Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 58 perckor köszönt be, a királynő holnap este 21 óra 09 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Mátot-Mászé páros hetiszakaszt olvassuk Mózes negyedik könyvéből.
A Tóra azért nem mondja meg most sem, „ki tehet róla”, mert minden lényeges ismeret önismeret, vagy legalábbis abból indul ki.
Az előző hetiszakaszban értesültünk róla, hogy Izráel fiai felettébb helytelen dolgokat műveltek a midjánita asszonyokkal közösen. Akkor még szó sem volt arról, amit ebben a hetiszakaszban tudat velünk a Tóra, hogy a csábítás értelmi szerzője, az ötletadó régi ismerősünk, Bileám, bevett magyar nevén Bálám volt. A szomorú és súlyos következményekkel járó eset fontos vonatkozásairól csak most, utólag értesülünk, a történet legvégén.
Miért nem számolt be erről a Tóra már akkor rögtön, amikor magukról a sajnálatos eseményekről beszámolt? Miért hallgatták ezt el eddig előlünk?
Áldott emlékű bölcseink már megjegyezték, hogy „a Tóra szavai szegényesek lehetnek a maguk helyén, hogy annál gazdagabbak legyenek máshol”, vagyis azt, hogy a szöveg játszik az információk adagolásával a nagyobb hatás kedvéért.
Ezt teszi az első könyv, amikor arról számol be, mennyire méltatlan körülmények között dolgozott Jákob Lábánnál éveken át, de csak az ott töltött évekről szóló elbeszélés zárlataként és akkor is, amikor Saul király élete végén elmegy az endori boszorkányhoz és csak ezt közvetlenül megelőzően tudjuk meg, hogy uralma hajnalán fellépett a kuruzslók és jövendőmondók ellen.
Jákob hosszú-hosszú éveken át hallgatott, amíg nagybátyja, Lábán szisztematikusan kizsákmányolta, mert Lábán a nagybátyja volt, mert szerette a lányát, Ráhelt, úgy, ahogy még férfi nem szeretett nőt addig a Tórában, mert szégyellte magát, mert bűntudata volt azért, amit a bátyjával, Ézsauval tett és minden rosszat, ami történt vele, jogos büntetésnek, jóvátételnek tartott és Lábán ezt ki is használta. Amikor megtudjuk, mi minden rosszat tett még Lábán mindazon kívül, amiről eddig is tudtunk, ez a bűntudat oldódik fel lassan, a jóvátétel és a feloldozás közeledtén, most tudatosul benne, hogy amit tett, nem teszi indokolttá, amit vele tettek, most lesz lassan Jákob önmagává, vagyis Izráel ősapjává, az, hogy most és tőle tudjuk meg, mi történt, teljes drámaiságukban láttatja az eseményeket.
Amikor Saul élete utolsó estéjét végső kétségbeesésében, jel, üzenet után kutatva Istentől elhagyottan, az endori boszorkánynál tölti, fontos megemlíteni, hogy eleinte megvetette azokat, akik azt állították, képesek manipulálni kényük-kedvük szerint azt, ami végtelenül túl van rajtunk, bármikor le tudják szállítani nekünk a túlvilág üzenetét rendelésre. És most, minden reménye fogytán, a haláltól rettegve, feladva minden meggyőződését, itt áll előttünk, legyőzetése előtt belülről megsemmisülve, szegény, mint Shakespeare III. Richárdja az utolsó ütközete előtt, amikor áldozatainak emléke kísérti az éjszakában.
Ezért kell itt és így megtudnunk, hogy régen fellépett a boszorkányság ellen.
Bálámról pedig, a gonosz terv értelmi szerzőjéről azért nem hallunk a fenti példákat is összegyűjtő Nehama Leibowitz szerint, amikor Izráel fiai elcsábulnak, mert eltérítene minket attól, hogy a magunk, Izráel felelősségére figyeljünk. Bálámra fogni, ami történt, saját döntési autonómiánk elfedése lenne, olyan információ, olyan ismeret, amely eltávolítana bennünket az önismerettől. Ami nem erkölcsi szempontból baj, hanem azért, mert nem fogunk tudni nélküle megváltozni és ugyanannak a hibának az örök megismétlésére kárhoztatjuk magunkat és a Tóra szerint kár lenne értünk.
Ezt tanítja a Tóra Nehama Leibowitz szerint azzal, hogy csak utólag buktatja le Bálámot, a sötét cselszövőt, amikor már nem zavarja az önismereti munkát.
Kantot parafrazálva a végtelen bölcsesség nem csak azzal segít nekünk, amit tudnunk enged, hanem azzal is, amit megtagad tőlünk.
Békés ünnepet kívánunk!
Vári György írása
.jpg)