Heisler András Mazsihisz-elnök (1955)

2021. Május 05. / 22:05


Heisler András Mazsihisz-elnök (1955)

A magyar neológ zsidó közösség meghatározó alakja, aki 2013 óta elnökként irányítja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét. Édesanyja holokauszttúlélő, aki közel a századik évéhez is szellemi frissességnek örvend; néhai édesapja a Dohány utcai zsinagógakörzet világi vezetője volt.

A közgazdász és mérnök diplomával rendelkező Heisler András 1985 óta fejt ki aktív tevékenységet a magyar zsidó közéletben. Már 1990-től a Dohány utcai körzet vezetőségi tagja volt, később egyik alapítója lett a Limmudnak és a Zsidó Közösségi Fórumnak.

Zsidóként és a Mazsihisz elnökeként az egyik legfontosabb feladatának a több mint százötven éves múltra visszatekintő magyar neológ zsidóság értékeinek megőrzését, hagyományainak gazdagítását és átörökítését tartja. Elkötelezett híve a változó világra nyitott, sokszínű zsidóság eszméjének, elnöki munkájának egyik vezérfonala a társadalmi nyitás gondolata a mindenkori magyar kormánnyal való, konstruktív együttműködés jegyében. Elnöksége alatt több milliárd forintos beruházások valósultak meg a Mazsihisz intézményrendszerében, jelentős egészségügyi, oktatási és szociális fejlesztések történtek. Célja egy független, értékeire büszke zsidó közösség építése.

Nős, két fia és öt unokája van. A XI. kerületi Bét Sálom körzet tagja, s mivel nagyapaként különösen fontosnak tartja, hogy unokái is a zsidó életben nevelkedjenek, amikor csak lehet, örömmel viszi őket magával az újbudai zsinagógába.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek