Bemutatjuk a rabbijainkat: Róna Tamás

2018. Február 05. / 11:16


Bemutatjuk a rabbijainkat: Róna Tamás

A jövőt az ifjúság jelenti, és az ifjúság számára oktatás kell, ehhez pedig intézmények óvodától egyetemig. A vidéki zsidóságnak tehát oktatási intézményekre van szüksége, méghozzá vidéken, ahol él. Ezt vallja Róna Tamás kecskeméti rabbi, aki hatalmas területen, összesen hat megyében lát el rabbinikus szolgálatot, miközben több fővárosi egyetemen, így az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen oktat.


Az életrajza szerint Budapesten született, de már húsz éve él Kecskeméten. Családi kötelékek fűzik ehhez a nagyvárosról?

Nem, az édesapám családja Tiszafüredről származik, míg édesanyám édesapja nagyváradi, az anyai nagymamám pedig csengeri volt. Az anyai nagyszüleim Csengerben ismerkedtek meg, összeházasodtak, s onnan költöztek Pestre, közelebbről Angyalföldre, így én már Budapesten születtem 1975-ben. Az anyai nagypapám nehézfémöntő-mérnök volt, az 1956-os Nagy Imre-kormányban pedig kormánybiztosként tevékenykedett. Habár otthon nem nagyon emlegették ezt a kormánybiztosi feladatot, én magam számon tartottam és büszke voltam rá. Amit a családommal kapcsolatban fontosnak tartok még megemlíteni, hogy nekem már anyukám pocakjában eldőlt a nevem: a szüleim úgy döntöttek, ha fiú lesz a baba, akkor Tamásnak fogják nevezni, ha pedig lány, akkor Zsuzsinak. Ennek az volt az oka, hogy az apai nagypapám első feleségét Auschwitz-ban meggyilkolták a három és fél éves, Zsuzsi nevű kislányával együtt, miközben ráadásul várandós volt egy második babával. Az anyai nagymamámnak pedig 1941-ben született Tamás nevű kisfia, akivel együtt deportálták Auschwitz-ba. Ott kivették a kezei közül, és megölték. Az ilyen és ehhez hasonló borzalmak a szüleink és a saját generációnk számára nem csak súlyos terheket jelentenek, hanem bizonyos értelemben többleterőt is. Ezt úgy értem, hogy habár a meggyilkoltak mártírhalála a tér és idő szövetében befoltozhatatlan lyukat tépett, a mi feladatunk mégis az, hogy valamiképpen pótoljuk az ő hiányukat. Ez nagyon nagy lelkierőt ad.

A családja vallásos volt? Fontos volt otthon a zsidóság megélése?

Igen, vallásos közegben nőttem föl, annak ellenére, hogy a nagyszüleimet egyikük kivételével sajnos korán elvesztettem. Az anyai nagymamám 1978-ban halt meg, egy évvel később elment az anyai nagypapám is. Az édesapám apja az 1980-as évek közepén ment el, hála Istennek az apai nagymamám egészen 2009-ig velünk volt. Ő volt az egyetlen a nagyszüleim közül, akivel felnőtt fejjel tudtam beszélgetni.

És a nagymama beszélt a múltról, a vészkorszakról?

Nem nagyon. Ez annyira fájó téma volt, hogy ha kérdeztünk tőle valamit, akkor vagy kitérő választ adott, vagy ha beszélni kezdett, akkor viszont hamar sírásba fulladt. A vallásosságra visszatérve: a tiszafüredi, apai nagyszüleim kóser háztartást vezettek, a hetvenes években a megboldogult Deutsch Róbert főrabbi úr édesapja járt át hozzájuk vágni Debrecenből. A nyolcvanas években édesanyámmal Pestről vittük nekik a kóser húsokat, máig emlékszem, ahogy a megpakolt fagyasztóládával szállunk át Füzesabonyban a tiszafüredi vonatra. Tiszafüreden annak idején hatalmas zsidó közösség élt, a Holokauszt ennek véget vetett, és habár a közösség megmaradt tagjai szétszóródtak a világban, azért tudunk egymásról. A helyi Menóra Alapítvány részéről Szegő Ágnes fogja össze a szálakat, ennek köszönhető, hogy egyszer egy évben Tiszafüreden összegyűlnek az elszármazottak. Számos alkalommal megtiszteltek vele, hogy az ilyen alkalmak során rabbinikus szolgálatot lássak el.

