súlyos csapás idején nem találkozhatunk személyesen.

Szeretnénk tudatosítani közösségünk minden tagjában, hogy senkit sem hagyunk egyedül. Számíthatnak ránk – mi itt vagyunk, dolgozunk, és szükség esetén segítünk.

Mindenkinek kóser pészachot, boldog ünnepet kívánunk! 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek