Zsidó civil szervezetek: honnan van és honnan lesz pénz?

Milyen anyagi forrásokra számíthatnak a zsidó civil szervezetek a Mazsihisztől? Miért (nem) indokolt az a kérdés, hogy miért nem segíti ki a nehéz helyzetbe került civileket az állam? Milyen modellek létetnek a világban a zsidó közösségek támogatására? Ilyen izgalmas kérdések kerültek terítékre a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) konferenciáján, amelyen a Mazsihiszt Paszternák Tamás pénzügyi igazgató képviselte.

De addig mi lesz?! – Zsidó közösségi konferencia a jövőnkről címmel rendezett konferenciát a ZSKF a Fővárosi Levéltárban, ahol ma és holnap a hazai zsidó közélet szereplői azzal a céllal  gyűlnek össze, hogy beszélgetést folytassanak a magyar zsidó közösség, egyházak és szervezetek helyzetéről és jövőképéről. 

Az Ónody-Molnár Dóra újságíró által vezetett egyik kerekasztal-beszélgetésen ma többek között a civil szervezetek támogatási lehetőségeiről, a felekezetek és a civilek közötti bizalomról vagy bizalomhiányról, a zsidó egyházak és civil szervezetek kapcsolatáról esett szó. A rendezvényen Paszternák Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénzügyi igazgatója, Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) közösségi ügyekért felelős európai vezetője, és Tordai Bence, a JDC – Mozaik Hub ügyvezetője fejtette ki gondolatait a zsidó civil szervezetek hazai támogatási lehetőségeiről, forrásairól.

Paszternák Tamás elmondta, hogy a Mazsihisz nyílt pályázati rendszert működtetett, de 2018 óta ezt egy másik váltotta fel: az új struktúra szerint a Szövetség nemcsak anyagi támogatást juttat civil szervezeteknek, hanem segíti őket például székhely biztosításával,  konkrét rendezvények támogatásával, a Szövetség infrastrúrájának felajánlásával. 

Ónody-Molnár Dóra kérdésére, miszerint ez a nyílt pályázati rendszer a civilek iránti esetleges bizalomhiány miatt szűnt-e meg,  Paszternák Tamás azt mondta: nem az ő kompetenciájába tartozott a pályázati rendszer megítélése, de az bizonyos, hogy nem arról volt szó, hogy negatív lett volna a civilek megítélése. Inkább az vált világossá, hogy a pályázati kiírás bizonyos értelemben arra „kényszerítette” a pályázókat, hogy olyan projekteket írjanak, amelyek ennek a kiírásnak feleltek meg, és ez az irányított ösztönzés nem minden esetben szerencsés. A pénzügyi igazgató hangsúlyozta: a Mazsihisz-támogatásnak nem a mértéke, hanem a formája változott meg, sőt több szervezet kap több támogatást más formában. 

Paszternák Tamás a rendszer előnye között említette, hogy az esetek 90 százalékában előfinanszírozás történik, ami nagy könnyebbség a szervezeteknek, hiszen sok más forrás esetén nehézséget jelenthet az utófinanszírozás. 

Hozzáfűzte: a civilek támogatására van külön keret az éves költségvetésben, és van lehetőség egyedi kérelmek benyújtására a Mazsihisz-BZSH ügyvezetőjéhez és a Mazsihisz elnökéhez.

Tordai Bence, a JDC – Mozaik Hub ügyvezetője megerősítette, hogy a zsidó civil szervezetek számára nehézkes a forrásokhoz való hozzáférés, és a JDC többek között éppen azon dolgozik, hogy ezen a problémán enyhítsen. Maga a Mozaik HUB minden szakmai támogatást és segítséget megad a civil szervezetek fejlődéséhez. Ennek egyik fontos eleme az volt, hogy az elmúlt években a működtetés terén a JDC „lassan hátrább lépett”, azaz a helyi közösségnek nagyob mozgásteret biztosítson. 

Tordai Bence véleménye szerint a zsidó civil szervezeti életben remek közösségek dolgoznak ki remek kezdeményezéseket, de sokuk kapacitásproblémával küzd, s ha ezek megoldódnának, akkor ezek a lelkes, elkötelezett emberek sokkal többre lennének képesek. 

Ráadásul igen fontos küldetést teljesítenek, hiszen olyan embereknek nyújtanak programokat, akik a zsidó felekezeten kívül szeretnék megélni a zsidóságukat. Ezért a JDC – Mozaik HUB próbál minél több tudást átadni a civileknek, és minél több interakciót tetemteni a szervezetek között, végtére is ugyanazon közösségért dolgoznak.

Az ügyvezető beszélt arról is, hogy sok évvel korábban  azt tapasztalták, mintha a Mazsihisz és a zsidó civil szervezetek párhuzamos valóságokban léteznének. Ezeket a párhuzamos világokat észlelve dolgoztak azon, hogy a Mazsihisz és a civilek közelebb kerüljenek egymáshoz. Ebben óriási előrelépés volt, hogy Heisler András a Mazsihisz akkori elnökeként székhelyet ajánlott a Mozaik HUB-nak a Rumbach-zsinagógában. Jövő év végén jár le az első bérleti ciklusuk a Rumbach-ban, s bíznak a maradásban, hiszen meglátása szerint a Mozaik HUB és a Mazsihisz-BZSH jelenleg kiválóan működik együtt. 

