Villányi András: A legszebb purim

Az Alma utcai zsinagógában gyertyafény mellett olvastuk fel a Megillát, úgy, mint elődeink 150 évvel ezelőtt. A gyertyák és a gyerekszemek fénye, valamint az Örökkévalót megszólító gondolatok nyugalmat és melegséget árasztottak az egész közösségben – írja honlapunknak küldött cikkében Villányi András, aki művészi igényességű fényképekkel örökítette meg a gyertyafényes ünnepet.

Az Alma utcai zsinagógában gyertyafény mellett olvastuk fel a Megillát, úgy, mint elődeink 150 évvel ezelőtt. 

A Kazinczy utcai zsinagógát segédlettel átvett vezetőség a sok és sürgős felújításai és egyéb dolgai mellett elfelejtette befizetni a hozzájuk tartozó Alma utca és Városmajor utca sarkán lévő ingatlan villanyszámláit, ezért többszöri hivatalos felszólítás után az épületbe bemenő vezetéket egyszerűen elvágta a szolgáltató, mert nem tudott bejutni az épületbe, így megszűnt az elektromos szolgáltatás. 

Egy mesével tudnám érzékeltetni azt a hangulatot, ami a Megilla olvasásakor az imateremben volt.

 Jom kippurkor a dynowi rabbi maga elé helyezte Lurja imakönyvét, de nem imádkozott belőle. Egyik hívő kérdőre vonta, hogy miért nem imádkozott. A rabbi egy mesével felelt. „Egy árván maradt zsidó gyereket a keresztény földesúr magához vett. A fiú a kastélyban régi könyveket talált, s megérezte, hogy az egyik könyv az édesanyja imakönyve. Esténként az ágyában maga elé tette és nézegette. Úgy érezte magát, mintha az édesanyja hívná. Egyszer ősszel ,a zsidó ünnepekkor a falusi zsidók mentek a templomba. Veszi az édesanyja imakönyvét és a könyv elvezeti őt a zsidókkal a zsinagógába. Kol nidré este van. Maga elé teszi a könyvet és mondja: Világ Ura, nem tudok imádkozni, nem tudok semmit sem mondani, de itt van az egész imakönyv”. Amikor a Rabbi befejezte a mesét, akkor ez volt a közösség Kol nidré estéjének egyik legszebb imája.

Itt a sötét teremben az ünnep azzal kezdődött, hogy megnyújtották a gyertyákat, ekkor fény ragyogta be a termet. A gyertyák és a gyerekszemek fénye, valamint az Örökkévalót megszólító gondolatok nyugalmat és melegséget árasztottak az egész közösségben. A Megilla olvasásakor ezek a gondolatok kárpótoltak minket a sötétségért. Számunkra ez volt a Megilla este legszebb imája.

Szöveg és fotó: Villányi András