Hogyan és miért lett rabbi?

A zsidóságomat már nagyon hamar megéltem: nem voltam még három éves, amikor édesapám már rendszeresen hordott a Frankel úti zsinagógába, ahol akkoriban Schőner Alfréd professzor úr volt a rabbi. Kisgyerekként Talmud Tórára jártam hozzá, és ő avatott bár micvóvá a Dohány utcai zsinagógában 1988-ban. Eredetileg nem rabbinak készültem. Érettségi után a jogi egyetemre jelentkeztem, ám megszakítottam a tanulmányaimat, hogy megkezdjem a sorkatonai szolgálatomat. Ennek az volt az oka, hogy azt mondták: jobb ezen 18-19 évesen túlesni, mint 23-24 évesen. A honvédségnél különleges egységhez kerültem, a mélyfelderítő századhoz, az ejtőernyős deszant alakulathoz. Fél éve szolgáltam, amikor érkezett egy megkeresés, hogy amerikai és izraeli katonák látogatnak Magyarországra, és a delegáció a hadseregben szeretne zsidó katonákkal is találkozni. Engem kértek ki erre a feladatra, így, ez követően, azon a reggelen napiparancsban a nevem mellé fölolvasták azt is, hogy zsidó. Vagyis Róna Tamás zsidó honvéd. Ezt elhangzott azon a reggel úgy másfél ezer ember füle hallatára. Ezután a századparancsnokom egy alaki gyakorlaton megjegyezte, hogy ideje volna kitűznöm a sárga csillagot. Ilyen előzmények után öt katona az 1995 utolsó napjaiban megtámadott, amiből olyan verekedés lett, hogy kórházba kerültünk: a hat emberből négyen lábadoztunk a Honvéd Kórházban egy hónapig.

Ez elképesztő történet. S mi következett ezután?

Schőner professzor úr megérkezett Izraelből, hogy elindítsa a zsidó egyetem akkreditálását, majd átvegye az intézmény vezetését. Több egykori tanítványával, így velem is beszélt, hogy jelentkezzek az egyetemre, én pedig nagy örömmel elfogadtam a hívását. 1997-ben kezdtem meg a tanulmányaimat először judaisztika –, majd rabbi szakon.

A tanulmányai befejezése után miért éppen Kecskemétre került rabbinak?

Az első évet fejeztem be az egyetemen 1998-ban, amikor érkezett a hír, hogy a kecskeméti közösség új tanítót keres, és Schőner professzor úr megkérdezte, hogy volna-e kedvem elvállalni. A konkrét feladatokról 1998 szeptemberében ültünk le tárgyalni dr. Feldmájer Péter úrral, a MAZSIHISZ akkori elnökével. Ezután, mindössze huszonkét évesen a mély vízben találtam magam, de szerencsére kiváló partnereket rendelt mellém az Ö.való.

Mely települések hitközségei tartoznak a területi csoportba?

Eleinte Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Nagykőrös, Szolnok tartozott ide, azóta ez kiegészült 2017. óta Váccal, illetve egy újjáalakult hitközséggel, Csongráddal és további szórványközösségekkel Bács-Kiskun -, Jász-Nagykun-Szolnok -, Pest -, Csongrád - és Heves megyékben.

Hogyan lehet ezt a hatalmas területet erővel és idővel bírni?

Emlékszik, mit mondtam a meggyilkolt Tamás és Zsuzsi kapcsán? Hogy a hiányuk pótlása lehetetlen ugyan, de az emlékük lelkierőt ad. Ebből következően éreztem, és máig érzem az energiáikat. Ez az energia a nem-létből a létbe irányul. Hatalmas felelősség ez, de ugyanakkor óriási erő. Meg kell említenem a családomat, akik a legfőbb támaszaim. 2007-ben kötöttem házasságot, s két gyermekünk született: Dávid fiúnk 2010-ben, és Lili lányunk 2012-ben.

Idén lesz húsz éve, hogy több közép-magyarországi megyében rálátása van a vallásos zsidóság életére. Hogyan jellemezné ezt az életet?

A vidéki zsidóság nagyon nehéz helyzetben van. 1945-től kezdve senki nem tudott a megmaradt, csekély számú vidéki zsidóságnak világos jövőképet adni. Ez nem változott a rendszerváltás után sem. 1990 óta sincs karakteres elképzelés arról, hogy mi lesz a vidéki zsidóság sorsa. Miért mondom ezt? Mert csak akkor van lehetőségünk arra, hogy a hazai zsidóság jövőjében mi is aktívan részt vehessünk, ha gondoskodunk ennek a jövőnek a vidéki generációiról. Ez volt az oka annak, hogy 2010 óta minden nyáron rendezünk táborokat gyerekeknek. Először napközis tábort indítottunk Kecskeméten, majd egyhetes, ottalvós táborokat szerveztünk Kiskunhalason, ahol kiváló közösség működik Raáb András hitközségi elnök vezetésével. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mostanra ezekben a táborokban 60 gyermek vesz részt, s közel 100 családot tudunk megszólítani, akikkel egy-egy sabesz alkalmával közösen ülünk le a kiddusra. A régió folyamatosan gyarapszik. Ezt látjuk ünnepeink alkalmával zsinagógáinkban – legutóbb hanukakor, zsúfolásig megtelt a nagykőrösi zsinagóga. Kiemelkedően fontosak a gyermekek. A jövő. Ha vidéken nem lesznek zsidó gyerekek, akkor nem lesz kinek átadni a stafétabotot. Az oktatás a szívem csücske, 2016 óta én vagyok a Mazsihisz oktatásért felelős rabbija. Nógrádi Gergely, Székelyhidi Ica és Takács Zoltán barátaimmal írtunk egy zsidó hittankönyvet, amelyet támogatott az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság is, így másfél év alatt egy három kötetes sorozatot tudtunk kiadni belőle. Négy éve a magyar kormánynak volt egy, a számunkra zseniális lehetőségeket kínáló lépése: az, hogy az egyházak átvehetnek iskolákat. Ennek az lett a következménye, hogy míg 2012-ben az általános iskolák több mint 90 százaléka állami vagy önkormányzati fenntartású volt, rövid idővel később a keresztény egyházak által fenntartott iskolák aránya több mint 30 százalékra nőtt. Ahol várat magára, hogy mi magunk is teret nyerjünk.

Az ön körzetében, például Kecskeméten, Nagykőrösön vagy Szolnokon lett volna lehetőség oktatási intézményt indítani?

Azt gondolom, hogy lehetőség mindig van, ehhez azonban éthosszal kell rendelkezni, ahhoz, hogy ez a folyamat elkezdődhessen érdemileg.

De hiszen a Mazsihisz egyik országos alelnöke tudatosan mindig vidékről kerül ki. Most éppen Goldmann Tamás az egyik alelnök Pécsről. Ez abba az irányba mutat, hogy a szövetség számára nem csak szimbolikusan fontos a vidék.

Goldmann Tamást remek embernek tartom, aki mindent megtesz a vidéki zsidóságért. De én most nem személyekről és nem pozíciókról beszélek, hanem iránymutatásról. Egy struktúrában, amely A pontból B pontba akar haladni, először ki kell jelölni az A pontból B pontba vezető utat, hogy neki lehessen indulni a jövőnek. Márpedig a jövőt minden generációban az ifjúság jelenti, és az ifjúság számára oktatás kell, az oktatáshoz pedig óvoda, általános iskola, középiskola és egyetem. A vidéki zsidóságnak tehát oktatási intézményekre van szüksége, méghozzá vidéken, ahol él.

A hívek az ön számára visszaigazolják ezt a mindennapokban?

Erre hadd válaszoljak egy tanulságos zsidó viccel, ha megengedi. Egy tévétársaság a Siratófalnál interjút csinál Kohn bácsival abból az alkalomból, hogy az öreg száz éves lett. Megkérdik tőle, hogy Kohn bácsi, mióta imádkozik maga a Siratófalnál? Tudjátok, kedveseim, feleli Kohn bácsi, most már több mint nyolcvan éve. S Kohn bácsi, pontosan miért is imádkozik maga nyolcvan éve? Hát a békéért, válaszolja az öreg, azért, hogy béke legyen a keresztények, muszlimok és zsidók között. És Kohn bácsi, kérdi végül a riporter, érzett-e bármilyen isteni sugallatot imádkozás közben? Persze, vágja rá Kohn bácsi, már nyolcvan úgy érzem, mintha csak a Falhoz beszélnék! Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy akár kap visszaigazolást az ember, akár nem, a feladat attól még feladat, vagyis el kell látni, s meg kell oldani. Azzal semmi sem oldódik meg, ha nem beszélünk róla. A szó a legerősebb eszköz, amit a Teremtő az ember számára megadott. A szóval csiszoljuk, alakítjuk, formáljuk a lelkünket, a szellemünket. Ha nem kommunikálunk egymással, nem tudunk olyan helyzetbe kerülni, hogy megfoghassuk egymás kezét.