Mint hangsúlyozta: azzal, hogy inftrastruktúrát biztosít a civileknek, a Mazsihisz  lényegében azt deklarálja, hogy a hitközségek ernyőszervezetén kívül léteznek támogatásra érdemes zsidó közösségek.

Ligeti András, a WJC közösségi ügyekért felelős európai vezetője azt javasolta, hogy „helikopter-módban”, azaz felülről tekintsünk rá a helyzetre, mert így sok minden szélesebb perspektívában látszódik. Először is föl kell tenni azt a kérdést: miért is támogassa az állam a magyar zsidó civil szervezeteket? Miért gondolják sokan érvényesnek azt a kérdést, hogy miért nem segít az állam? 

E kérdést Ligeti András a nemzetközi tapasztalataival támasztotta alá, s mint kifejtette: a közelmúltban több mint egy tucat külföldi zsidó egyházi vezetőt kérdezett meg arról, hogy milyen mértékű állami támogatást kapnak, s a válaszok alapján az körvonalazódott, hogy ezek a szervezetek éppen az államtól kapják a legkevesebb támogatást.

– Az állam mindenütt segíti a zsidó egyházakat, de a magyarországi helyzettel ellentétben a költségvetésük nagy része az adófizetők felajánlásaiból és a tagdíjakból tevődik össze – mondta. – Vagyis Magyarországon föl lehet tenni a kérdést: miért várjuk el, hogy más támogasson, miért nem mi támogatjuk saját magunkat? 

Ligeti András hozzáfűzte: Az Egyesült Államokban a zsidó közösségek tartják fönn saját magukat, igaz, ott nem is létezik „amerikai Mazsihisz”, azaz nincs egy nagy ernyőszervezet, amely hitközségeket tömörít; ráadásul külföldön a zsidó civil szervezetek támogatásának 80 százaléka a zsidó egyházaktól származik. 

A WJC közösségi ügyekért felelős európai vezetője kifejtette azt is: másutt, így például az Egyesült Államokban a támogatás partneri kapcsolatra épül, azaz a támogató azért támogat egy-egy szervezetet, mert találkoznak a céljaik, közösek az érdekeik, ugyanaz a missziójuk. Ez a magyarázata, hogy az adott cél megvalósulásában nemcsak a támogatott fél, de a támogató is érdekelt. Véleménye szerint a hazai zsidó egyházak és a civilek közötti támogatási viszonyt  ez a szemlélet erősítené, jelenleg ugyanis Magyarországon a támogatások ad hoc jellegűek, nem pedig egy közös stratégia alapján valósulnak meg.

Tordai Bence annyiban vitába szállt Ligeti Andrással, hogy az amerikai viszonyokat történelmi okok miatt nem lehet a magyar helyzettel összevetni. Az ottani közösségek fejlettségét, létszámát és a potenciálját nem lehet összehasonlítani a holokauszt és a kommunizmus által sújtott közép-kelet-európai közösségekével. Másrészt nálunk hiányzik az erős kapitalista gazdaság és a filantróp támogatási kultúra. 

Mint Tordai Bence fogalmazott: a rendszerváltás után kialakult helyzetnek – amely szerint az államtól a zsidó egyházak kapnak rendszeres támogatást – a civil szervezetek a vesztesei. Ilyen közegben szerinte aligha várható el a Ligeti által emlegetett önfenntartás, hiszen a fejlődés is egyenesen bűvészmutatvány a civilek részéről egy olyan szférában, amelyet a benne tevékenykedő emberek elhivatottsága működtet. 

A beszélgetés további részében Ligeti András kifejtette azt is: Magyarországon a Mazsihisz a legnagyobb zsidó felekezet, az ő kompetenciájae eldönteni, hogy miképpen viszonyul a jövőben a civil szférához, ezért kulcskérdés, hogy a Mazsihisz ebben az ügyben stratégiai síkon merre megy tovább. Erre reagálva Paszternák Tamás azt mondta: a konferencia második napján, aztaz június 27-én itt lesz a tanácskozáson dr. Grósz Andor, a Szövetség elnöke, akinek ezt a kérdést majd föl lehet tenni.

Szóba került a rendezvényen az is, hogy a civil szervezetek az egyházakon kívül hogyan tehetnének szert támogatókra, mire Ligeti András azt mondta: a potenciális támogatók eléréséhez szükséges három feltétel egy stratégia megléte, a  minőségi szolgáltatás és az átlátható működés. Ehhez Tordai Bence azt tette hozzá: senki nem fog besétálni hozzánk, hogy adni akar 2 milliót, ezért az egyik legfőbb kérdés, hogy milyen módon és hatékonysággal lehet minél több embert elérni és megszólítani a magyar zsidó közösségben.  

A fotón balról jobbra: Ónody-Molnár Dóra, Paszternák Tamás, Ligeti András és Tordai Bence