Nagyon örülök neki, hogy ezt mondja, mert meg is akartam kérdezni, hogy rabbiként mit gondol a XXI. századi kommunikációs formákhoz, így például a Facebookhoz, ahol – mindannyian látjuk – kemény szócsaták zajlanak zsidó vallási kérdésekben. Ami nem baj, csak a viták sokszor a nyilvánosság előtt torkollnak személyeskedésekbe.


Az embernek minden új jelenségből tanulnia kell, így a Facebookból is. Egy rabbinak pedig tisztában kell lennie azzal, minden egyes szavának, amit leír, jelentősége van. Nem szabad pontatlanul fogalmazni, mert a Facebookot tömegek olvassák, mindenkinek más és más a családi és kulturális háttere, egy átgondolatlan mondat súlyos félreértésekhez vezet.

Ez nem mond ellent a rabbi szabadságának? Egy rabbi az én szememben autonóm, önálló, a saját maga jogán is nagy tekintélyű ember, neki miért is kellene minden bejegyzését egyeztetnie másokkal?

Ebben önnek igaza van, de én nem a rabbik szabadságát vontam kétségbe. Én azt mondtam, hogy vannak olyan nehéz, súlyos, égető kérdések, amikben a Mazsihisznek ki kell érlelnie egy közös álláspontot. Nagyon fontos, hogy a Mazsihisz rabbijainak ne a belső konfliktusai kerüljenek a nyilvánosság elé, hanem a letisztult, megfontolt, komoly állásfoglalásai. Ami nem zárja ki a belső vitákat, sőt! Viták kellenek, hogy előre tudjunk lépni. Még egyszer mondom: a szó a legerősebb eszköz, amit a Teremtő nekünk megadott, és a szóval élnünk kell.

Idén húsz éve, hogy budapesti létére Kecskeméten él. Mik a tervei, szeretne még itt maradni, vagy vállalna új feladatokat?


2015 nyarán, Rómában magánkihallgatáson fogadott Ferenc pápa, mely együttműködés következményeképp a világ legnagyobb felekezetek és egyházak közötti párbeszédért felelős szervezete Magyarországra fog érkezni 2018 nyarán. Ez a párbeszédért eddig végzett munkám pozitív visszajelzése, mely erőt ad további terveimhez. Ahogy már említettem, szívem csücske az oktatás, ezen belül az én igazi utam a felsőoktatás felé vezet. Óraadóként tanítottam az ELTÉ-n, jelenleg pedig az OR-ZSE szentírástudományi tanszékének adjunktusa vagyok. Nem titok, hogy a közelmúltban megpályáztam az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektori posztját.

Kácsor Zsolt

A MAZSIHISZ Közép-Magyarországi Területi Csoportjában három zsinagóga működik: a kiskunhalasi, a nagykőrösi és a szolnoki. A kecskeméti mór-romantikus stílusú, hagymakupolás zsinagógát Zitterbarth János tervei alapján építették, és 1871-ben avatták fel. Az 1911-es földrengésben a jellegzetes hagymakupola megdőlt, ezért le kellett bontani. Az épületet Baumhorn Lipót vezetésével állították helyre. Évtizedek óta nem szolgál vallási célokat, jelenleg a Tudomány és Technika Háza működik benne. Napjainkban a közösségi életnek az ózsinagóga melletti épület ad helyszínt. A jelenlegi nagykőrösi zsinagógát 1925-ben avatták föl, mert az előző az említett földrengésben megsérült. A helyi zsidósághoz fűződik egy fontos vallástörténeti adalék: Magyarországon Krakauer Salamon főrabbi volt az első, aki 1817-ben a nagykőrösi zsinagógában nem németül vagy jiddisül, hanem magyar nyelven prédikált. A szolnoki nagyzsinagógát 1898-ban Baumhorn Lipót építette, évtizedek óta képtárként működik, de a városban van egy kisebb zsidó templom, amely mintegy száz fő befogadására alkalmas.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Launch of the Year of Remembrance
2024. Április 05. / 10:29

Launch of the Year of Remembrance